Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.
Ülésnapok - 1896-638
<tó8. országos tllás 1901. január 18-án, pénteken. 97 mondani, hogy nincs pénz, mert kénytelen lesz a.zt mondani, hogy van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) -T. képviselőház! Én nagy elismeréssel adózom a miniszterereliiök úrnak azon intézkedéséért, hogy a Magyarország fővárosában alkalmazott miniszteri tisztviselőkre nézve a vasárnapi munkaszünet intézményét kiterjesztette. Miért nem terjeszti a vidékiekre is? Van ennek valami akadálya ? Vagy ez az intézkedés alkalmas arra, hog3 T egységes megnyugvást keltsen a vidéki tisztikarban ? Hiszen a vidéken még a szabadságolás kérdése sincsen szabályozva. A vármegyei tisztviselők szabadságolására nézve csak a legritkább vármegyének van valamelyes szabályrendelete, és ha van, alig hajtható végre, részint, mert a tisztviselők létszáma nem megfelelő, részint mert más okok jönnek közbe. (Egy hang a szélső baloldalon: Többb van, mint kellene!) A szabadságolás kérdéséről, t. képviselőház, oly országban, a melyben a közegészségügyi intézkedések fejlődéséről akar a miniszterelnök úr referálni, feltétlenül gondoskodni kell. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) A t, miniszterelnök úr már nem egyszer jelentette ki, hogy adminisztratív teendői között, a melyekkel foglalkozni kell, a legodiozusabbak közé sorolja a gyógytárak ügyét. Én azon kellemes helyzetben vagyok, hogy állok azért, a mit mondok. Tudniillik én a t. miniszter úrtól nem fogok e tekintetben olyan választ kaphatni, hogy ő ebben, vagy abban az ügyben úgy járt el, mint a törvény előírja, tehát nincsen okom felszólalni; én nem kértem tőle soha gyógytári engedélyt. Az ón álláspontom a, t. miniszter úr előtt ismeretes. Az én álláspontom az, hogy valamint ellensége vagyok minden privilégiumnak, úgy ellensége vagyok annak a privilégiumnak is, a, mely a gyógyszertárak adományozása tekintetében fennáll. A mikor a t. miniszterelnök úr egy alkalommal azt méltóztatott válaszolni, hogy utálja ezt az ügy T et, azt vártain, hogy azt el is hárítja magától. Széll Kálmán miniszterelnök: Készülök! KftBarta Ödön: Hogyha készül, akkor már nem lesz indiskrécziő megkérdezni a t.miniszterelnök úrtól, hogy mily alakban készül. Mert hogyha oly alakban készül, hogy a t. miniszter úr a magára nézve odiózussá vált ügyet ráhárítja egy alatta álló más közegre, akkor az ügy tovább is rendezetlenül marad. Én is rendezését óhajtom az ügynek, és azt hiszem, óhajtják mindazok, a kik ezzel az ügygyei foglalkoznak, hanem oly rendezését, a mely a. minősítéshez kötött szabad ipar tárgyává tegye a gyógyszerószkedést, épúgy, a mint szabadon gyakorolja orvosi praxisát mindenki, a ki az "KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXII. KÖTET, egyetemen orvosi diplomát nyert. Én nem tudom belátni, t. miniszterelnök úr, hogy miért kell egy privilegizált osztályt fentartani. (Egy hang a szélső baloldalon : Ez már nem volna helyes!) Az lehet a t. képviselő úr meggyőződése, de az enyém ez. Nekem az a meggyőződésem, hogy valamint minden téren a szabad verseny a fogyasztó közönségnek előnyére válik, épúgy ez intézményt is olcsóbbá, megbízhatóbbá, előzékenyebbé és minden irányban jobbá tennők, ha a gyógyszerószetet minősítéshez kötött, felügyelet alá helyezett szabad iparrá tennők. Csak egyet méltóztassék kiküszöbölni ezen odiózus ügyből: az engedélyezést, a privilégium-osztást, a mely minden esetben sért ezer és ezer jogos érdeket, sért ambicziókat, sért törekvéseket és sérti a. t. miniszter úrnak önérzetét is. Mert legyen róla meggyőződve, hogy valahányszor egy patikát engedélyez, e mellett az egy mellett, a ki nevét áldja, más ezer ember mocskolja. Minek tehát fentartani, t. miniszter úr, egy oly intézményt, a mely senkinek sem kell, csak a privilégiumot már élvező gyógyszerészeknek. Én azt hiszem, t. ház, hogy a belügyi igazgatás terén ez igen könynyen rendezhető kérdés, a melyhez nem kell a nagy belügyi reform bevárása, a nagy szervezet keresztülvitele ; önállóan meg lehet oldani e kérdést. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát akik vették a jogot ? Barta Ödön: T. miniszterelnök úr! Ha méltóztatik parancsolni, szívesen belemegyek máskor ennek a : kérdésnek részletes megvitatásába, bár azt hiszem, hogy a belügyi tárczának vannak kérdései, a melyek inkább megfogják érdemelni, hogy azokkal részletesen foglalkozzam. Erre a kérdésre nézve én megelégszem azzal, ha a miniszterelnök urnak komoly megfontolás tárgyává ajánlom, nem látja-e elérkezettnek az időt arra, hogy a huszadik században ezen jogosulatlan privilégium megszüntettessék ós előre törekvő ifjaknak tér nyittassák arra, hogy becsületes munkájukkal ők is megélhessenek, és hogy a 15—20.000 forint jövedelmű gyógyszerészek helyébe 1000— 1 500 forintos kisebb ós époly becsületes exisztencziák kerüljenek? (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr szerzett jogokról beszél. Méltóztassék majd megnézni, a t. pénzügyminiszter úr irattárában megvannak talán az. adatok, a regálemegváltás kérdése sokkal nehezebb kérdés volt és mégis megoldották úgy, hogy senki sincs ugyan vele megelégedve, de a kincstár az meglehet vele-elégedve. (Derültség.) 13
