Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-616
616. országos ülés 1900. november 22-én, csütörtökön. 19 T. miniszter úr! Nem hiszem, hogy véleményadásra előzetesen azokat az igen tisztelt érdekelteket, a kik kénytelenek a vizszabályozás mostani áldásait elszenvedni, meghívta volna. Mert legyen meggyőződve a t. miniszter úr, hogy az az érdekeltség elsősorban tiltakozott volna, a terhektől megijedve, az ő rátermettsége ellen. (Igaz! a szélső haloldalon) Ha a t. miniszter úr, —• bocsássa meg, hogy bátor leszek ezt a megjegyzést megtenni, — kötelességét is teljesítve, azokat az érdekelteket meghallgatta volna, azt hiszem, ezek azt válaszolták volna, hogy az ríj törvény voltaképen csak azt czélozza, hogy egy régi közmondás igazságát még jobban láthatóvá, érezhetővé tegye, a mely közmondás így szól: »Nag*y viz mellett, nagy úr mellett nem jó lakni.« (Derültség a szélső baloldalon.) Hiába utalt volna az igen tisztelt miniszter úr az illetők meghallgatása közben arra, hogy az állam mily segítő kézzel siet azoknak az autonóm társulatoknak megalakítására. — a mit ugyan a t. előadó úr igyekezett megrontani ós igyekezett megnyugtatni, hogy ez' csekély dolog ós semmibe se fog kerülni; hiába mondotta volna a t. miniszter úr, hogy akkép akarja a szükséges építést megcsinálni, hogy olyan legyen a segélyezés, mint a viezinális vasútnál. Mellesleg mondva, a ház már pálczát tört azon eljárás felett és más törvény van készülőben. És higyje el a t. miniszter úr, hogy a mint a néphumor, fájdalmas ugyan, de találóan mondta a viczinálisokra, a helyi érdekű vasutakra, hogy azok voltaképen magánérdekű vasutak, erre is azt mondták volna, hogy úgy, a múlt kontempálva van, ez a csatornarendszer tisztánmagánórdekűcsatornarendszer lesz. Méltóztassék megengedni, de ennek a szegény Magyarországnak még szegényebb népe már annyira érzi azt a terhet, a melyet rá az ilyen viczinális gazdálkodás és ármentesítési alakulások róttak, hogy az a szegény nép fél minden oly törekvéstől, a mely az ő újabb megterhelését kilátásba helyezi. Az igen tisztelt miniszter úr az ón véghetetlen nagy meglepetésemre a törvényjavaslat indoklásában az ármentesítő társulatok működésót, hatását ós eredményét nagyon kedvező színben méltóztatott feltüntetni. Hát én nem vonom kétségbe, hogy- azok a jelentések, melyek az igen tisztelt miniszter úrhoz hivatalos részről eljutottak, talán ekkép hangzanak, de ha magát a teherviselő szegény nép ezreit kérdezi meg, ezt az elismerést ott nem fogja hallani, mert legyen róla meggyőződve az igen tisztelt miniszter úr, hogy az országnak mindazon szerencsétlenéi, a kik ármentesítve vannak, azt mondják: adtál uram. esőt, de nincs benne köszönet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A hol egyes területnek, vagy egyes birtoknak megmentéséről van szó, tessék utána számítani az igen tisztelt miniszter úrnak és azt hiszem. hogy nem túlzott az az állításom, hogy az a szegény ember azt az ármentesített területet már többszörösen magához váltani volt kénytelen. Az a párt, a melynek nevében szót kértem, számos tanújelét adta annak, — és ismételten hangsúlyozom, — hogy minden oly közgazdasági intézményt, mely a lakosság jólétét van hivatva előmozdítani, és a mely a kulturális fejlődésnek útját egyengeti, örömmel fogad el és mégis ez a párt, mely ezen alapeszméből indul ki, ettől a törvényjavaslattól fél és fázik. Azt hiszem, hogy hiába igyekezett az előadó t. barátom itt hangoztatni ezen törvénynek azt a nagy előnyét az ármentesítóssel szemben, hogy az alakulási kényszer nem forog fenn, sőt hiába mutatta ki, hogy a kényszer által bevontnak is megvan bizonyos körülmények közt a lehetőség arra, hogy ezen kötelékből szabaduljon, mert a ki az életet ismeri, a ki azon fórumoknak szokásos eljárásával, a melyek az ily kérdésben dönteni vannak hivatva, ismerős, nagyon jól tudja, hogyannak a szegény népnek igenis joga lesz fizetni, de ha egyszer egy ilyen terhet a vállára vesz, attól többé meg nem szabadul. Pedig méltóztassék elhinni, a saját praxisomból beszélhetnék, sőt a saját tárczám szempontjából is tudnék példát mutatni arra, hogy minden haszon nélkül minő összegeket kell az embernek meddő czélokra áldozni épen azon kidicsért ármentesítés okából. Igen tisztelt képviselőház! Kötelességem kijelenteni, hogy az ilyen társulati úton való keresztülvitelét egy ilyen nagy tervezetnek mi nem perhorreszkáljuk, mert ha annak a szükséges előfeltételei megvannak, ha a folyamoknak hajózhatóvá tételét keresztül viszi az ország, ha vízi utainkat bajózható csatornákkal ellátjuk, akkor mint mellókproduktumát ennek a csatorhálózatnak az öntöző csatornákat autonóm társulatok vezetésében ez a, párt örömmel üdvözölné, mert akkor azt hiszem, hogy a társulás által előállt költségek a szegény népnek megtérülnének és azok elviselhetők volnának. De azt mondhatja erre az igen tisztelt miniszter úr, hogy előre beszélünk, mert nem tudhatjuk előre, hogy fog beválni. Az előadó úr pedig kegyes volt rámutui egypár helyre, hol ez a csatornamunkálat állítása szerint már be is vált. Én megvallom, nem gyakorlati tapasztalatból, — nem akarok olyanokkal elő3*
