Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-617
617. országos ülés 1900. november 28-án, pénteken. 41 okai, hanem oka volt ennek az adnainisztráczió tökéletlensége ós hiánya. Épen ilyen tökéletlen és hiányos volt az adminisztráczió abban a tekintetben is, hogy az anyagi igazságnak megfelelőleg sohasem tudta a mentesítési költségeket az érdekeltekre a haszon arányában kivetni. Ez okozta a legnagyobb elégületlenséget és ez az oka annak, hogy magát a munkát és magának annak a munkának közgazdasági értékét összetévesztjük azokkal a bajokkal, kellemetlenségekkel és igazságtalanságokkal, melyeket az adminisztráczió idézett elő. Hát különösen addig, a míg nem állíttatott fel a minisztériumban a műszaki tanács, hogyan állhatott elő a szakértő valamely hatalmas embernek azon kívánságával szemben, hogy egyik, vagy másik gátat nem példának okáért a kékkel megjelölt vonalon, a hogy a mérnök kontemplálta, kell kiépíteni, hanem ki kell építeni az ő általa vörössel ide húzott vonalon, mert akkor az ő kertje a hullámtérbe esik, ő pedig azt nem adja. Ennek nagyon sokszor az lett a következése, hogy nem vált be a védekezés. Ki volt az oka? Rendesen a szakértő mérnököt, a ki parányi kis emberke volt azon hatalmasokkal szemben, okolták, úgy, hogy szánalomraméltó hamupipőke szerepét játszotta a technikai kar a közlekedési minisztériumban. Mindezt azért mondottam el egész nyíltan ós őszintén, hogy egy perczig se érhessen az a gyanú, mintha akár a szabályozás nagy művének közgazdasági becsét, akár azon technikusainkat kicsiny élném, a kik igazán dicső és dicséretes munkát vittek véghez ezen nagy mű megalkotásánál. (Helyeslés.) Most, t. ház, áttérek arra, hogy a csatornázás és öntözés terén szerzett eddigi tapasztalataink micsoda, eredményeket tüntetnek fel, ós hogy hol és mily irányban kellene oly intézkedéseket tennünk, kogy az úgynevezett kis exisztencziák, a kisbirtokosok is élvezhetnék a netalán megalkotandó csatornázási terveknek hasznát. (Halljuk! Halljuk!) Ennél a kérdésnél ismételve igazságérzetem és meggyőződésem diktálja azt, hogy nyíltan és őszintén bevalljam, hogy nagy tévedésben vannak mindazok, akik azt gondolják és azt hirdetik, hogy a jelenlegi födmívelésügyi miniszter úr, a ki iránt őszinte tisztelettel viseltetik az ország minden gazdája, a kis exisztencziákkal nem törődik. Hiszen, hogy úgy fejezzem ki magamat, működésének egyik alapfogalma az volt, hogy azt az ellentétet, a melyet mesterséges úton akartak a kis- és nagy exisztencziák között felállítani, elsimítsa, annak hegyét leköszörülje, ós közelebb hozza a munkaadót a munkással ós mint egyik kis részt, mint egyik önálló orgánumot állítsa oda a kis exisztencziát, a KÍPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXI KÖTET. kis embert abba az egész nagy keretbe, a melybe mozognunk kell. De azért nem zárkózhatunk el az elől sem, hogy meggyőződésem, miszerint a miniszter urat tovább is ezen czél vezeti és minden alkalommal, és minden téren ezen főszempontot tartja szemelőtt, igyekezzék tehát e fenforgó közgazdasági kérdést is e szempontból megoldani. (Helyeslés a baloldah-n.) Mert a ki gyenge, annak sokkal inkább van szüksége támogatásra, mint annak, a ki erős (Igás! Úgy van! a baloldalon) és jogosan is kívánhatja az erősebbektől és különösen az államtól, hogy ezt a támogatást megnyerje. (Igaz! ügy van! a balollahn.) Hiszen az állam, még ha a legkevesebb kötelességet akarjuk reá róni, úgyis az adófizető polgárokkal épúgy, mint az állam egyes egyedeivel szemben föltétlenül kötelezve van arra, hogy minden polgárnak a boldogulása útjában levő akadályokat elhárítsa, kötelezve van arra is, hogy az akadályokat a kis emberek útjából épúgy hárítsa el, mint a hogy elhárítja a középbirtokosoknak az útjából. Azonban ennél a konkrét kérdésnél a tapasztalatom után merem állítani, nem valami vigasztaló jelenségekkel találkozunk. Mert, t. ház, hogyan állunk? A kimutatások szerint 15.523 katasztrális hold van jelenleg öntözés alatt. Ebből 10.923 katasztrális hold a nagybirtokosok, 3978 hold a. középbirtokosok, és 622 hold a kisbirtokosok kezében van, tehát az összes 15.523 hold öntözött területnek csak 4°/o-ka kisbirtokosoké. Azt méltóztatnak gondolni, hogy csak azért van 4 0 /o, mert a kisbirtokosok nem birnak elég érzékkel, vagy ha mással nem, legalább ösztönnel arra, hogy mindazokat az eszközöket megragadják, a melyektől kis darab földjük jövedelmezőbbé tételét remélik ? Méltóztassék megnézni, ott, a hol nagyon könnyűszerrel hozzá lehet jutni a vizhez ós a hol az öntözés a patakoknak sebes lefolyása és a völgyekbe való levezetése következtében nagyon könnyen eszközölhető, a víz miatt egyik a másikat kártérítési keresettel támadná meg, hogyha elveszi a vizet. Ennélfogva nem az az oka, mintha a kisbirtokosok nem bírnának érzékkel az iránt, hogy milyen üdvös dolog az, ha földjeiket megöntözhetik, de sokkal szegényebbek, semhogy ezt a költséges beruházást képesek volnának beállítani. Hogyan eszközöljön 8—10 ezer forintos befektetéseket a jövő reményében az a szegény ember, a ki alig tud ekét venni, hogy becsületesen megmunkálja földjét? Hiszen igazán ráillik a szegény magyar parasztra és a szegény magyar emberre az a példaszó, hogy. az aranyat tojó tyúkot üti agyon, mert a tojásra szüksége van, és mert nem győzi megvárni, hogy kijöjjön belőle, tehát kiveszi belőle erővel. Már elmondtam, 6