Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-598

142 598. országos iilés 1900. október 2ä-én, csütörtökön. nincs fogékonyság ós erő: (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) de jön majd egy új nemzedék, jönnie kell és jönni fog, a midőn a szivekben és keblekben meglesz a fogékonyság és a karokban meglesz az erő jóvá tenni a hibát, a bűnt, a melyet nemzetünk és királyunk ellen elkövettünk. A függetlenség érzése a magyar nemzeti szivekből ki nem irtható. De ópoly erős ós kiolthatatlan lánggal ég egy másik érzés a nemzet szivében: a királyához való ragaszkodás. Az idők minden viszotagságai sem voltak képesek ezt az érzést a nemzet szivéből kioltani, mert a magyar nemzet életét, vérét kész áldozni királyáért, csak egyet nem: függetlenségét. Ezt a két érzést összhangzásba hozva, világot lehet vele hódítani. Szembe állítani egymással, romlás és rombolás. De hát ki adjon a mi felséges urunknak tanácsokat nagy elhatározásokhoz? Jelenlegi szereplő államfórfiaink: itt Magyarországon, vagy Ausztriában ? Quótát emelni, ischli klauzulát csinálni, a. nemzet kegyeletét megsérteni.: ilyen tanácsokat tudnak adni. De ha nemzetek életére kiható nagy elhatározásról ós jogok védelméről van szó, akkor a mi államfórfiaink némák ós hallgatagok, (Úgy van! a szélső baloldalon.) Úgy látszik, hogy valamint az 1867-iki kiegyezés megteremtésére külföldrő] kellett államférfiakat behozni, úgy az 1867-ben elhibázott kiegyezés megváltoztatására is külföldről kell majd importálni államférfiakat. Mert hiszen a miniszterelnök úr most azzal a bámulatos kijelentéssel áll elő, hogy ő az 1867-iki kiegyezés minden betűjéhez ragaszkodik : azzal él, áll, bukik. Mintha az öreg Rippet hallanók a színházban, a ki harmincz esztendeig aludt és aztán felébredve azt hiszi, hogy még mindig 1867-ben vagyunk. Most, mikor a kiegyezés lehetetlensége bebizonyult, ós nem képes a miniszterelnök úr a quótát megállapítani, a vámszövetséget megcsinálni s a mikor a kiegyezés törvényei vógrehajthatatlanoknak mutatkoznak, akkor jön a miniszterelnök úr ós mondja azt, hogy ez a kiegyezkedés az ő bibliája. Nem volt az bibliánk soha, t. miniszterelnök úr, annál kevésbbé bibliánk ma. Nem volt az bibliája még Deák Ferencznek sem, annál kevésbbé lehet nekünk. Deák Ferencz megcsinálta a kiegyezést, mert azt vélte, nem lehet jobbat csinálni, de hozzátette, hogy ezen kiegyezés helyességében vetett hitet megczáfolhatja a tapasztalás és az ellenvéleményűek aggodalmát igazolhatja a gyakorlat. A ki így beszél egy műről, annak az a mű nem lehet bibliája. Deák Ferencz azt irta egyik rokonának: »Kábul a fejem, elszorul a mellem, ha a kiegyezkedésre gondolok. Egy elhibázott lépés veszélybe viheti a hazát, engedni a kiegyezkedós kedvéért kárhozatos lehet.« A ki hazafiúi aggodalmaknak ós a kétségeskedésnek ily lelkiállapotában van, mikor csinálja a kiegyezést: no, annak nem lehet az a bibliája. De nem is volt az bibliája komoly államférfiaknak soha. Könnyelmű, meggondolatlan, hányavetiség kell ahhoz, hogy- valaki azt mondja, hogy ma a kiegyezkedés neki bibliája. (Mozgás jobbfelől.) Széll Kálmán miniszterelnök: Mi az? Csávolszky Lajos: Az 1867. kiegyezkedés csak átmenet az abszolutizmusból az önkormányzatba, az alkotmányosságba. Ez csak kezdet. Ennek a fejlesztése a mi kötelességünk. Azt a bizalmat, a mely 1867-ben gyökeret vert a nemzet és király közt és azóta folyton erősödik, nekünk fel kell használnunk, hogy valamely állandóságot teremtsünk az országban. Azt mondani, a mit a miniszterelnök úr mond, hogy az 1867-iki kieegyezóssel az államélet berendezését befejeztük, az a forradalom tana, vagy a kétségbeesés proklamálása. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldlon.) Azt mondja a miniszterelnök lír, tartsuk fenn a kiegyezkedés minden betűjét, csak ragaszkodjunk a dualizmushoz. Jól van, hát ragaszkodjunk hozzá. De hát kinek, mit haszná.lunk vele ? A magyar nemzetnek, hisz a magj^ar nemzet 1867 óta sohasem volt oly szomorú állapotban, mint ma. Azt akarja:, hogy még nagyobb bajokba vigyük? Az uralkodóház nem ragaszkodhatik ma a kiegyezkedóshez. 1867-ben ragaszkodott, mikor azt gondolta,, hogy akót birodalom rendezését és konszolidáczióját el fogja érni, de nem ragaszkodhatik hozzá ma. mert azt látja, hogy a kitűzött czélt elérni nem sikerűit. Nem csináltuk meg a nagyhatalmi állást, hanem állandó ^themája,' lettünk az európai sajtónak és politikusoknak, a kik folytonosan hirdetik ós jövendölik, hogy mikor és mikép fog szótzülleni ós szétválni ez a két birodalom. Azt a meggyőződóst érleltük meg az európai hatalmakban, hog}- ez az osztrák-magyar állam tisztán csak azért van itt, és abban leli hivatását, hogy népeit sanyargassa. Ha tehát fentartjuk is ezt a dualisztikus rendszert, ha ragaszkodunk is hozzá, ugyan kinek és mit használunk vele ? A magyar nemzetnek nem, a koronának nem, hát talán az osztrák népeknek ? Az osztrák népek, látjuk, hogy évek óta mily lelkesedéssel csüggnek a dualisztikus rendszeren. Azt mondják, hogy nekünk semmiközünk az osztrákokhoz. Nem így van, sok kőzünk van hozzájuk. Azt mondják, hogy nem érdekel bennünket, hogy mi történik Ausztriában. Nagyon is érdekel. Érdekel két indoknál fogva: Erdekei, mert szoros szövetségben vagyunk