Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-658

[p'4 (>58. országos ülés 1901. február 12-én, kedden. hogy a közös vámterület mellett ehhez az osztrákoknak is van szavuk: mennyire sikerűit ez irányban megállapodnunk az osztrákokkal. Ha nem sikerűi a jövőben mezőgazdaságunkat hatékonyabb vámvédelemben részesíteni, akkor hiába való minden törekvésünk termelésünknek fokozására és tökél etesítósóre. Gazdáink továbbra is el fognak adósodni és pusztulni fognak. (ügy van! ügy van ! hal felöl.) Itt, t. ház, annyira létkérdésről van szó, hogy kétségbe kellene esnünk, ha nem bíznánk nemzetünknek szívósságában, mely még sokkal nehezebb viszonyok és veszedelmek közt is fentartotta magát és ha nem bíznánk egy gondviselésben, mely ezen nemzet fölött őrködik. Hiszen hazánknak még oly részeiben is, a melyek gazdagoknak voltak híresztelve, az eladósodás újabb időbon óriási mórtékben terjed, ós e tekintetben egészen ellenkező nézeten vagyok, mint a melyet Dógen Gusztáv t. képviselőtársam kifejtett. Mert hogy ezen adóságok nem produktív befektetések, ez kitűnik már abból, hogy az adósságok összege semmi arányban sem áll földbirtokunk értékével, annál kevésbbé a tényleg észlelhető beruházásokkal. Mert hiszen nehéz ugyan azokra nézve teljesen pozitív megbízható adatokat szerezni, mindamellett azon gyakorlati betekintésből, melyre nekem alkalmam van, azt a következtetést vonom le, hogy nem igen túloznak azok, a kik szabad forgalmú birtokainkat már az érték 80%-ig mondják eladósodottaknak. Hiszen csak a jelzálog-teher kitesz 3.372 milliót, a mely összeg a be nem táblázott adóságokkal együtt körülbelül eléri a 4 ezer milliót. Ennek pedig kamatterhe a földön nyugvó egyéb közterhekkel együtt kitesz évenként többet, mint Magyarország földjének kataszterileg kimutatott összes tiszta jövedelme. Ez tehát már nem lehet inveszticzió; az egyszerűen kenyói'adósság. legalább nagyon túlnyomó részében ; itt-ott talán a könnyelműség és pazarlás adóssága. Hogy ezek a nagy adósságok tényleg nem produktív befektetések, legalább nagy részükben nem azok, az következtethető abból is, mert ha produktív befektetések volnának, akkor ennek eredményét látni kellene fokozatos törlesztésben. Már pedig nemcsak ezt nem látjuk, de látjuk annak ellenkezőjét, hogy tudniillik a telekkönyvileg bekebelezett adósságok 1891-—1899-ig nem kevesebb, mint 1,801.145.000 koronával szaporodtak, és szaporodnak folytonosan annyira, hogy még az egykoron gazdagnak mondott, úgynevezett Bánátban is már a, legnagyobb ritkaságok közé tartozik egy tiszta telekkönyv. ( ügy vem! a bal old álon.) Ezért mondom, hogy a megfelelő vámvédelem nélkül a termelés fokozása közgazdaságunkat meg nem mentheti: hogy pedig ennek pusztulása az ország pusztulását vonja maga után, könnyen beigazolható. Magyarország évenként mintegy 1000 millió korona értékű árát exportál, és körülbelül annyit hoz is be. A hivatalos statisztikai adatok szerint az 1895—1899-ig terjedő öt éves időszakban árubehozatalunk összesen 5.685-15 millió koronába került és ebből árukivitelünk révén csak 5.485'28 millió korona térült meg, úgy, hogy pusztán árúforgalmunk révén Magyarország ezen öt év alatt körülbelül 200 millió koronával növelte tartozását a külfölddel szemben. Ez. t. ház, teljesen abnormis jelenség, mert ha az országok fizetési és kereskedelmi mórlegeit vizsgáljuk ' ós összehasonlítjuk, azt tapasztaljuk, a mit különben a közgazdasági tudomány is tanít, hogy az adós nemzetek kereskedelmi mérlege aktiv szokott lenni, mert tartozásaiknak kamatait aráikkal törlesztik; hitelező nemzeteknek ellenben lehet passzív kereskedelmi mérlegük, mert követeléseik fejében árúkat vesznek át. így látjuk, hogy paszsziv Angolország, Belgium, Németország kereskedelmi mérlege, ellenben aktiv Oroszországé, sőt még a kis Szerbiáé is. Hogy Magyarország nem hitelezője, hanem óriási összegek erejéig állampapirj aival, zálogleveleivel, valamint egyéb értékeivel és pónzviszonylataival adósa a külföldnek, köztudomású dolog. Ez a helyzet adja meg nagy fontosságát árúkivitelünknek és azon gazdasági berendezésnek, melyre most egyrészt Ausztriával, másrészt a vámkülfölddel szemben készülünk. Az utolsó öt évi árúkivitelünkben mezőgazdaságunk termékei, beleszámítva az erdőgazdaságét is, 2.831-4 millió koronával szerepelnek, tehát az egésznek mintegy 60°,o-ával. Kivitelünk tehát túlnyomólag mezőgazdaságunkra támaszkodik, alakulása az őstermelés értékesítésétől függ. Azért, bár igen nagy súlyt kell fektetnünk arra, hogy iparunk is fejlesztessók, mégis belátható időn belül kereskedelmi és fizetési mérlegünk javulását elsősorban mezőgazdasági termelésünk jobb értékesítésétől kell várnunk. Bülow német birodalmi kanczellárnak egy nyilatkozata folytán felvettetett a kérdés, hogy a Németországban várható tetemes gabonavám-emelés mellett mikóp fog a mi árukivitelünk alakulni? E kérdés akkor bír majd nagyobb fontossággal, ha esetleg kénytelenek leszünk a külön vámterületet behozni. Mert amíg Ausztriával közös vámterületen vagyunk, addig normális termés mellett inkább csak árpakivitelünk bír jelentőséggel, melynek vámját pedig a németek saját söriparukra való tekintettel nem nagyon fogják emelni. Kenyér-