Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-629

62ft» országos ülés 1900, deczember 13-án, csütörtökön. g^ö én, de mondhatom t. képviselőtársaim is ezen az oldalon a kormány politikáját mindenkor bírálni szokták, vagy legalább bírálni igyekeztek, nem habozom kijelenteni, hogy az összes tározák viselői között az én szerény felfogásom szerint egyedül a földmívelósügyi miniszter az, a ki, ha nem is nagyszabású, de legalább kisebb alkotásokkal igyekszik a magyar közgazdaságon némileg enyhíteni, a ki terjes jóakarattal igyekszik tárczája körében megtenni azt, a mi a mai szerencsétlen viszonyok között is megtehető. (Helyeslés a ssélsö baloldalon.) Ezt kétségtelenül el kell ismernünk, és el kell ismernem nekem különösen az ő politikájának a helyességét azért, mert ő támogatja a magyar gazdának azt a törekvését, mely szerint az a magyar gazda nem igyekszik ugyan a maga termelési ágával föléje kerülni a többi termelési ágnak, hanem egyszerűen a maga egyenjogúságát igyekszik kivívni a maga számára, s az évtizedek óta megzavart egyensúlyt igyekszik helyreállítani a saját termelési ágazata és a többi termelési ágazatok között. Ezen egyensúly helyreállítását ha nem is egészben, de részben sikerűit a mai kormányzatnak elérni és én ezért a kormányzatnak a magam részéről elismeréssel tartozom. Ha a külügyi viszonyokat tekintem, ott is azt kell konstatálni, hogy a kormánynak nem egy ténye, mulasztása olyan, mely az ellenzéket a legnagyobb mérvű bizalmatlanságra szólítja fel. (Úgy vau! Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt például csak nem rég voltunk tanúi annak, hogy ott a messze Chinäban magyar vért ós magyar pénzt áldoztak olyan érdekekért, a melyeket magyar érdekeknek nevezni nem lehet, de még az osztrák-magyar monarchia érdekeinek sem lehet nevezni, mert nem rég olvastam egy statisztikai kimutatásban, hogj egy pár év előtt, az egész bevitelt chinai területre az osztrák-magyar monarchia területéről mindössze egy bőrönd képviselte, mely bizonyosan egy utazó bőröndje volt és semmiféle iparczikket nem tartalmazott. (Derültség a szélső baloldalon.) Fájdalommal látjuk azt is, hogy például Rómában a külügyi hivatalnak olyan képviselője van, ki a magyar nemzet érdekeit, a mennyiben azokról néha a szentszéknél szó lehet, képviselni ós érvényesíteni vagy egyátalán nem tudja, vagy nem akarja. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Fájdalommal látjuk azt, hogj- a magyar lithurgia ügye görög-katholikus testvéreinknél még mindig nem akar haladni és megvalósulni, és fájdalommal látjuk azt, hogy például Debreczen tőszomszédságában magyar fajú ós magyar nyelvű híveknek oláh pap hirdeti az igét; ellenben, ugyanezen római szentszék minduntalan engedményeket tesz a horvátoknak és szlovéneknek, oly nemzetiségeknek, a melyek a magyar állami eszmével szemben igen gyakran ellenséges indulatot tanúsítanak. Mindezt szomorúan tapasztalom és belőle azt a következtetést vonom le, hogy a magyarkormány a magyar nemzet érdekeinek előmozdítására a maga befolyását nem érvényesíti a kellő módon. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Érintettem az imént Horvátországot. Legyen szabad még néhány oly jelenségre felhívnom a t. ház figyelmét, a melyek Horvátországban történtek és a melyek a kormánynak részben tényei, részben mulasztásai következtében igen súlyos következményűek lehetnek. Ezek közt legyen szabad először is egy látszólag kis dologgal kezdenem, mely azonban idővel a magyar ós horvát viszonyokra nézve nagy jelentőségű lehet. Ugyanis királyunk 70-ik születése napjának megünneplése alkalmából számos hódoló irat ment a magyar korona területéről ő Felségéhez, s ezekre külön köszönet érkezett Magyarországnak, külön Horvátországnak. A magyar király fején egy korona van, ós ebben benne van Horvátország is, és ha a magyar korona területéről magyarok ós horvátok küldenek fel hódoló iratot, ezekről csak egy köszönő irat szolgálhat válaszúi, ós azt merem állítani, hogy ez a* különös eljárás a horvátokkal nem alkalmas másra, mint arra, hogy Horvátországban helytelen és nem jogos aspirácziónak nyújtson tápot. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De törtónt az, hogy az ipar- es kereskedelemügyi miniszter úr a budapesti vasúti tanfolyamon 12 horvát ifjú számára külön ösztöndíjat létesített. Azt általában nem lehet helyteleníteni, hogy vasúti szolgálatra horvát ifjak is kiképeztessenek, de ha figyelembe vesszük, hogy a horvát sajtó a miniszter urnak ezt a különben helyes, vagy legalább is menthetőnek látszó intenczióját, de következményeiben káros tényét miként fogadja; hogy a horvát sajtó ezt a tényt egy nagy igazságtalanság megszüntetésének tekintette, és oly következtetéseket vont le belőle, hogj- legyen ez a 12 ösztöndíj egy külön horvátországi vasúti tisztikarnak az alapja, ezt megint oly vitás állapotnak kell a magyar-horvát viszonyokra, nézve tekintenünk, melyet a horvátok az ő fokozott étvágyukkal arra fognak felhasználni, hogy minél tágassabbá, lazábbá tegyék a kapcsolatot Magyarország ós társországai között. (Úgy vau ! Úgy van! a szélső baloldalon.) A legveszedelmesebb azonban, a mi Horvátország területén a leg-