Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-638

(S38. Országos ülés 1901. önérzettel említhette föl és nem érte őt méltán az a vád, mintha ezen a téren semmi sem törtónt volna. Sok történt, de kétségtelenül sok és nagy még a feladat, a mely előttünk áll. Az állapotok meglehetősen szomorúak még mindig, némi tekintetben legalább. Tudjuk, hogy az elmebetegek száma még mindég nem áll arányban az elmegyógyintézetek számával. Tudjuk, hogy a gyermekhalandóság nálunk még mindig igen sajnos állapotokat mutat fel. Nagy figyelmet érdemlő és fontos körülményre hívja fel a kormány figyelmét részéről azon memorandum is, a melyet az orvosi szövetség nyújtott be a belügyminiszter úrhoz és többi minisztertársához. Ebben is ki van emelve az a sajátságos körülmény, hogy nálunk a hatóságilag alkalmazott emberorvosok átlagos fizetése még mindig csekélyebb az állatorvosok átlagos fizetésénél. Hogy továbbá az orvosok számának megoszlása rendkívül kedvezőtlen. Általában azt lehet mondani, hogy csekély az orvosok száma, de főkép a megoszlásban van a baj. Azt látjuk, tudniillik, hogy a városokra eső 1938 orvosok közül magára csak Budapestre 1218 esik. az ország összes 03 vármegyéjére pedig csak 2759 orvos. Hát ez kétségtelenül semmi arányban nem áll a lakosság számával, és hozzájárul ebez még az a megdöbbentő körülmény, hogj a vármegyék közül 17-ben az utóbbi évben az orvosok száma még csökkent, hogy van még igen sok vármegye, a melyeknek egyetlenegy körorvosi állását sem sikerűit még eddig betölteni ; és ehhez járul aztán még az a további szintén sajnos körülmény, hogy az orvosnövendékek száma, úgy a hazai egyetemen, mint az osztrák egyetemeken, a melyeket hazai ifjaink íelkeresni szoktak, évről-évre csökken. Ezek valóban oly körülmények, melyek tökéletesen indokolják azt, a mit a t. belügyminiszter úr kiemelt, hogy az egészségügyi szolgálat államosításának gondolatával a legkomolyabban és a legrövidebb idő alatt foglalkozni kell, (Helyeslés a jobboldalon.) Ezeknek előrebocsátása után legyen szabad áttérnem arra, a mire mint előbb jeleztem, főként foglalkozni szándékozom, tudniillik a székes főváros háztartására, (Ralijuk ! Halljuk!) vagyis annak pénzügyi helyzetére s ennek kapcsában általános kisgazdasági viszonyaira. (Halljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartom e kérdéssel foglalkozni, mert a székesfőváros 1901. évi költségvetésének megjelenésekor nemcsak jogosult aggodalom, hanem oly túlzott rémület és túlzott híresztelések kaptak lábra, a melyek valószínűleg csak igen kis részben gyökereztek a főváros iránti valódi jóindulatú érdeklődésben, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXII. KÖTET, január 18-án, pénteken. ^Q5 s nagyobi) részben talán ellenségeink rosszakaratából merítettek táplálékot és a melyek igen alkalmasak volnának a székes főváros diszkreditálására a legtágabb körökben. Diszkreditálására nemcsak a szó szoros anyagi értelmében, tudniillik a főváros hitelének megrontására, de a főváros erkölcsi tekintélyének és hírnevének alászállítására is. Ezek a híresztelések határozottan túlzottak voltak, mert a székes fővárosnak utóvégre sem vagyonossági, általános közgazdasági állapotai, sem ez idő szerinti pénzügyi helyzete a desperáczióra okot nem szolgáltat; de mindenesetre találkozunk olyan komoly jelenségekkel, a melyek szükségessé teszik, hogy ne csak a főváros köreiben a legbehatóbban foglalkozzanak a szanálás módozataival, a mi tényleg meg is történik, de hogy foglalkozzunk e kérdéssel itt a törvénjdiozás termében is, abból a szempontból, hogy mennyiben lehet és mennyiben kell esetleg törvényhozási, esetleg kormányzati intézkedésekkel közreműködni a székes fővárosi pénzügyi és gazdasági bajainak orvoslására. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A közvetlen kiindiílást az a körülmény képezi, hogy tudvalevőleg a székes főváros folyó évi költségvetése, úgy a mint eredetileg előterjesztetett, kétmillió koronát valamivel meghaladó hiánynyal záródott, és hogy ezt a hiányt eltüntetni csak úgy sikerült, hogy egyrészt olyan refundálást bizonyos kölcsönalapokba, a mely abszolúte elkerülhetetlen, ideiglenesen elhalasztottak, másrészt pedig az előirányzott közmunkáknak legnagyobb részét ez idő szerint törülték, ez utóbbi pedig annál sajnálatosabb, mert talán még soha nem lett volna szükség oly nagyszabású közmunkák megindítására, mint épen most, a mikor a székes fővárosban tudvalevőleg az építő-ipar pang, a munkátlan emberek száma rendkívül nagy ós a köz vagyonossági viszonyok kedvezőtlenek. A deficzit ilyképen ideiglenesen, palliativ eszközökkel el lett ugyan tüntetve, de a, mint már előbb kiemeltem, kétségtelenül égető szükségletet képez ezen deficzit mélyebben rejlő okainak kifürkészése és megszüntetése. Sajátságos felfogással találkozunk általánosságban a közönség körében a főváros viszonyaival, különösen pedig pénzügyi viszonyaival és a főváros ós az állam közötti viszonynyal szemben. Majdnem általánosan elterjedt felfogás az, hogy az állam mindent megtett, a mit a főváros felvirágoztatására megtehetett, hogy az állam óriási áldozatokat hozott a fővárosért, rendkívül nagy beruházásokat eszközölt itt, úgyszólván minden intézményt túlságosan is a fővárosban hordott össze, a fővárosban konczentrált, ez által most u