Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-631

396 681. orraág«» ülé« 1900. december Ifi-én, szombaton. lejtem, hogy a harmatot, ha lerázzák és lehull a földre, vagy beissza a föld és elszikkad, vagy pedig felszáll a levegőbe és lesz alkateleme annak, a mi a világot megtisztítja, a mennydörgésnek és a villámnak, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegj^ezve. Szólni senkisem kívánván, a vitát bezárom. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Én igen röviden, de — gondolom, ennyit szükséges mondanom — akarok a t. képviselő úr felszólalására válaszolni (Halljuk.') A mi először azt illeti, hogy a trónra jogosítottak jegyzékét evidendeziában kell tartani, ebben a t. képviselő úrnak igaza van. Nagyon kívánatos és nagyon szükséges, hogy minden kételyt kizáró módon tartassák nyilván azon várományosoknak a jegyzéke, a kik a magyar trónra jogosítottak a pragmatika szankczió értelmében, ós hogy ez a nyilvántartás evidens és hozzáférhető legyen. Ezzel a kérdéssel, úgy tudom, foglalkoztak is. Hogy azonban, — mert hiszen ezt a dolgot a maga teljes történelmi hátterével és jogi alapjával egészen alapos és teljes szabatossággal kell vizsgálat alá venni és megállapítani — ezen munkálatot befejeztók-e és mikóp fejezték be, azt nem tudnám e perczben megmondani. Mindenesetre helyes, hogy ez a dolog, a jegyzék kérdése és az evidencziában tartás kérdése xígy történjók meg, a mint azt a mi közjogunk kívánja ós mi annak megfelel. Történtek e részben bizonyos lépések a magyar minisztérium által kiküldöttek részvételével a bécsi levéltári oknyomozó és történelmi kutatások alapján, ós én mindenesetre azon leszek, hogy ez a kérdés akkóp kezeltessék, a hogy annak közjogunk értelmében történni kell. A mi a trónöröklés kérdését illeti, azt hiszem, hogy azon vitákban, melyek csak nem rég lefolytak azon eset alkalmából, hogy Ferencz Ferdinánd ő Fensége nyilatkozatának beczikkelyezését indítványoztam, a mi meg is történt, eléggé tisztába lett hozva ez az egész nagy kérdés. A mint méltóztatnak tudni, első beszédemben, a melybe a beczikkelyező törvényjavaslatot megindokoltam, tehát elsősorban és legelőször én állítottam itt fel azt, a mi aztán a törvénybe is felvétetett, és törvénybe igtatatott, hogy a trónöröklés kérdését Magyarországra nézve egyedül az 1723: L, II. és III. törvényczikkek szabályozzák, hogy ezen törvények xígy történelmi fejlődés, mint tartalom szempontjából teljesen önállóak keletkezésükre nézve is, egészükben, és összes rendelkezéseikben, a melyek egyedül mérvadók a trónörökösödési rendre nézve és a trónöröklóst illetőleg felmerült minden kérdéseknek szabályozására egyedüli és öröklő jogforrást képeznek. És ez elég is, többet e részben nekünk sem kikötni, sem megállapítani nem kell, mert ez a három törvény teljesen kimeríti a trónöröklés kérdését, ezen három törvénynek világos és határozott rendelkezései — a mi nézetünk szerint legalább világosak és határozottak — a kérdést eldöntik. Minden ide vonatkozó felmerült esetet ezen törvények értelme szerint kell elintézni, a mint hogy elintéztük a múltkor felmerült esetet ós el fogjuk intézni, vagy el fogja intézni az utánunk következő törvényhozás, ezen törvények szellemében mindezeket a kérdéseket. (Helyeslésa jobboldalon.) A mi magát az udvartartást illeti, tökéletesen egj^et értek t. képviselőtársammal abban, hogy egyforma érdeke a koronának ós a királyi családnak úgy, mint Magyarországnak, hogy ebben az udvartartásban, annak külső kifejezésében és itteni tartózkodásában azokat a tekinteteket, a miket minden magyar ember szivében hord, hogy minél többször lássa királyát, minél többször lássa a királyi családot, minél többször érintkezzék vele, az udvartartásban is kifejezésre jusson. Én azt hiszem, hogy az utóbbi időben igen sok történt a múltakhoz képest, a mi erre vonatkozólag az ország közérzületének és közkivánalmának megfelel. Azt az időt leszmítva, midőn a mi felejthetetlen dicső Erzsébet királynénk gyászesete törtónt és utána az udvar Magyarországon nem tartózkodhatott, a képviselő urak is jól tudják, hogy igen gyakran tartózkodott ő felsége Magyarországon és nem egyszer volt kegyes tényleg bizonyítani, hogy szeret Magyarországon tartózkodni. A múlt évben és az idén is háromszor volt Magyarországon huzamosabb ideig. Én azt hiszem, hogyha a királyi várlak, mely — a mint méltóztatnak tudni — igen nagy stylben épül, ezután kényelmesebbé válik és minden igénynek eleget fog tenni arra vanatkozólag, hogy az udvar és a királyi család nagyobb számban és minél többször tartózkodhassak Budapesten: ez meg is fog történni a mennyire csak lehet, és nem kétlem, hogy akkor nemcsak ő Felsége, ki egyébiránt Mag}?arorszagon itthon van, mert ő Felsége Magyarországra nem jár vendégképen, de a királyi család azon tagjai is, kik ritkábban érintkeznek Magyarországgal és ritkábban tartózkodnak itten, többször fogják Magyarországotjelenlétükkel szerencséltetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Én kérem a t. házat, méltóztassék ezt az összeget, mely huszonhét esztendő óta váltó zatlanúl van a. költségvetésbe felvéve, meg-