Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-595
116 595. országos ülés 1900, i. október 15-én, hétfőn. nek mérlegeli, hogy ő akkor szükségesnek látja, hogy talán, nem tudom, helyi szempontokból, mint e szempontok fegyverhordozója tűnjék fel a házban: maradjon meg ennél az ő szereplésénél. De semmiképen sem cselekszik helyesen, ha azt kívánja, hogy én az ő egyéb felszólalását bírálat alá ne vegyem, mikor azt látom, hogy felszólalásomnak épen azon részét támadja, melyet lehet, hogy talán túlságos hazafiúi aggodalomból, de mindenesetre honfiúi érzelmekből mondtam el. Engem azon szempont vezérelt, hogy sohasem lehetünk eléggé magyarok és Mezei Mór képviselő úr beszédemnek épen ezen részénél fog meg engem és ezen részével akar engem, nem tudom micsoda alakban denuncziálni. A t. képviselő úr szememre veti, hogy ón a főváros kereskedlői osztályáról olyat állítottam, hogy nem eléggé magyar. Méltóztassék beszédemet a maga teljességében elolvasni. Mit tettem? Szembe állítottam a magyar nemzeti szellemű góczpontokat a fővárosnak mai nemzeti irányával és fejlődésével. Már pedig azt nem fogja tagadhatni Mezei Mór t. képviselőtársam sem, hogyha teljes nemzeti szempontból mérlegeljük a főváros kereskedő-osztályát, akkor senki se mondhatja, hogy ezen osztály ma már teljesen magyar. Ha t. képviselőtársamat kielégíti ez a magyarság, az az ő dolga. Lehet, hogy épen az a szempont, melyet beszédem elején hangsúlyoztam, őt ma arra késztette, hogy a magyarságnak ezen mértékével is ebben a házban megelégedjék. De hisz útonútfélen ma is nem hallunk egyebet mint német szót; nem mondom, hogy a családokban ma nem magyar szellem iiralkodik, hogy a szülők nem követnek el mindent, hogy gyermekeik megmagyarosodjanak; nem általánosságban beszéltem. De kétségtelen, hogy a magyar kereskedelem még ma nem olyan a fővárosban, hogy lemondhatnánk arról, — és ez volt beszédemnek súlypontja, — hogy a vidéket is emeljük és ott erősítsük azt a nemzeti szellemet, mely ha szükséges, mindenkor a főváros nemzeti szellemének támogatására siet. Itt vannak például a kereskedői czégtáblák. Azok nagy része ma is német. Ma is nagy részben németül vezetik a könyveket, bár egyik-másik irodában, elismerem, már magyarul. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) De mindenesetre sajnos az, hogy ha ón ily szempontokból birálom meg a kereskedelmi osztályt, épen a főváros egyik képviselője emel itt szót és teszi azt személyes kritika tárgyává. Ezt én nem fogadom el, hanem a leghatározottabban kénytelen vagyok ezen esetnél való szereplését, mint a legteljesebben illetéktelent visszautasítani. Egyébként elfogadom Barabás Béla t. képviselőtársam módosítását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter : T. ház! Mezei Mór képviselő úr módosítványát nem fogadhatom el, mert az más alakban ugyan, de tényleg mégis lehetővé teszi azt, hogy ügynökök magánosoknál eljárjanak. Nem tagadom, vannak e módosításban bizonj'os garancziák, a melyek anyagi tekintetben birnak bizonyos jelentőséggel. De minthogy a törvényjavaslatnak az a szándéka, hogy ügynökök magánosokhoz el ne járhassanak, akár van az illetőnek valami kaueziója vagy garaneziája, akár nincs, ennélfogva ezen módosítás a törvényjavaslat alapelvébe ütközik, s kérem, méltóztassék azt mellőzni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve; ha senkisem kivan e jogával élni, akkor a vitát bezárom. (Helyeslés.) T. ház! A szakaszhoz beadott módosítványt Barabás Béla ós Mezei Mór képviselő úr. Azonban, minthogy a szakasz szövegét egyik módosítás sem kívánja megtámadni, az első kérdés az lesz, elfogadja-e a ház Barabás Béla képviselő úrnak első, esetleg második, harmadik módosítását. A mennyiben azok közül egyiket vagy másikat elfogadja a ház, clZ cl szakasznak megfelelő helyére be fog illesztetni, egyébként a szakasz eredeti szövegében marad meg. Ezek után pedig felteszem majd a kérdést Mezei Mór képviselő úr módosítványára nézve, a, mely nagyon természetesen hasonló elbánásban fog részesülni. Hozzájárul a ház a kérdéseknek ilyetén feltevéséhez ? (Igen!) Akkor kérem, méltóztassék Barabás Béla képviselő úr első módosítványát felolvasni. Lukáts Gyula jegyző (olvassa): >'Módosítván}- az 1. §-hoz. Beadja Barabás Béla. Az 1. §. végére új bekezdéssel teendő: Külföldi vándorügynökök vagy kereskedelmi utazók a fogyasztókat sem megrendelések gyűjtésére, sem eladásra fel nem kereshetik.« Elnök: Tehát mindenekelőtt ez kerül szavazás alá. Kérem a ház azon t. tagjait, a kik Barabás Béla képviselő úrnak ezt a módosítványát elfogadni méltóztatnak, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház tehát a módosítást nem fogadja el. Most következik Barabás Béla képviselő második módosítása. Lukáts Gyula jegyző (olvassa): »Ha ez el nem fogadtatnék az 1. §. negyedik sorában »az« szócska helyére teendő »úgy a belföldi, mint a külföldi*.