Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-631

631. országos ülés Í000. deczeiuber 15-én, szombaton. 595 nemzet épen azért adott 4,650.000 forintot a királyi udvartartásra, mert azt akarta, hogy a ki mintegy személyesíti a magyar nemzetet, aki a magyar nemzetnek koronáját hordja, annak királyi méltóságához illően legyen udvartartása, a mely udvartartás mintegy tükör legyen, a melyben a magyar nemzet az ő méltóságát, erejét is tündökölni lássa. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Talán hivatkozhatnám az 1897: XX. törvónyczikkre is, mely azt mondja, hogy minden költség, a mit a magyar parlament megszavaz, budgetszerűleg igazolandó és elszámolandó. Tehát felvethetném azt a kérdést is. vájjon kinek a kezébe lesz most utalva az udvartartás költsége ós vájjon a magyar parlamenttel szemben budgetszerűleg hogyan lesz elszámolva, hogy a 4,650.000 forint valóban az udvartartásra és valóban Magyarországon lesz-e elköltve? 1867. óta a mostani évig 240 millió forintot szavazott meg a magyar nemzet királyának az udvartartására. Kérdem ón, ez a 240 millió itt lett elköltve ? De nem maradok ennél az érvemnél; mondjuk azt, hogy az 1897 : XX. törvényezikk csak az egyes minisztériumokra vonatkozik és nem érinti az udvartartás költségeit. De akkor felteszem a kérdést, hogy ha a magyar nemzet ós a törvényhozás az udvartartás költségeit megszavazza minden törvényes követelmény nélkül, még ez esetben is, nincs-e ott az erkölcsi kötelezettség? Hiszen a király a jog forrása! Nincs-e ott erkölcsi kötelezettség, hogyha a négy és fél milliót, illetve a 4,650.000 forintot a magyar törvényhozás az udvartartás költségeire megszavazza, nincs-e ott az erkölcsi kötelezettség, hogy ez csakugyan erre is legyen fordítva ? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy a magyar kormányok és a magyar kormányelnökök e kérdést a királylyal r szemben mindig helytelenül állították fel. Úgy vélem, hogy a magyar királynak mindig azt mondották, hogy a magyar nemzet óhajtása volna, hogy a királyi udvartartás állandó legyen és Magyarországom legyen. Helyes; ez az érv is szerepel. De megfordítom a tételt. Egészen más szempontból nézem a dolgot. Azt hiszem, hogy a. magyar miniszterelnököknek azt kellene mondania odafenn, hogy nem épen a magyar nemzet érdeke, hanem inkább a királyi család érdeke, hogy a királyi udvartartás itt legyen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Meg is indokolom ezt. Nem is veszem elő a közjogi indokolásokat és érveket, a melyeket pedig egész bőséggel tárhatnék ide, egyedül lélektani és erkölcsi részét nézem a dolognak. Ma már, t. ház, mi adja meg az erőt ós a fejedelmi igaz tekintélyt? Ma nemcsak épen a törvény. Ma már a királyi trónoknak a szivekben is ott kell lenniök. Azok az idők, hogy a tekintély előtt meghódoljanak a nemzetek, lejártak. Az igazi erő, a trónoknak igazi védelme most már a szeretetben és a szivekben van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És itt, t. képviselőház, lehetetlen ki nem térnem a királyi család tagjainak dolgaira, a kiknek sorsa azzal a törvénynyel, a melyet önök pragmatika szankcziónak neveznek, — szerintem helytelenül, mert csak egyszerű törvény, — mondom, a királyi család tagjainak sorsa Magyarország sorsával és a nemzet sorsával össze van kötve ; következőleg érdekeik és a mi érdekünk ugyanegy. Még is mit tapasztalunk. A királyi család tagjai mintha nem ismernék a történelmet, mintha nem látnák, hogy a XIX. század végén mi megy végbe és mi uralkodik ? Nem veszik észre, hogy minden faj önállóan akar egyesülni, nem veszik észre, hogy az egész világon a nemzeti államok megalakulása forrongó. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És mégis a magyar nemzeti állam megalkotásában, — mely magyar nemzeti állam erőssége pedig most épen Ausztriával szemben erőssége a trónnak is, mert a magyar nemzet tartja vállán a trónt, — mondom, a magyar nemzeti állam megalakulásában a királyi család tagjainak összeségére nem lehet számítani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az egyik az ország határszélén a germanizmusnak lesz zászlóvivője, a másik oldalán Horvátországban a nagy horvát eszmék apostolává lesz és mintegy mártírjává akar lenni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Elfelejtik, hogy minő erőforrás volna az igaz magyar hűség és királyszeretet megbecsülése. (Úgy vau.' a szélső baloldalon.) Mert a királyszeretet gondolata és a királyhűség, a mint már előbb említettem, nem a meghódolás, nem a szolgaság, nem a meghunyászkodásnak érzése a magyar szivekben, hanem politikai bölcseség is egyúttal, mert mi látjuk, tudjuk, ezeréves történetünk megtanított rá, és azt hiszem, a jövőre nézve is sejtjük, hogy egyelőre nekünk a királyság gondolatát védenünk és szeretnünk kell. És ezt az erőforrást, a helyett, hogy összegyűjtenék egy magyar királyi állandó udvartartásba, ezt a királyhűséget, a mely önkénytelenül meg van és megterem a magyar szívben, hogy hasonlatot mondjak rá, mint talán az erős tölgyfára önkéntelenül odatelepszik a harmat, nem becsülik meg, igen sokszor lerázzák, sőt sokszor sáros csizmával gázolnak keresztül rajta. Pedig, t. ház, nem kellene odafent sem elfe50*