Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-622

158 623. országos ülés 1900. aovember 30-án, pénteken. ő akkor már más helyen lesz, és meg fogja czáfolni mindazokat ő maga, a miket most állított. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) T. képviselőház! Aköltségvetésre mindenek előtt pénzügyi tekintetből kívánok néhány megjegyzést tenni, a t. pénzügyminiszter úr beszédével kapcsolatosan. Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg nekem a t. ház, hogy Mandel Pál képviselő úr és az igen tisztelt előadó úr beszédére egypár megjegyzést tegyek (Halljuk! Halljuk!) Mandel Pál t. képviselőtársam beszédét, a választókerületében akarta elmondani, de mert ezt ott a képviselői immunitás védelme daczára sem merte tenni, tehát elmondta itt a képviselőházban, Molnár János képviselőtársam beszédére való reflektálás alakjában. Én azokat az állításokat és ellenérveket, a melyeket ő Molnár János képviselőtársammal szemben felhozott, nem tekintem komolyaknak és olyanoknak, hogy azokkal érdemes volna foglalkozni. Mindazonáltal van beszédének egy pontja, a melyet figyelmen kivűl nem hagyhatok, és ez az, midőn a néppárt hazafiságát kétségbe vonja. Azt mondja ugyan, hogy a néppárt a kamarillának és a reakcziónak van szolgálatában; azt mondja, hogy Luegerrel politikai összekötő kapcsot tart fenn; azt mondja, hogy a nemzet ellenségeivel, a pánszlávokkal és a nemzetiségekkel szövetkezik. Mi ezen képtelen vádak ellenében már megadtuk nem egyszer a választ, megadom most külön a t. képviselő úrnak is azzal, hogy mindaddig, míg ezen állításait konkrét bizonyítékok alakjában be- nem bizonyítja, azt egyébnek, mint rosszakaratú rágalomnak nem nyilváníthatom, és azt az országgyűlési néppárt nevében megvetéssel utasítom vissza. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Jegyezze meg magának a, t. képviselő úr, hogy nekünk nincsen szükségünk arra, hogy folytonosan hazafiságunkkal dicsekedjünk; mi nem abban találjuk a hazafiságot, hogy mások hazafiságát kétségbe vonjuk és rágalmazzuk. Erre szüksége, úgy látszik, a t. képviselő úrnak volt, hazafiságának bizonyítására. Mi a hazafiság tekintetében senkitől sem fogadunk el tanítást, legkevésbbé Mandel Pál képvisető úrtól, a ki itt a magyar parlamentben bátorságot vesz magának arra., hogy azoknak az eljárását védelmezze, a kik a magyar koronán levő keresztet letörték és helyébe a mogen dovedot helyezték. (Úgy van! Úgy van! balfelől. Felkiáltások jobbról: Ez nem áll! Ezt nem mond'a!) Tiltakozni vagyok kénytelen továbbá a t. képviselő úrnak azon állítása ellen is, hogy a néppárti választó tótokat a pánszlávizmus vádjával illesse; azokat a derék, becsületes embereket, a kik koldusbotra jutottak a zsidó uzsora következtében, a kik 1848-ban a hazáért életüket és vérüket áldozták, a kiknek hazafiságát egy Kossuth és Horváth Mihály is az ő történetében kiemelte, a kiknek megbízhatósága abban az időben volt olyan, mint a magyar csapatoké, mint Kossuth maga mondja vérükkel pecsételték meg magyar hazafiságukat. A t. képviselő úr is megpecsételi hazafiságát, de nem vérrel, hanem spanyolviaszszal, (Derültség.) mikor azon pénzes levelekre teszi a pecsétet, a melyekbe a, bankoktól kapott dús javadalmazású tandemeket helyezi. Igazán, t. ház, csak sajnálni tudom a t. miniszterelnök urat, hogy abból az óriási táborból a szabadelvűségnek védelmére ily férfiak állanak fel, mint Arányi Miksa, Mandel Pál és ma Asbóth János képviselő urak, a kiknek szabadelvűségét, hogy miképen képes összeegyeztetni a t. miniszterelnök úr a saját szabadelvűségóvel, nem tudom. Nohát ha csakugyan képes erre, akkor a t. miniszterelnök úr Boskónál is nagyobb művésznek bizonytíl. A t. előadó úr a tisztviselők fizetésrendezóséről szólva azt mondja, hogy a tisztviselők fizetését nem lehet akként rendezni, hogy bizonyos perczent a költségvetés keretébe erre a czélra felvétessék, hanem hogy azt alapos, gyökeres reformmal lehet csak megoldani. Hogy miből áll ez, azt a t. előadó úr nem mondta meg, csak megemlítette, hogy az ügykezelés egyszerűsíttessék s ennek következtében a tisztviselők száma apasztassók, és az így megtakarított összeg a meglevő tisztviselők javadalmazására fordíttassák. Hát, t. előadó úr, ha ettől teszi függővé a tisztviselők fizetésének rendezését, akkor ez soha bekövetkezni nem fog; mert a törvényhozásnak összes intézkedései ellentétben állanak épen azokkal az elvekkel, a melyeket a t. előadó úr hangoztatott. Hiszen legközelebb alkottatott meg a szóbeliségről, a bűnvádi perrendtartásról, továbbá az állategészségügy államosításáról szóló törvény, ezek mindegyike ezer és ezer új állásnak a betöltését kívánja. Hiszen csak a jövő évre háromezerkétszáz új állás kreálása van tervbe véve, a mi ismét milliókkal terheli államháztartásunkat. Már most, ha a t. előadó úr oly feltótelekhez köti a tisztviselők fizetésének emelését, a, mely fenn nem áll, a mikor épen a törvényhozás által alkotott törvényeknek gyakorlati alkalmazása óriási szemólyszaporítást von maga után, akkor engedjen meg a t. előadó úr, de a tisztviselők várhatnak fizetésük emelésére vagy rendezésére a világ végéig is,