Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-631

398 031. országos ülés 1900. deczeniber 15-én," szombaton. Molnár Antal jegyző (olvassa) .- Az 1849. évtől az 1867. évig tényleg fenállott központi kormány közegeinek nyugdíjai. Rendes kiadások, V. fejezet. Rendes kiadások 42.951 korona. Lukáts Gyula jegyző: Lakatos Miklós! Lakatos Miklós: T. képviselőház! A függetlenségi és 48-as párt megbízásából szólalok fel, de ha ezen megbízatásban nem részesültem volna is, még akkor is hazafiúi kötelességemnek tartanám ezen tétel megszavazása ellen tiltakozni. (Tetszés a szélső baloldalon.) Tiltakozni azért, mert ennek a tételnek egy magyar alkotmányos kormány költségvetésében egyáltalában helye nincsen. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Valahányszor ezen tétel itt a képviselőházban megszavazásra előirányozva a ház asztalára tétetik, ugyanannyiszor mindig felszólaltam, mindig a kötelesség parancsolta, hogy ezen tétel ellen határozottan tiltakozzam. (Tetszés a szélső baloldalon.) Egy szenyfolt ez, a melyet az előző kormányoktól örökölt ez a kormány. Nem csupán őt kárhoztatom ezért, hanem azt a legelső kormányt, a 67-est, a mely túlságos nagylelkű, vagy talán nagyon megalázkodó, s nagyon gyáva volt a hatalommal széniben, hogy ezen tételt a költségvetésbe beillesztette. Kellemetlen dolgokat kell elmondanom. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) De hasztalan, az okozatnak az ok a szülő anyja, az ok pedig ebben a tételben rejlik. Ez a tétel tulajdonképen nem is a,z 1849. évtől 1867-ig tényleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdíja, van ez alatt a tétel alatt egyéb is. Ez a tétel nem felel meg a valóságnak. Czifra mondurba öltöztették ezt a tételt az előző kormányok, de a szög kiver a zsákból. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a tétel azt mondja, hogy a »központi kormány«. Volt-e az abszolút rendszer alatt Magyarországon nem központi, de bárminő kormány ? Volt Bécsben központi kormány, a melynek feje Bach miniszter volt, annak a szolgái voltak itt, a kik Magyarország alkotmányának elnyomására segédkezet nyújtottak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Akkor özönlöttek be a csehek trombitásai és muzsikásai, az osztrák markörök és kelnerek, a csepűrágók, a tiroli zenészek, a zengerek, hogy mint a filloxera kipusztítsák a nemzet szabadságát ós alkotmányát, mint a hogy azok kipusztítják a szőlőtőkét. Magyarország akkor egy darab föld volt, a melyet az osztrák zsoldosok nem voltak képesek meghódítani s nem voltak képesek leverni az akkori szabadságharczot. Százezreknek kellett a muszkákkal egyesülve ledönteni Magyarország alkotmányát és megalapítani az önkényuralmat, a melyet már 1848. deczember 2-án kikiáltottak Olmützben. (Úgy van! a szélső baloldalán.) . Szomorú idők voltak ezek, uraim, mert magyarok is vállalkoztak, hogy segédkezet nyújtanak az önkényuralomnak, voltak köztük oly alávalók is, a kik a kémkedés szerepére vállalkoztak. Tudjuk jól, hogy a fiú elárulta az apját, a testvér a testvért. A ki olvasta Tompának akkori költeményét: »A gólyához*, bizonyosan emlékezni fog arra, hogy elmondotta ő, hogy »pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve szét hull nemzetünk*. Ő meg is itta szegény a levét, mert börtönt kapott jutalmul ezen költeményért. Ismerek abból az időből fiút. a kinek apját itt Budapesten akasztották fel és ö az önkényuralom alatt mégis hivatalt vállalt. Szomorú idők voltak ezek, uraim, a spiczlik szolgáltatták a hadi "törvényszékeknek át a magyar hazafiakat, megakadályozták a menekülők menekülését s ők szolgáltak a hóhérnak és a bitófának. A míg a szabadságharcz küzdelme tartott, addig otthon hűsöltek odúikban, mint a vakondok és az ürge, de elérkezett azoknak is az ideje, — a mikor leverték a magyar nemzetet, — bog}' ők is oda ajánlhassák hűséges szolgálatukat a császárnak, hogy letegyók neki az esküt és működjenek »für Kaiser und Vaterland«. Akkor alapították meg a Ferencz József-rendet a tisztelt uraknak a jutalmazására. Sajnos, hogy az első 67-es kormány nem tanácsolta ő Felségének, hogy ezt a rendet törölje el, mert a kik a mai világban megkapják ezt a rendet, valóban furcsán érezhetik magukat, ha meggondolják, hogy e rendnek keresztje ott fityegett némelyeknek a kabátján azon hazafiak közül, a kiket inkább akasztófa illetett volna, nem pedig jutalom. Valóban ilyen minálunk a paritás. Ismertem és ismerek hazafiakat, a kik ezt a rendet nem fogadták el. Egyiket meg is nevezhetem, mert meghalt. Tisztességes református pap volt Tolnamegyében, Perkupán. Vajányi Lajosnak hívták, a 73. évben a kolera alkalmával homeopatikus módon sikerrel gyógyított. A főispán őt megakarta lepni a Ferencz József-renddel. Nekem, az akkori szolgabírónak, volt kötelességem, ezt tudomására hozni az illetőnek ós megkérni őt az alispáni hivatalban megjelenésre, hogy ott a keresztet átadjuk neki. Határozottan tiltakozott, hogy nem akar egyenrangú lenni azzal a bizonyos úrral, a ki abban a szomszédos megyében még élt, a ki az ötvenes években a leggyalázatosabb dolgokat vitte véghez magyar hazánk ellen. Nem is volt rábírható ezen tisztességes magyar ember arra, hogy a keresztet elfogadja. Én azután a teleségónek titokban