Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-616

jg 0Í6. országos Illés 1900. november 22-én., csütörtökön. teszik. Sőt tovább megyek, ezen folyó évre való költségvetés tárgyalása alkalmával, midőn a túloldalról, gondolom, Kovács Pál képviselő úr, ez irányban egy minden tekintetben szakavatott beszédet mondott, én, mint utána következő felszólaló, pártom helyeslése mellett azon általa elfoglalt irányzatot, azokat az eszmemeneteket, a melyeket kifejtett, a legmelegebben pártoltam. T. ház! Oka van annak, hogy miért bocsátottam én ezt előre. Azért, mert az egész ország előtt kétségtelenné akarom tenni azt a tényt, hogy azt az eszmét ez a párt mindig pártfogolta, mindig magáénak vallotta, ós nem akarja, hogy vele szemben azt mondhassák, hogy akár megakadályozni, akár elodázni akarja ezen kérdésnek a megoldását; sőt ellenkezőleg, kijelentem a, párt megbízásából és nevében, hogy minden áldozatra kész, hogy ezen, általa is vallott terv az ország érdekében keresztül is AŐtessék. (Úgy van! Úgv van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, fel kell egyúttal fejtenem azt is, hogy a párt micsoda irányeszmék által vezettette magát akkor, mikor az általános és rendszeres csatornázás kórdósében állást foglalt. Törekvése mindig áz volt, hogy a csatornázás által a káros vizektől az ország területe mentesíttessék, hogy a csatornák a belvizeket képesek legyenek elvezetni és a- hasznos vizeket oda tudják terelni, a hol azok felhasználhatók. Úgy, de mint méltóztatnak emlékezni, mindezen czéloknak mintegy koronájául mindig azt tette oda megoldásképen, hogy egyúttal használható olcsó vizi utakat teremtsünk, azokat kihasználhassuk, a mi által a beitermelés hasznosítását ós fokozását előmozdítani képesek legyünk. Arra is ráutalt e párt, hogy az ország az északkeleti és a Fekete tenger közötti nemzetközi forgalomban azt a helyet, mely számunkra rendelve van, méltóképen el is foglalja. Ezen nagy ós senki által kétségbe nem vont czéloknak megvalósításába az egymásutáni feladatokat ez a párt mindig azzal jelölte meg, hogy elsősorban igyekezzünk hazai foly óinkat szabályozni aliképen, hogy azok hajózhatók legyenek, ós hogy ezen munkálkodás által olcsó vizi-utakat teremthessünk. Mert mi csak ezek után véltük és véljük a mellékcsatornákat akkép konstruálni, hogy azokba a belvizek bevezettessenek ós azután úgy gazdasági, mint ipari czélokra értékesíttessenek. Ebben az állásfoglalásban bennünket vezetett az a tudat és meggyőződés, hogy véleményünk szerint a folyóvizek szabályozása ós esetleg a vizeknek felül történendő raktározása nélkül kellő vízmennyiséget kapni nem fogunk, hacsak a. vízmennyiségnek elvonása által a folyóknak mostani hajózhatását, a mire nagy szükségünk van, veszélyeztetni nem akarjuk. Hogy mennyire komolyan gondolkozott ez irányban a párt, a melynek nevében szólok, annak egyik bizonyítókát képezi az is, hogy, gondolom, 1895-ben, mikor a folyók szabályozására ötvenmilliót felülhaladó előrelátott kiadásnak megszavazását kérte a miniszter úr, ez a párt, mert ez a tervébe belevágott, mert az előfeltételeket arra is, a mit a miniszter úr proponált, megteremteni akarta, ezen kérés előtt egyhangúlag, minden kifogás nélkül meghajolt. Sőt tovább megyek, bizonyítja azt, hogy mikópen gondolkoztunk arról is, hogy mikor a most folyó óv költségvetését tárgyaitúli a képviselőházban ós mikor a kereskedelemügyi miniszter úr bejelentette, hogy ezen csatornázási tervek szempontjából ő most már fokozatos munkásságot fejt ki és az a czélja, hogy ez a tervezés stádiumából a megvalósítás stádiumába menjen át, a miniszter úrnak ez a nyilatkozata pártunk helyeslésével találkozott. Tisztába hozván ekként azt a kérdést, hogy elvileg e pártnak ugyanaz a törekvése, a mit a miniszter úr is el akar érni, engedje meg a t. ház, hogy kellő rövidséggel azon aggodalmakat is előadjam, a melyek elől ez a párt az ő tanácskozásaiban menekülni képes nem volt. Én ós a párt lehetőleg áttanulmányoztuk úgy a javaslatot, mint annak hosszú, valóságos úttévesztőt képező indokolását is, de ón kénytelen vagyok konstatálni, hogy én ós a párt egészen más eredményre jutottunk, mint a t. miniszter úr. Vizsgáljuk ezt a törvényjavaslatot kissé közelebbről. Mint t. barátom, az előadó úr is jelezte, közgazdászati tekintetben ez nagy horderejű dolog; ós azt mondja rá a t. minisztor úr, hogy a mennyiben az oly öntöző csatornák, a, minőket a törvény kontemplál, a Dunán túl ós az északi részeken már létesültek, czélja az, hogy az alföldön is létesíttessenek, a hol a csapadék-különbözet következtében ezekre nagy a szükség. Az előadó úr szives volt előadásában ezt bővebben kifejteni ós azokat a területeket is megnevezni, a hol ezek tornák haszonnal megvalósíthatók volnának. Az indokolásból ós az előadó úr beszédéből megtudtuk azt, hogy az öntöző csatornák létesítését a törvény íigy komtemplálja, hogy az érdekeltekből alakulandó autonóm társulat vigye keresztül a létesítést és itt indokolásában felemlíti a t. miniszter, hogy a folyamszabályozási társulatok eddig mily megelégedésre működtek az országban, és hogy ez bizonyítja ennek a magyar közönségnek rátermettségét arra nézve, hogy a miniszter által komptemplált és idehozott tervet az ő autonóm körében társadalmi úton megoldani képes,