Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-650

*>50. országos ülés 1901, február 1-éii, pénteken. 405 szerrel szemben nekünk állást kell foglalnunk és a harczot fel kell vennünk. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Csak tessék! Polónyi Géza: Parlamenti harczot értek ez alatt; ne gondolja a t, miniszterelnök úr, hogy birkózni akarok. (Élénk derültség: Halljuk! Halljuk!) T. ház! Néhány nappal ez előtt alkalom kínálkozott számomra kötelességem lorovására. Németországnak nagy kanczellárja komoly állást foglalt Magyarország agrárérdekei ellenében ; felszólítottam a kormányt, hogy miután ez ma már nem titok, mivel ezt nyíltan hirdeti egy nagy birodalom élén álló vezérkormányférfiú, tehát már tudjuk azt, hogy nekik mi a, programmjuk: mondja meg a magyar kormány, hogy viszont neki mi a programrnja ezzel szemben. S akkor, t. ház,, feláll a kereskedelemügyi miniszter és azt mondja : Kérem, majd eljön az ideje, a mikor megmondjuk, hogy mi a programmunk, de az ellen semmi kifogásom nincsen, ha. a közvélemény foglalkozik vele. (Mozgás a szélső halold álon.) Szóval, van egy kereskedelemügyi miniszterünk, a kit mi mindnyájan tisztelünk és becsülünk. — ez iránt semmi kétség — a ki azonban oly-derék kereskedelmi politikus, hogy a népgyűléseket, a városi testületeket és a közvéleményt akarja a a maga számára kereskedelmi politikai elvszállítóknak felhasználni. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr azt várja, hogy a közvélemény csináljon neki programmot, holott, t. ház, szóles e világon úgy áll a dolog, hogy a kereskedelemügyi miniszternek szokott a vámpolitika terén programmja lenni és a közvélemény a felett Ítélkezik és azt bírálja és megmondja, hogy azt helyesli-e vagy sem. S t. ház, mikor aztán a közvélemény elkezdi ezt a jogát gyakorolni, a midőn az ország fővárosa,, mint arra törvenyszerűleg hivatott alkotmányos testület, megcsinálja: azt a közvéleményt ós idejön a ház elé: akkor feláll a miniszterelnök és azt mondja: Kérem, ez nem aktuális dolog! (Derültség a szélső baloldalon. Ellenmondó sok jobbfelől) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is az! Polónyi Géza: Micsoda bujkálás ez, t, ház ! Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Széll -Kálmán miniszterelnök: Semmi bujkálás! (Mozgás a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Hát akkor mi ez? Hát szabad Magyarország közvéleményét ezen nagy kérdésben tovább is az altató politikai terén tartani?' (Úgy van! Ugy van! a szélső báloldalon.) Szabad egy politikai narkózist gyakorolni Magyarország közvéleményére a mai viszonyok között? (Ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Hiába hivatkozik t. miniszterelnök úr az ön nagyon szép törvényére, a mely hét esztendőre szóló Ígéretet tartalmaz, mert itt van az 1902. esztendő, a metyben az autonóm tarifa ügyében Ausztria és Magyarország között el kell dőlnie a, kérdésnek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És itt látja a t. miniszterelnök úr, — a ki nem látja, vak, — hogy Áuszüáa mai parlamenti viszonyai mellett merőben ki van zárva az, hogy velők alkotmányos iiton békés gazdasági kiegyezéseket vagy szövetséget köthessünk. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ily viszonyok között, a midőn nemcsak egy kormányelnöknek, de minden magyar embernek szent és hazafias kötelessége, hogy előkészítse a nemzetet • a,zon nagy időre, (Ügy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) a midiin még azoknak is akarata ellenére, a kik talán meggyőződésből hivei a, vámszövetségnek, kénytelen lesz a nemzet az önálló gazdagsági berendezkedést megcsinálni: (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) e helyett a t. miniszterelnök úr bujkál, a. kereskedelemügyi miniszter úr pedig frázisokkal áll elő, és hirdet tanokat, a melyeket az elemi iskolákban is ismernek, a helyett, hogy hallanók, mi a gazdasági, mi a. kereskedelmi politikája Németországgal szemben, és mi az álláspontja az önálló vámterület kérdésében. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalaié) T. ház! Miről van itt ma gyakorlatilag szó ? Arról, hogy kérvények feküsznek az ország fővárosa és több törvényhatósága részéről a képviselőház előtt. Mit tudunk mi, régi emberek — fájdalom, már én is azok közé számítok — a parlament történetéből ? Nálunk a kórvénvek sorsa kérdésében az elintézésnek egy skálája van gyakorlatban. Az »irattárba tétel*, az ^egyszerű tudomásul vétel*, a »figyelembevételül való kiadás*, a. ^pártolólag való kiadás*, a törvényjavaslat benyújtását czólzó utasítással való kiadás: ezek a fokozattok, t. ház, a melyeket a parlamenti rendszeres gyakorlat állapított meg azzal a tendencziával, hogy akkor, a mikor a képviselőház egy ily kérvény sorsa felett határoz, az egyik vagy a másik foknak elfogadásával egyúttal jelentse ki azt a súlyt is, a melyet e kérvénynek ő maga kölcsönözni és tulajdonítani akar. Egy kérvény, a melyet a képviselőház csak egyszerűen tudomásul vesz, s az egyszerű tudomásulvétel tényét maga a parlament jelzi, jelenti azt, hogy azt az ügyet magára nézve nem tartja elég fontosnak és komolynak, nem tartja olyannak, a melyet a. kormány különös figyelmébe vagy pártolóiag