Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-640

J 74 640, országos ülés 1901 . január 21-én, hátfon. az emberek nagyon türelmetlenek; ha nem volnának oly türelmetlenek, akkor azt mondtam volna, hogy ötszáz esztendő múlva. Én ezt az iskolát nem követem; eszem ágában sem volt arról szólni, hogy a deczenniumoknak valamely hosszú sorozatára kizártnak tartom ezt a reformot; én csak azt mondtam, hogy ma, a .mai időben, az adott viszonyok között nem tartom ezt a kérdést aktuálisnak. Ebből azt magyarázni, hogy én ezen reformnak útját el akarnám zárni, vagy hogy ezt a reformot azért, hogy — mint a t. képviselő úr magát kifejezte, — ezen pártnak uralmát századokra megállapítsam ós megszilárdítsam, valami beláthatatlan hosszú időre el akarnám halasztani, logicze, loyalisan nem lehet, és ezt arra magyarázni ón nem is engedem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A mi a t. képviselő úr fejtegetéseit illeti a minoritások képviseletéről, azokat mindenki, a ki politikai kérdésekkel és literaturával foglalkozott, ismeri; de azok a theoriák, bocsánatot kérek, nem jutottak még arra. a megállapodásra ós arra a megoldásra, a mely engem arra. indíthatna, hogy azokat elfogadjam. A magam részéről ezen törekvésekkel szemben abban a nézetben, lelek megnyugvást, hogy minden alkotmányos képviseletnek attól az öntudattól kell áthatva lennie, hogy az ország egyetemét képviseli, hogy azoknak érdekeit is képviseli, a kik őt többségileg oda küldték, de képviseli azokét is, a. kik minoritásban maradtak. (Helyeslés jobbfdöl.) Ha ez az ethikus elv, ha ez a. meggyőződós, a parlamentarizmusnak ez az úgyszólván benső quint-esszencziája fogja mindén parlament tagjait áthatni, akkor nem kell odáig menni, a meddig a t. képviselő úr akar menni, mikor a. minoritások képviseletének valamely theoriáját akarná alkalmazni. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Most pedig, hogy igazán szavamnak álljak, a t. képviselő úrtól elbúcsúzom, és csak egy pár észrevételt teszek azokra, a miket Barta Ödön t. képviselő úr a múltkor mondott. (Halljuk! Halljuk!) Szememre vetette, hogy nem volt egészen megokolva a miniszterelnök azon állítása, hogy a belügyi budget-vitának eddig nem volt teste, sőt inkább — azt mondja — ad oculos demonstrálhatja, hogy teste van. ü előállott akkor egy pár kérdéssel. Nos hát azok a testek, — talán inkább mondhatnám, és ez semmikóp sem akar sértés lenni, testecskék, — a, melyeket ő felhozott, bizony valami igen nagy belső anyagot nekem nem szolgáltattak, de egy pár dolgot mégis említett a t. képviselő úr, a melyekre igen röviden csak a következőkben fogom reflexióimat megtenni. ( Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a t, képviselő úr, hogy én egyszer ígértem egy ügyosztályt a vizsgálatok teljesítésére és azt nem állítottam fel ós azért a dolgok lassan mennek. Engedelmet kérek, t. képviselő úr, az az ügyosztály, habár formailag nincsen is felállítva, úgy, hogy új dotácziót kértem budgetemben, a minisztérium belsejében — mondom, habár formailag nem is — tónydeg exisztál, ós gondolom, hogy csak az ón takarékos eljárásomnak a bizonyítéka,, hogy erre, nem kértem külön költséget, hanem képes vagyok megcsinálni ezen munkálatokat minden fenakadás és késlekedés nélkül minisztériumom eddigi létszámával, (Helyeslés jobbról.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy egységes munka, nem is lehet az a közigazgatási reform, azért, mert nem osztozik a miniszter nézetében, a ki azt monda, hogy nem lehet azt egyszerre megcsinálni, az részenként kell megcsinálni. Teljesen félreértett engem a t. képviselő úr. Én épen azt mondtam ós nagyon sokszor kifejtettem, hogy részenként kell megcsinálni a. reformot, de azért egységesen kell azt vezetni. Egyszerre nem akartam az egészet megalkotni, arról szó sincsen, de ha nem akarom egyszerre és ha nem akarja a képviselő úr sem. azért mégis egységesnek kella,zt akarni, mert különben az egész munka nem felel meg annak, a minek megfelelnie kell ós nem lesz azon a magaslaton, a, melyen állnia kell, hogy ennek az országnak adminisztrácziőját reformálja és előbbre vigye. Leginkább mutatja ezt a. képviselő úrnak egyik kifogása, a mikor azt mondja, hogy miért nincsen itt az a sokat ígért szolgálati pragmatika. Bocsánatot kérek, addig csak nem állhatunk azzal elő, míg tisztába nem jő a kérdés: milyenek lesznek a jövendő adminisztráczíónak orgánumai, kinevezett hivatalnokok lesznek-e, választottak lesznek-e, vagy hogy egyáltalában miként lesznek szervezve. Addig csak nem állhatunk elő a. szolgálati pragmatikával. (Helyeslés jobbról.) Vagy pedig előálljunk olyannal, a mely három-négy esztendő múlva megszűnik? A. t. képviselő úr a kinevezés kérdését vitatja, mint olyant, amelyre nézve azt mondja, hogy erre csakugyan ráillik, a mit a miniszterelnök mondott, hogy ez a sötétbe való ugrás, nem pedig az általános szavazati jog. Engedelmet kérek, én ezt nem tartom sötétbe való ugrásnak. Ugyanazokat az argumentmnokat, a melyeket ma hallottam, habár csak per tan gentem, egy-két képviselő úr részérői a közigazgatási tisztviselők kinevezése ellen felhozni, ugyanazokat hallottam 1871—72-ben a bíróságokra vonatkozólag, és ma ugyanazok a képviselők hirdetik nekem aat, hogy a bi-