Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-612

612. országos ülés 1900. november lft-áu, pénteken. 417 A ház a választ tudomásul veszi. Következik már most a miniszterelnök válasza Visontai Soma képviselőnek a megszállott tartományok kormányzati iránya és ezzel összefüggő sérelmek tárgyában tett interpellácziójára. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Ez igen fontos interpelláczió, a mely nemcsak kérdéseiben terjedelmes ós felöleli az egész boszniai adminisztrácziót, hanem az a beszéd, a melylyel bevezettetett, kiterjeszkedik a boszniai közigazgatásnak oly bonyolult ós oly részletes kérdéseire is, (Halljuk! Halljuk!) hogy akkor, a mikor előzetesen feleltem erre a kérdésre és fentartottäm magamnak az érdemleges választ későbbre, nem emeltem ki az akkori válaszban egyebet, mint a mi tisztán ós kizárólag engemet illet. A t. képviselő úr tudniillik többek között azt kérdezte, hogy miért nem fogadta a miniszterelnök azt a mohamedán deputácziót, a mely itt járt, panaszait akarta előadni és a. trón zsámolyához akart járulni, de nem mehetvén oda, a, magyar miniszterelnök előtt kívánta előadni sérelmeit. Erre vonatkozólag válaszoltam akkor is és így erre nem terjeszkedem ki most. Most arra kell kiterjeszkednem, hogy számot adjak arról, a mit a t. képviseső úr interpellácziója többi részeiben kérdez. Az elsőben azt kérdezi: Van-e a miniszterelnök úrnak tudomása arról, hogy ezt a deputácziót nem fogadta ő Felsége ? Rövidíteni fogom az anyagot, mert különben nagyon terjedelmes lennék és így az interpelláczió szövegét sem olvasom fel, csak a succust emelem ki. Azt kérdezte a képviselő úr, hogy mi akadálya volt annak, hogy ezek a küldöttségek nem járulhattak a trón elé. hogy előadhatták volna panaszaikat és ezt a második kérdésben mégis repetálja a t. képviselő úr. Erre az első és második kérdésre van szerencsém a következőket válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) Az tény, hogy Bosznia Herczegovinából mohamedánok jöttek nagyobb számban ide és elfogadtatásukat kérték kieszközölni, panaszaik előadására, ő Felségénél. O Felsége nem fogadta ezeket a mohamedánokat, mert a, közös pénzügyminiszter, a ki azon tartományokat kezeli és ott az adminisztrácziót vezeti, azon nézetben volt ós a maga felelősségére azt a tanácsot adta, hogy ezek nem fogadandók el, még pedig azért, mert ezek a küldöttségek, — hiszen közjogi kérdésekben nem lehet magánjogi meghatalmazással vádolni valakit, •— képviseltek talán itt-ott hasonló panaszos társakat, de végűi is az országot nem képviselték. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezek oly peticzióval akartak járulni ő felségéhez, a melyKÉPVtl. NAl'LÓ. 1896 — 1901. XXX. KÖTET. ben tulajdonképen ugyanazt kérték újból, a mit már régebben kértek, a mikor elfogadtattak, a mely kérésük azonban megvizsgáltatván, nem teljesíthetőnek jelentetett ki. Kettőt kértek: panaszolták először is, hogy náluk a nevelés, az oktatás elhanyagoltatik, s részben egyházi felsőbbsógünknek rójják ezt fel, részben pedig a kormányzatnak, és panaszolták továbbá, hogj- egy általuk kidolgozott statútum nem hagyatott helyben. Ezt a két dolgot akarták újból előterjeszteni. A tény a következő: Mikor ők régebben, már egy évvel azelőtt, egy memorandumban ezt a két dolgot kérték, akkor a válasz az volt, hogy igenis maga a peticzió utal arra, hogy a kormány ós a hatóságok ismételten szemükre hányták maguknak a mohamedánoknak, hogy nem fordítanak elég figyelmet a nevelés és közoktatás ügyeire. A bosnyák kormány mohamedán felekezeti iskolákat állított fel nagyobb számban. Másodszor, hogy ezek számára tanítók rendelkezésükre álljanak. Szerajevoban felállított egy mohamedán tanítóképezdót. Tehát az erre vonatkozó panaszoknak a bosnyák kormány eleget vélt tenni ezen intézkedések által. Ez volt a panasz első része. A második része az volt, hogy az ő statútumaikat nem hagyják helyben. Ezeket pedig nem hagyhatták helyben két okból. Először azért, mert abban ők azt kérték, hogy a mohamedán egyház szerveztessék; már pedig a mohamedán egyház és vallás nem olyan, mint a többi, nem ismer szervezetet, papi hierarchiát, tehát oly dolgot akartak, a mit maga az Izlam és a Korán nem ismer ; s ennélfogva nem volt teljesíthető az a kérésük. Ezenkívül állami szempontból sem volt teljesíthető a statútumok helybenhagyása. Nem fogok felsorolni minden részletet, de abban oly dolgok foglaltattak, — volt valami 12 pont, csak néhányat említek meg, — a miket állami szempontból csakugyan nem lehetett helyben hagyni. Ugyanis kérték, hogy az egyház ellenőrizze mindazt, a mi történik a hivatalokban mindenütt, hogy ne történjék semmi az izlam vallás ós egyház ellen. Ez az állami és egyházi hatóságok tökéletes összekeverésére s örökös harczra vezetne. Azután kérték például azt, hogy a mohamedán iskolákban egyáltalán ne rendelkezhessék senki más, maga. az állam se, mint csak a mohamedán egyházi hatóság; továbbá, hogy a boszniai és konstantinápolyi középiskolákat végzettek a katonai kötelezettség alól felmentessenek. Csak ezt a néhány dolgot hozom fel, mint a melyek állami szempontból eléggé igazolják, hogy a statútum nem volt helybenhagyható. (Helyeslés jobbfelöl.) Erről ők értesíttettek, még pedig igen sze-