Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-626

268 62(í- országos ülés 1900. deczember 10-én, hétfőn. tésbe, a mely egy költségvetési évben felhasználható lesz. De még itt sem állapodik meg a törvény, hanem még arra is utasítást ad, hogy mikor szabad póthitelt igénybe venni. Csakis akkor, ha az a szükséglet, a melynek fedezésére a póthitel szükséges, év közben előre nem láthatólag merül fel. Ezen számviteli törvény a maga egészében egy eszmét állított oda, a mely abból áll, hogj^ a költségvetésből nem szabad kihagyni semmi tudott bevételt és kiadást. Ha a törvény így szól, a mint hogy így szól, hiszen azt megczáfolni nem lehet, akkor egész határozottan állíthatom, hogy ez a javaslat, a melyet most tárgyalunk, homlokegyenest ellentétben áll annak szövegével, intencziójával és összes czéljaival. Mert hiszen azt talán bizoixyítanom is felesleges, hogy ezen kiadások, melyek fedezetét most ezen javaslatban akarja a kormány megtalálni, nem most merültek fel, erről az igen tisztelt kormány már régen tudott. Már az 1900 : VIII. törvényczikk tárgyalása alkalmával itt a házban jelezte, hogy szándéka van ilyen javaslatot benyújtani. Itt a képviselőházban kimondta a pénzügyminiszter úr exposéja előterjesztésénél, elmondta a pénzügyi bizottságban is, sőt ott még a részletekre is kiterjeszkedett. Ha ez mind így van, akkor ezen előre tudott kiadásoknak be nem állítása a, költségvetési törvénybe, a törvénynek határozott megsértése. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) A miniszter úr maga is érezte ezt ós tudta, hogy így van, tudta hogy a törvénynyel szemben jár el, azért több oldalról igyekszik is ezen elhatározását, hogy tudniillik külön javaslatot nyújtott be a képviselőház elé, megindokolni. Nézzük csak mindjárt az első indokot, a melyet a miniszter úr felhoz. (Haljuk! Halljuk) Szóról-szőra azt mondja -(ol ássa.-) »Számos sürgős és szükséges követelmény kielégítéséről azért nem lehet az állami költségvetés keretében intézkedni, mert azzal az * államháztartásban helyreállított és fentartandó egyensúly megzavartatnék. * Eltekintve attól, hogy ez egy törvényellenes dolog, igazán megvallom, hogy ezt a tételt jellemezni nem tudom, vagy inkább nem akarom jellemezni, mert sérteni nem szokásom, sem nem szándékom. Annyit azonban már most is meg kell jegyeznem, hogy az a józan, magyar judiezium, mely még a nép legalsóbb rétegében is feltalálható, az ilyen indokolást osak annyiban méltathatja, a mennyiben ez az okoskodásnak azon válfajához tartozik, a melynek az egészséges néphumor egy külön kategóriát állított fel, hogy a rendszeres és helyes okoskodástól megkülönböztethető legyen. (Tetszés a szélső halói'dalon.) Hát csak így általánosságban teszem ezt a megjegyzést. De talán így nem érthető egészen, hogy miért ítélem én el áz indokolásnak ezt a részét. Jobb lesz azt mélyebben taglalni. (Haljuk! Haljuk! a szélső baloldalon.) Mit is mond az indokolás, t. miniszter úr? »Nem lehetett beállítani a költségvetésbe, hogy az államháztartásban a helyreállított és fentartandó egyensúly meg ne zavartassák.* Mi ebben a mondatban a fő? Az az egyensúly, a melynek fentartására igyekszik a t. miniszter úr. Most már azt kell tehát kutatnunk, hogy mi lehet az az egyensúly, a mit megzavartatni nem akar a t. miniszter úr. Hát az ón felfogásom szerint és annak a pártnak a felfogása szerint, a mebynek nevében szólok, az egyensúly, t. miniszter úr, az, mikor bevételeinkhez mérten állapítjuk meg a kiadásokat, midőn tehát a kiadásoknak a rendes bevételekben találjuk meg a fedezetét. (Helyeslés a szélső baloldalon) Az egyensúly, t. miniszter úr, az én felfogásom szerint és a pártom felfogása szerint az, midőn az elkerülhetetlen kiadások mértékéhez, ha lehet, idomítjuk a bevételeket, azaz képesek vagyunk az előállott szükségletet talán még a bevételek emelésével is kielégíteni. Ha azonban a több előirányzott kiadást nem tudjuk a bevételből fedezni, vagy ha a fokozott bevétel nem nyugszik helyes alapon, akkor azután egyensúlyról hiába beszélünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső bahhla'on.) De hát a t. kormány bölcsesége, úgy látszik, egészen másképen gondolkozik ezen egyensúlyról. Az egyensúly alatt a t. kormány egészen mást ért, mint mi értünk. Azt mondja: az egyensúly megvan, hogyha az előirányzatban több bevétel van előirányozva, mint kiadás. Az azután a t. kormány bölcsesége előtt tökéletesen közönyös, hogy ez a bevétel részben talán kölcsönből jön be; tökéletesen közömbös, hogy nagyon sok kiadást kihagyunk az előirányzatból. A t. kormány bölcsesége megelégszik azzal, ha azon a türelmes papíron több a bevétel, mint a kiadás, tehát az egyensúly megvan. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igazán őszintén mondhatom : kíváncsi vagyok, kit akarnak ezzel félrevezetni. Mert a strucz madárról olvastam és hallottam, hogy ha a homokba dugja a fejét, mert ő nem lát, szentül meg van győződve arról, hogy őt sem látja senki. De így mi nem járhatunk el. Mert akár vegyük fel, akár ne vegyük fel a költségvetésbe ezt a 31 és fél millió koronát, a mit ezen törvényjavaslat szerint igóirybe akar venni a t. kormány, legyen meggyőződve mindenki, hogy azok, a kiket érdekelnek a mi dolgaink, úgy is tudják, hogy ezen kiadásokat folyó bevételeinkből fedezni képesek nem va-