Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-635

2g (585. országos ülés 1901. január 15-én, kedden. Épen az ilyen nehéz körülmények között van az építésznek alkotó ós kutató elméje legjobban igénybe véve, mert el kell térnie a mindennapi sablonoktól, a mikor tudniillik szabad helyen épít és igénybe kell vennie azt a művészetet, azt a zsenialitást, azt a nagy qualitást, a mely méltóvá teszi őt arra, hogy hozzáfogjon annak a színháznak a megépítéséhez. Ez egy olyan ambiczionáló, olya nszóp dolog, a melynek helyes - megoldása nemcsak hírnevét, hanem a jövőben való megélhetését is biztosítja. És itt nincsen az építészeknél kenyérkeresetről szó. Egy Hieronymi Károly, egy^ Ozigler, Schickedancz. Alpár, Lechner ily férfiak gyűltek össze és egy szívvel-lélekkel azt kiáltották, hogy mi meg vagyunk sértve ós ezt az arczúlcsapást nem tűrjük el. Ezek közül a férfiak közül talán egyiknek nem adják a kivitelt, de odaadják egy nyolczadiknak vagy tizediknek. Itt nincs úgy, a mint gróf Keglevich István úr mondja ; itt nincs kenyéririgységről szó. Itt -arról van szó, hogy ebben az országban az összes iparok közül talán az építőijmr fejlődött legszebben és leghatalmasabban, ami nagyon természetes is, mert rövid évtized alatt itt egy hatalmas város keletkezett, a melynek keletkezése amerikai gyorsasággal ment. Az építészet a legdúsabban jövedelmező, virágzó üzlet volt és ez a művészet a legutóbbi évekig oly gyorsasággal és oly szépen fejlődött. hog3^ nagyon természetesen ma már egy egész fiatal generáczió van, a mely minden joályázaton részt vesz, és versenyezni akar, jobbat szebbet akar produkálni. Az öreg épitőművószek pedig tisztelettel veszik őket körűi, mert látják, hogy ez a nemzeti építőiparnak, a nemzeti művészetnek tökéletesedésére vezet. És ekkor áll elő gróf Keglevich István intendáns úr ós azt mondja, hogy szamarak, semmit sem tudnak. (Mozgás a szélső baloldalon.) Van ennek a dolognak egy másik oldala is. Én a múltkoriban" olvastam egy külföldi folyóiratban, egy revueben — nem is emlék-, szem a névre — csak azt tudom, hogy egy Eszterházy gróf — nincsen rajta mit titkolni — egy gyönyörű kastéfyt tervez, a mely Magyarországon fog felépülni, nem tudom hol, 4 millió költséggel, és csupán idegen építészek vannak a tervezetnél igénybe véve. Hát nincsen-e igaza, annak a főúrnak, főpapnak, vagy magánosnak, a ki vagyonos és építtetni akar, ha így jár el, ha akkor, a

; mikor a nemzeti színházról, egy nagy monumentális épületről van szó, hirdetik azt, hogy a magyar építészek nem tudnak semmit ? (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ez az erkölcsi veszteség. Azt mondja : az intendáns úr, hogy az építészek előtt az lebeg, hogy ez üzleti dolog, hogy a vidéki többi színházakat is ők csinálják. De hiszen ez a legtiszteletreméltóbb vonása az egész mozgalomnak, hogy igenis ők beakarják igazolni, hogy a magyar építészek tudnak színházat építeni, hogy hiba volt, a mi eddig megtörtént, hogy milliók ós milliók mentek ki színházak révén a külföldre, hogy igenis magyar színházat Magyarországon, magyar városban csak magyar építész építsen! (JElénkbelyeslés a szélső baloldalon.) Ezt szemrehányáskép mondja gróf Keglevich István? Ezt ő nem mondhatja szemrehányáskép. Én csak azt látom, bogy gróf Keglevich István feltétlen vak bizalommal eltelve egy czég iránt, tette meg az ő megrendelését a nemzet nevében. De, t. ház, az ő vak bizalma lehet rá nézve mérvadó a privátügyeire nézve, de közügyekben nem adok semmit a vak bizalmára, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) ehhez nekem semmi közöm. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon!) T. ház! Ezek voltak azok, a miket ebben a kérdésben elmondandó voltam. Kijelentem egyúttal, hogy ennek a. mozgalomnak itt a képviselőházban pártom nevében szót adtam azért, hogy módot nyújtsak a miniszterelnök úrnak nyilatkozásra ós kérve-kórjem őt, hogy ne tegye meg azt, a mit tervezett és ha már megtette — a mit én kétségbe vonok — mégha bizoiryos anyagi áldozatba kerül is, tegye a dolgot jóvá. Hiszen midőn tegnap este szóba került a dolog, egy pillanat alatt aláírásokkal tetemes pénzt gyűjtöttek össze az építészek, a kik nincsenek is érdekelve, hogy, ha esetleg anyagi áldozatba kerülne az államnak, ők a saját zsebükből fizetik ki a kártérítést, a mely gróf Keglevich István eljárása folytán a Helmer ős Felmer czégnek jár. Még erre is hajlandók, csak ne tegye meg rajtuk azt a gyalázatot ós szégyent, hogy ország ós világ előtt, —mert hisz, a hol egy színházépítésről van szó, azt az egész világon megírják a szakközlönyökben — egy idegen czégre bizza ezt az építést, egy bécsi czégre, egy olyan hely czógére, a hol — akárhogy tagadja Hegedüs Sándor miniszter úr, de azt hiszem, nem is fogja tagadni, ha komolyén megkérdezzük — előfordult egy évvel ezelőtt az, hogy egy budapesti építész vállalkozó czég 200.000 írttal tett olesóbb ajánlatot, mint bármelyik a nyilt jíályázaton ós mégis azzal az indokolással, hogy ^budapesti czég«, nem kapta meg a munkát, hanem megkapta az utánakövetkező, a ki 200.000 ezer 'frttal drágább volt, mert osztrák volt. Mikor ellenünk minden téren, politikai, gazdasági téren nemcsak politikai támadásokat intéznek, hanem naponta : a becsületünkben, tisztességünkben, nemzeti