Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-575
Sí 575. országos ülés 900. május 11-én, pénteken. főzés deczentralizácziója tökéletesen helyén van, mert a burgonyát sem messze elszállítani, sem hosszú ideig eltartani nem lehet. (Helyeslés.) Ott nagy ipari szeszgyárak nem is létesülhetnek, mert nem képesek a nagy iparukhoz szükséges burgonya-anyagot konczentrálni. Ott igenis helyén való a mezőgazdasági szeszfőzdéknek istápol ása. De nem látok reá abszolúte semmi okot, hogy ott, hol magból történik a szeszfőzés, röviden szólva az alföldön, a mezőgazdasági szeszfőzdék érdekében az állam áldozatot hozzon. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ez a meggyőződésem. (Úgy van! tfgy van! a jobboldalon.) T. ház! A törvényjavaslattal kapcsolatosan tárgyaltatik és szőnyegen forog több városnak kérvénye is, a melyek felszólaltak abban az értelemben, hogy az ipari szeszfőzdék helyzete ne rontassék és ne csonkíttassék. És ezek a városok ezt nagyon alaposan indokolták. Egy városnak az, hogy ipartelep álljon fenn ott, mindig roppant nagy érdeke. Először azért, mert a lakosság keresethez jut, azután közvetlenül a városi háztartás érdekében is, miután az illető ipartelep ott tetemes adót fizet s egy ipartelepnek megszüntetése akárhányszor közvetlenül maga után vonja a városi pótadó felemelégét. Azt hiszem, hogy ezeknek a városoknak a kérvényei, köztük Arad város, az én választókerületem kérvénye is, e városok szempontjából tökéletesen jogosult. Ezek védik a maguk érdekét, és épúgy vannak hivatva azt védeni, mint akár a mezőgazdák a maguk érdekét, akár az ipari szeszfőzdék a magukét. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Hátra van még, hogy az ipari szeszfőzdék helyzetéről szóljak. Azt hiszem, hogy ha igazságosan akarjuk a helyzetet megítélni, a következő momentumokat figyelmen kivíü hagynunk nem lehet. Mikor 1888-ban a szeszadó tetemesen fölemeltetett, (Halljuk!) s midőn ennek folytán előre volt látható a szeszfogyasztásnak nagyon tetemes alábbszálläsa, akkor ezek az ipari szeszfőzdék sokkal nagyobb termelőképességgel bírtak, mint a mennyi a felemelt adó folytán várható, vagy bekövetkező fogyasztásnak megfelel, s a mennyire én tudom, — habár ném vettem részt az illető tárgyalásokon, — ez volt egyik oka annak, hogy a kormány elfogadta a kontingentálás elvét. Akkor megszabták a kontingenseket : a mezőgazdasági szeszfőzdék számára az ő teljes termelőképességük arányában, az ipari szeszfőzdék számára pedig nem egész teljesítési képességük szerint. Igyekeztem utána járni a dolognak, s a mennyire ez sikerült, rájöttem, hogy az ipari szeszfőzdék az ő teljesítő képességüknek körülbelül 80°/o-át kapták meg akkor kontingens képében. (Úgy van! jobbfelöl.) Lehet, hogy téves ezen értesülésem, de nem járhattam alaposabban utána. (Halljuk! Halljuk!) Egyet mindenesetre ki akarok emelni: azt, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék megkapták az egész termelésüknek megfelelő kontingenst, az ipari szeszfőzdék pedig csak termelőképességük egy részének, nem pedig az egész termelésüknek megfelelőt kapták, tehát mindenesetre hátrányosabb helyzetben voltak, mert akár mezőgazdasági, akár ipari szeszfőzdéről, akár szesztermelésről, akár más termelésről van szó: az minden gyárra nézve a dolog természete szerint roppant nagy hátrány, hogyha nem képes termelőképessége határáig termelni, és pedig két okból: először, mert ha az üzletnek nyeresége van, az a nyereség kisebb, ha termelőképességét korlátolni kénytelen; másodszor azért, mert hiszen minden e fajta üzemnél az előállítási Önköltségek annál nagyobbak, mentül inkább megszoríttatik az üzemek terjedelme, mert az általános költségek egy bizonyos fokon alól le nem szállíthatók, és ennélfogva mentül nagyobb száma az egységeknek termeltetik, annál kisebb hányad esik az általános költségekből egy egységre. Az 1888-iki kontingens megállapításánál tehát a mezőgazdasági szeszfőzdék határozott előnyben voltak az ipari szeszfőzdék felett. Már most bekövetkezett tényleg az, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék a nekik kiutalt kontingenst kiégetni nem voltak képesek, az ipari szeszfőzdék pedig a nekik utalt kontingensen felül is voltak képesek termelni, és daczára ennek az 1899-iki évi XXII. törvényezikk a mezőgazdasági szeszfőzdéknek kontingensét emelte, az ipari szeszfőzdék kontingensét pedig leszállította, tehát azt a hátrányos helyzetet, a melyben 1888-ban az ipari szeszgyárak a mezőgazdasági szeszgyárakhoz képest voltak, még súlyosbította. Egy év sem múlt el az 1899: XXII. törvényezikk meghozatala óta, és ime most egy újabb törvény, igaz, hogy most már részben kárpótlás mellett, de részben kárpótlás nélkííl, újra megszorítja az ipari szeszgyárak kontingensét, [és azokat megint rosszabb helyzetbe hozza. Hát, t. ház, ezzel az irányzattal szemben egyáltalában nem kell azon csodálkozni, hogyha az ipari szeszgyárak tulajdonosai rájöttek arra a vélekedésre, hogy esetleg teljesedni fog a mezőgazdasági érdekelteknek az az óhajtása, hogy az egész szeszipar utaltassák át a mezőgazdaság terére, mert hisz;en fokról-fokra leszállott termelőképességük és ezzel természetesen anyagi helyzetük is fokról-fokra rosszabbodott. Rakovszky István t. képviselőtársam a szesztermelők áldozatkészségéről beszélve, azt mondta, hogy ő nem talál semmi áldozatkészséget náluk. Tessék elhinni, én nem vagyok az ipari szeszfőzdék pártján, én a dolgot egész objektíve tárgyalom, de megvallom, hogy nem látom sehol a mezőgazdasági érdekeltek áldozatkészségét sem.
