Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-631
1131. országos Ülés 1900. deczeiaber 15-én, szombaton. 399 adtam át a keresztet, (Derültség.) hogy zárja el az asztalfiókjába, hogy ne lásson napvilágot, ha meghal, akkor küldjék vissza. Tudni kell, hogy az ilyen kereszteket, a míg ól nyakába adják, holta után visszakövetelik. Egy német elismervényt kell aláírni, hogy valósággal átvette, és hogy vissza fogják azt adni. Nemcsak a központi kormány közegei vannak tehát ezen tétel alatt nyugdíjazva, hanem olyanok is, a kik fegyverrel kezükben rablóbandák élén vezérkedtek, mint Axenti Sever, Danczer Franczesczi, Urbán stb., a kik akasztófától menekültek ós odaálltak az önkényuralom szolgálatában, a kik fegyvertelen családokat pusztítottak, öltek, gyilkoltak ós égettek. De hiába, a 67-es kiegyezésnél az öröm mámora annyira elragadta az akkori hazafiakat, hogy nemcsak, hogy kibéküljenek a császárral, a legnagyobb áldozatokat hozták meg a nemzet részéről, hanem oda dobták a 48-as alkotásokkal sarkalatos jogokat, összeházasítottak bennünket Ausztriával, a melyről azt mondják ott a túloldalon, hogy az a házasság elválaszthatatlan. Én ugyan nem tudom, hogy morganatikus-e az, vagy sem, (Derültség a szélső baloldalon.) de hogy elválaszthatatlan lenne, azt tagadom, mert semmi a világon nincs örökké tartó, minden, minden az idők múlandóságának van alávetve, a jövő meg fogja rágni azt a 67-es alkotmányt, azt a papiros szerződést; hiszen porrá rágják már a molyok most is: a csehek és németek, ón is segítenék nekik, ha lehetne, hogy elhord a na a szél a porát, ha Széll Kálmán is segítene annak elhordásában. (Zajos derültség a szélső haloldalon.) Valóban ezek az urak akkor a nagylelkűség netovábbjánál túl nientek, mert nem elég, hogy áldozatokat hoztak, hanem ezeket a maró kígyókat, a haza, ellenségeit, ezeket is keblükre emelték ős nyugdíjjal látják el őket mai napig a t. kormányok, Ugyan mit értek el a nemzetiségek legyezgetósével a múltban és most. E hazán a horvátok, a pánszlávok vagy az oláhok most is csak olyan ellenségeink ; veszedelmes preczedens lehet jövőre, mert nem lehet tudni a jövendőt. Történhet olyan dolog, hogy a király ós a nemzet között viszály támadhat, a mefyet fegyveres kézzel kell elintézni, akkor ezeknek szarvakat adnak, azoknak, a kik hazaárúlók voltak és utódaiknak, mert azokat, kik a, haza ellen működtek, jutalmazzák, azok pedig, a kik a hazának szolgálnak koldusbotra jutnak. Nincsen a föld hátán több ilyen nemzet, mint a magyar; ha az egész világ történelmét végiglapozzuk is. még sem fogjuk azt találni, hogy egy nemzet a haza ellenségeit jutalmazza, a hazáért harczolóknak és küzdőknek pedig a hála jutalma fejében koldústariszn3-át akasszon a nyakába! (Úgy van! Úgy van! a szélső haló!dalon.) De kérdezem, kit szolgáltak ezek az urak, hogy ide kerültek, a magyarkormány költségvetési előirányzatába ? A magyar hazát, vagy a magyar alkotmányos királyt? Nem, hanem a czászárt szolgálták, már pedig az még nem fordult elő a világon, hogy a gazda helyett más fizessen a szolgájának, fizessen nekik az, a kit szolgáltak. (Élénk tetszés a szélső haloldalon.) Nincsen annak semmi létjogosultsága, hogy ez a tétel a költségvetésbe helyet foglaljon. A. t. kormány segíthetett volna ezen a bajon már eddig is, mert olyan nyilt kérdéssé kellett volna tennie, mint a múltkor a »Népszava« kérdését tette a miniszterelnök úr. akkor megláttuk volna, hogy kik szavazzák meg ezt a tételt. Én azt hiszem, hogy a többség elejtette volna ós nem szavazta volna meg, mert arczpirulás nélkül lehetetlenség is megszavazni ezt, — igen jől tudom, — az urak is csak a párfcfegyelem kényszere alatt szavazták meg. És ha ezt a tételt nem szavazták volna is meg, azért nem igen buktatták volna meg Bécsben a kormányt, mert annyira nevetségessé még sem tette volna magát az udvar, hogy ezért a kormányt megbuktassa. A. pénzügyi bizottság ajánlotta ezt a tételt elfogadásra, de nem indokolta. Én szeretném hallani az indokolást, hogy mi volt e tételnek a törvényes alapja. (Felkiáltások a szélső haloldalon : Halljuk az előadót!) Van-e rá jogosultság. avagy a nagylelkűség, a méltányosság, vagy micsoda parancsolja? Minthogy nem látom e tételnek semmi jogosultságát, ennélfogva annak a pártnak a nevében, a mely ezzel megbízott, tiltakozom annak megszavazása ellen. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kivan valaki e tételhez szólani ? (Nem!) Ha, nem, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kivan szólani. Lukács László pénzügyminiszter: T ház! Csak egy pár szóval kívánok reflektálni az előbb elhangzott beszédre, a nélkül, hogy annak meritorius méltatásába bocsátkoznám. Csak konstatálni kívánom, hogy akkor, a mikor a kormány a költségvetési előirányzatba az 1849. évtől 1867. évig tényleg szolgálatban volt központi kormányközegek nyugdíjait beillesztette, nem tett eg i yebet, mint teljesítette a törvény világos rendelkezését. (Mozgás a szélső baloldalon.) Erre nézve, t. képviselőház, hivatkozhatom arra, hogy két törvényünk van, a mely a közös nyugdíjakról intézkedik. Az egyik az 1868 : XLVII. törvényczikk, a mely
