Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-623
623. országos ülés 1900. deczember 3-án, hétfőn, 187 vesztegessük a pénzt mindenféle mellőzhető művásárlásokra, prémiumokra, szubvencziókra és ne gavallóroskodjunk például a quótaemeléssel, (Igaz! Úgy van! balfelől) mert azt körülbelül csak gavallérsággal tudták indokolni és mással nem. vagy ha azt mondanám, hogy próbálják meg a hadügyi kiadásoknál tetemes megtakarítást tenni, vagy kisértsék meg, az igen sanyarú gazdasági helyzetre való tekintettel, 2—3 millió koronát az udvartartás költségeiből lealkudni, azt mondanák: jó, jó, kérem ez lehetetlenség, mert ez mind irtóztatóan szükséges. Ha ezekben nem lehet gazdálkodni és a költségvetés redukczióját megtenni, akkor kíváncsi vagyok, hogy miben és hol lehet ? Én nem látom tehát a költségvetésben a realitást, a mely szerintem más, mint a mit a pénzügyminiszter úr mond, mert én a realitást abban látom, hogyha a költségvetés tartalma és az ország ereje és teljesítési képessége közt összhang van. (Élénk helyeslés halfetől.) És nem látom a kormányban az igazi törekvést és készséget a takarókosságra, vagyis az idők folytán a költségvetésbe beóvődött viszszásságok és hiányok kiigazítására. Azt látom, hogy a nagyzó politika most is folyik, sőt én sokszor egyes dolgokon nemcsak a nagyzásnak, hanem egyenesen a szélhámosságnak tüneteit látom. Amihez hozzáfognak intéző köreink, még a kegyelet gyakorlásánál is, az mind olyan pénzkiadással van összekötve, mintha azt mondanák: utánunk a vízözön, az utolsó tegye be az ajtót. Én nekem négyszemközt — de talán most is meg fogom hallani néhány túloldali képviselő úrtól —• vigasztalásul vagy megnyugtatásul azt mondják: minek lelkesedéi annyira, minek vagj^ olyan búsmagyar, ne féltsd az országot, valahogyan csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy valahogyan ne lett volna. (Derültség balfelöl.) De én nemcsak a mi államháztartásunk redukczióját, azaz az államkiadásoknak egy czélszerűbb sorrendjót kívánó törekvésnek nem látom a kezdetét, hanem azt sem tapasztalom, hogy itt oly törvényhozási munkásság folynék ezen házban, a mely megfelelne a magyar nemzet múltjának, a nép jellegének, foglalkozásának, a nép keresztény jellemének, gondolkodásmódjának és keresztény érzületének, sőt azt látom, azt hallom, azt tapasztalom napnap után, hogy azokhoz a teóriákhoz, a melyeknek követése mindenféle erkölcsi, gazdasági ós társadalmi bajokat hozott ránk, sőt részben igazán tönkrejuttatott, most is görcsösen, szívósan ragaszkodnak. Sokszor halljuk itt, hogy a szegény pusztuló kisiparos-osztálynak, hóna alá kell nyúlni, talpra kell állítani. Mikor arról van szó, hogyan is kellene ezt eszközölni, akkor kijelentik kategoricze ép azok, kiknek segíteni kellene, hogy azonban az iparszabadsághoz nem szabad hozzányúlni. Panaszkodnak minden oldalról a gabona- és árúuzsora ellen itt is, ott is; rámutatnak az üzleti téren elkövetett különféle szédelgésekre, tisztességtelen dolgokra, csalásokra, hamisításokra s mikor rákerül a sor az orvoslásra, akkor azt mondják: jó, jó, de a szabad versenyhez nem szabad hozzányúlni, ez támadás a kereskedőosztály ellen, és »a közgazdasági faktorokat — ez az újabb formula — harmonikusan kell fejleszteni*. Polczner Jenő: Csupa formulákból élünk! Páder Rezső: A kormány ós a törvényhozás jól ismeri a börzei üzelmeket, tudja, hogy a fedezetlen határidő üzletek milyen jogtalan megkárosításban részesítik a mezőgazdákat, mennyire jogtalanul járulnak a gabonaárak lenyomásához, de azért semmi sem történik a börze megregulázására, és egyre jobban kitolják a gabona értékesítésére vonatkozó intézmények kedvezményezését. Önök is hirdetik velünk együtt a vasárnapi munkaszünetet, hanem annak igazi fizikai, társadalmi, erkölcsi értékét nem tudják teljesen felfogni, nem tudják tehát a vasárnapi szünetet általánosítani. Sok szép dologról értesülünk, látjuk például egyes minisztériumok intézkedéseit a vasárnapi munkaszünetre vonatkozólag, olvassuk, hogy egyes dicséretre méltó alispánok, polgármesterek mit csinálnak, — ámbár az ekzekuczióra is mindenütt kíváncsi volnék, — hanem azért a vasárnapi munkaszünet terén látunk sok félszeg rendszabályt, látunk kipkedést-kapkodást, látom mindenütt a dispenzácziókat. Hogyha fellép és szót emel az üzleti érdek, mindjárt háttérbe szorul a vasárnapi munkaszünet mellett szóló minden egyéb érvelés ós tekintet. Rakovszky István: Különösen a korcsmáknál ! Páder Rezső: Ezért nem részesülhetnek a vasárnapi munkaszünet áldásában a kisebb hivatalnokok, kereskedelmi alkalmazottak, a vasutasok, postások, levélhordók, kisebb tisztviselők, szolgaszemélyzet. Például, t. kereskedelemügyi miniszter úr, mire való volt az idén a karácsony ós újév előtti vasárnapokra diszpenzátiót adni az üzleteknek? A közönség kényelme az oka ? Arra nem lehet hivatkozni; hozzá kell szoktatni a közönséget. Azt mondják, a Krisztkindli az ok, a vallásos kegyelet gyakorlása. Ha ezt mondják, ez^ eszembe juttatja azt, hogy valaki vallásos kegyeletből akart az én falumban családjának karácsonyfát állítani, s az én kertemből lopta hozzá a fényőfácskát. Kegyelet gyakorlása ez — lo24*
