Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-575
8() 575. országos illés 1900. május 11-én, pénteken. De, t. ház, míg mi mezőgazdasági szeszfőzők nem tudtuk kihasználni a kontigenst, ők igenis kihasználták; az ő gyáraikkal összeköttetésben voltak raffineriák; ők olcsó áron vették meg a nyers szeszt, a rafflnális után pedig drágábban adták el, mindenesetre olyan árban, a mely tiszteségcs haszonnal jár. Áttérek a törvényjavaslatnak azon intézkedésére, a mely ezen 40.000 hektolitert és azonkivííl még 9000 hektolitert ki akart sajátítatni új mezőgazdasági szeszfőzdéknek felállítására. Én semmi szin alatt nem szavazom meg ezt, a 40.000 hektoliter után járó kártérítést, mivel ez úgy financziális, mint erkölcsi szempontból visszaélés. Azok az urak, a kik itt az országban olyan nagy előnyökben részesültek, csak szóval mutatják áldozatkészségüket és nem tettekkel, akkor a mikor segíteni kell, midőn egy jogos igényt kell kielégíteni egy másik gazdasági üzem szempontjából. De ezen 9000 hektoliter x js-&, illetőleg ezen ^s-nak 2 /V-de, a melyet a mezőgazdasági szeszfőzdék számára biztosítani kivan a kormány, azon mezőgazdasági szeszfőzdéktől vonatik el, a melyek 960 hektoliternél fel fii bírnak kontigenssel. Itt reflektálnom kell Komjáthy Béla t. képviselő úrnak tegnap elmondott igen érdekes beszédére, a melynek az a nagy hibája volt, hogy a konklúziót nem vonta le. Nem tudjuk, vájjon theoriában szereti-e a mezőgazdaságot és a praxisban az ellenkezőjét teszi-e, vagy megfordítva? A t. képviselő úr tegnap különösen azt kifogásolta, hogy ezen törvény a nagybirtokosok érdekeit szolgálja. A t. képviselő úr téves úton halad, mert a maximum, a melyet egy mezőgazdasági szeszfőzde kaphat, 1680 hektoliter. Ez az 1680 hektoliter egy 24—30.000 holdas nagybirtokos mezőgazdasági igényeit nem elégíti ki seholsem. Ezt én saját tapasztalatomból tudom, és tudom azt is, hogy egyetlen nagybirtokos sem folytatta volna ezen szeszfőzést, mert ez eddig mindig nagy károkkal járt a legutóbbi évekig, és ha folytatták is, azt a föld érdekében tették. Hogyha neki 1680 hektolitere van is, abból neki nagyon kevés haszna volt, a földnek sem volt oly arányban haszna, mint lenni kellett volna. Aránylag a kisebb birtokosnak, kinek, mondjuk, egy 400 holdas birtoka van, 6—7.000 hektoliter kontingensből nagyobb haszna volt. A hasznot el tudja érni azáltal, hogy 400 hektoliter után annyi moslékot produkál, hogy az elegendő egy olyan marhalétszám fentartására, a mely birtokát elegendő trágyával látja el. Nagyon téved tehát a t. képviselő úr, ha azt hiszi, hogy ezen törvényt egyedül a nagybirtokos-osztály érdekében konezipiálták. Ezen törvényt egyesegyedül a nagyipar érdekében konczipiálták és nem a nagybirtokosok érdekében. Azonfelül még egy megjegyzést vagyok bátor tenni. Egy bizonyos kiterjedésű kisbirtoknál a mezőgazdasági szeszfőzde nem fizeti ki magát; talán most finaneziáliter ki fogja magát fizetni, de nem fizette ki magát, mert főczélja abban áll, hogy elegendő trágyával legyen képes ellátni a földjét, másrészt, hogy azon kapáló növényeket, a melyek igen nehezen állíthatók elő, igen nehezen tarthatók fenn és értékesíthetők, más formában könnyebben értékesítheti, a mi azonban az 1898-iki törvény keretén belül nem sikerült, ő pedig elegendő trágyát szeszfőzde nélkül is képes előállítani, s terményei nem elegendők, hogy szeszgyártást folytasson. Áttérve arra a bonifikáczióra, a melyet a t. pénzügyminiszter úr adni akar az ipari és mezőgazdasági szeszfőzdéknek is, ismét felhívom arra a nagy áldozatkészségre a t. ház figyelmét, a melylyel a nagyipar segítségére kivan jönni egy más gazdiasági üzemben. A nagyipar ezen bonifikáczióját 100 koronában kívánta megállapítani. Ezen jogczímet csak az 1899. törvényczikk 8. szakaszára alapíthatta azóta, a mióta neki meg volt adva a lehetőség, hogy egyesítsék a kontingenst; mert azelőtt nem bírták egyesíteni, és ha megszűnt egy ipari szeszfőzde, annak a kontingense a mezőgazdasági szeszfőzdének lett átutalva minden ellenérték nélkül. De ezen, a 8. §-ra alapított jogczímen a 100 koronát, illetőleg a 80 koronát kívántuk; azonban a t. miniszter úr 60, illetőleg 70 koronában állapítja azt meg, a szerint, a mint felajánlják, vagy kisajátítják. Eltekintve attól, hogy én nem volnék hajlandó ezt sem megad id, ha a t. miniszter úr arra az álláspontra helyezkedett, hogy 9000 hektoliterből Ys-ot a mezőgazdasági szeszfőzdék kontingenséből akar kisajátítani, 2 / 3 *ot az ipari szeszgyárakéból, és fizet ezért 70 koronát, mert igazságtalanságot követ el, még pedig két irányban. Az egyik irány az, mert ezen kisajátításnál, hogy a kontingenst a mezőgazdasági szeszfőzdéknek adhassa, a mezőgazdaságiaktól von el egy részt. De igazságtalanságot követ el azáltal is, hogy nem tesz különbséget az ipari szeszfőzdéknek és a mezőgazdaságiszeszgyáraknak kiosztott kontingens között. Az ipari szeszgyárak nem kapnak a kontingens után semmi bonifikácziót, a mezőgazdaságiak pedig hektoliterenkint 5, 6, 7, illetőleg 5, 4, 3, forint bonifikácziót kapnak. Ha tehát a t. pénzügyminiszter úr meg akarja azt váltani, akkor neki ezen bonifikáczió fejében is kell a mezőgazdasági szeszfőzdéknek kártalanítást adni, mert nem elegendő indok az, a mit a t. pénzügyminiszter úr indokolásában felhoz, hogy hiszen én ugyanazon űzemágtól vonom azt el és adom ugyan azon űzemágnak. A t. pénzügyminiszter úr nem ugyanazon íízemágtól vonja el, hanem egy mezőgazdasági földterülettől, a melynek olyan kárt okoz azáltal, hogy elvonja, a melyet abszolúte
