Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-616

20 filfi. országos üWs 1800. november 22-éu. csütörtökön. hozakodni, melyeknek ura egészben nem vagyok — ele olvasmányaim között meggyőződtem arról, — hivatkozhatnék több adatra, — hogy a külön, a nagy tervezettől elválasztva, önmagában csinált ilyen öntözési csatornázás egyáltalában véve sehol a világon be nem vált. Ezenkívül még* tekintetbe kell venni, hogyha nem vált be a külföldön, hol a tőke még felesleges is, hol a közlekedési szervek egészen ki vannak építve, hol az értékesítési viszonyok államosítva ós biztosítva vannak, vájjon mikép hiszi a t. miniszter úr, hogy az Alföldön beváljon, mikor fájdalom, minden tekintetben tőkeszegény ország vagyunk, mikor a terep és vizrajzi viszonyok ezen munkálat keresztülvitelét nálunk sokkal nehezebbé teszik, mint bármely külországban. Az ón ós pártom nézete ebben a kérdésben az, hogy a mennyiben mi csakugyan tőkeszegények vagyunk úgy szellemileg, mint anyagilag, minálunk oda kell törekedni, hogy a divergáló erőket konczentráljuk, nem pedig, hogy azokat szótvonjuk. Ebben a dologban ón merek hivatkozni a volt költségvetési tárgyalás alkalmával az igen tisztelt miniszter úr kollégája, a kereskedelemügyi miniszter úr által elmondott, általunk is elfogadott és helyeselt egynehány állásfoglalásra. Azt mondja Hegedüs Sándor miniszter úr: »Magam is azon nézetben vagyok, hogy a csatornahálózatnak kiépítése nélkül sem beitermésünket, sem versenyképességünket arra a fokra nem tudjuk emelni, amelyre szükség van«. A t. kereskedelemügyi miniszter úr akkori nyilatkozatát osztatlanul és pártkülönbség' nélkül mindenki helyeselte ebben a. házban. Már most kérdem, hogyha helyeselte ós ha igaz az a thózis, a melyet felállított, vájjon ilyen mellékes kis dolognak előállításával lehet-e a a mi beltermelósünk értékesítését előmozdítani és beltermelésünket megteremteni. Engedje meg a t. miniszter úr, bármennyire is jóindulattal vagyok tőre kvéseinek nemessége, intenczióinak helyessége iránt, én ezt elfogadhatónak nem tartom. De gyerünk tovább. Ugyanezen költségvetési vita alkalmával még többet is mondott a kereskedelemügyi miniszter úr és pedig ugyancsak ezen ház minden tagjának helyeslése közt, pártkülönbség nélkül, azt mondta : »Ne méltóztassék feledni, hogy bizonyos konczentráczióra és együttműködésre van szükség némely nagyszabású dolgoknál, mert bizonyos dolgoknál, ha egyik megelőzi a másikat, ép azon ezólok veszélyeztetnek, melyeket épen elérni akarunk.* Azt hiszem, hogy én és ez a párt, nem keveredik rossz társaságba, legalább az igen tisztelt miniszter úr szemében, ha azt mondjuk, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr ezen kijelentését helyeseljük, magunkóvá teszszük ós azon a csapáson igyekszünk ós akarunk haladni. (UelysUs a szélső baloldalon.) Annyival inkább ragaszkodunk pedig a kereskedelemügyi miniszter ű.rnak ezen helyes kijelentéséhez, mert ugyanakkor, —- emlékeznek rá a t. képviselőház tagjai, — kijelentette a miniszter úr, hogy a viziútak fejlesztésére, a hajózható csatornák létesítésére a munkálatok folynak, ós hogy nem akar a meddő tervezgetés terén maradni ezentúl, hanem igyekszik ezeket a dolgokat a megvalósítás felé vezetni. Már most kérdem egész nyíltan az igen tisztelt miniszter úrtól, vájjon helyes-e az, vájjon összeegyeztethető-e az az ország ós & lakosság érdekével, hogy egyrészről a földművelésügyi miniszter úr. másrészről a kereskedelemügyi miniszter űr külön-külön terveket dolgoznak ki ugyanazon czélból, mert hogy a czél egy és ugyanaz: ezt, azt hiszem, ebben a házban seki kétségbe nem vonja. De ha talán van a tervezgetések közt valami különbség, ez csak az lehet, hogy még a kereskedelemügyi miniszter úr tervezgetóse eo ipso megoldja azt a kérdést is, a melyet a fölclmívelósügyi miniszter úr itt megoldani, igyekszik, addig a földinívelésügyi miniszter úr tervezgetóse hitem és meggyőződésem szerint teljesen alkalmas arra, hogy azt az eszmét, a melyért mindannyian lelkesültünk ebben az országban, népszerűtlenné, hitelvesztetté tegye. Én azt hiszem, hogy a törvónyjavasla/tnak olyan kontemplálása, mint a milyent a miniszter úr most itt akar, nem mondom, egy pár nagyobb birtokosnak talán — odateszem azt is, hogy »talán« — jogos idényeit, óhajtását, törekvését ki nem elégítheti, de a kis egzisztencziáknak, a törpe birtoknak az érdekét ez a törvényjavaslat nem elégíti ki, sőt azt nagyrészben veszélyezteti. Nem akarok profótaságra vállalkozni, nincs is rá hivatásom, adja Isten, hogy ne is legyek próféta, de méltóztassék itt tudomásul venni azon meggyőződésemet, hogy ha ebből a javaslatból törvény lesz, hogyha, ennek a végrehajtása bekövetkezik, a nép alsó rétegeiben ennek a törvénynek végrehajtása esetlegesen még ellentállásra, fog vezetni, mert az a szegény nép már most is roskadozik azon teher alatt, a melyet jóakaratból, a nép megélhetése szempontjából meggondolatlanul vállára raktak. Nagyon nem szeretném ón, ós tiltakozom ezen párt nevében az ellen, hogy valaki ezen felszólalásomat akképen magyarázza, mintha alkalmat ós érveket keresnék arra, hogy a miniszter úr törekvésének útját álljuk. Higyje meg a t. miniszter úr, hogy