Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-575

576. országos ülés 1900. május 11-én, pénteken. 79 hogy ha ezen szertelen követelésnek a t. pénzügyminiszter úr eleget tett volna, legalább egy sajgó sebre tett volna irt és egy kérdésben megközelítette volna a mezőgazdasági szeszfőzdék kívánalmait. T. ház! Ezen 1899 : XXII. törvényezikk 1. §-ába becsúszott fatális szavaknak minő pénzügyi következményei lettek ? Mindenekelőtt köztudomású, hogy mikor a sok százados előjogok alapján birt regálékat megváltották, ezt úgy tették, hogy épen a régi magyar családokat, a kikről mindig azt mondják, hogy nemzetiségi vidékeken nagy hivatásuk van, megrontották, olyan alacsonyan váltották azt meg, hogy abból az államra nagy haszon, ezekre pedig nagy kár háramlóit. Most pedig ezt a még nem is egy évig fennállott jogot a t. pénzügyminiszter úr meg akarja váltani. S most jövök egy bizonyítékhoz, hogy minő nagylelkű a nagyipar és a nagy tőke, mikor a közjó számára nem is jogról, hanem csakis egy visszaélés folytán hatalmába került előnyről le kell mondania. Ezen 40.000 hektoliter négy év múlva rájuk nézve semmi értékkel nem bir,. mert ezen 40.000 hektoliter négy év alatt felemésztetik az újonnan keletkezett mezőgazdasági szeszfőzdék által, s daczára annak, hogy ők csak ezen a réven jutottak hozzá, daczára annak, hogy ez a jog tulajdonképen a mezőgazdasági szeszfőzdéket illeti meg, és csak azon nagy pangás következtében, hogy tudniillik a mezőgazdasági szeszfőzdék kontingensüket nem tudták kiégetni, s a mely pangásnak előidézésében a nagyipar nagyban részes, lett nekünk átadva, mert ez volt a hallgatólagos feltétel, hogy mivel eddig a mezőgazdasági gyárak kontingensüket nem bírták kiégetni, tovább sem birják majd, s így négy évig azt kölcsönképen átadják; hogy ezt a 40.000 hektolitert nem négy év múlva, hanem nyomban, az ország érdekében, az egyik gazdasági üzem érdekében értékesíteni lehessen, mit kivannak ezek az urak? Hektoliterenként 16 korona, azaz 8 forint megváltási díjat. Elismerem, hogy a t. pénzügyminiszter úr ezt 3 korona 50 fillérre szállította le, de én még ezt az összeget sem vagyok hajlandó megfizetni, azért, mert egy érdekkör kapzsiságból (Helyeslés a baloldalon.) egy jogczimről le nem akar mondani, a melyet csak a véletlen és oly premisszák juttattak nekik, a melyek nagyon rövid idő alatt be nem váltak. T. ház! Ebben a perezben nem tartóztathatom magam, hogy súlyos váddal ne illessem a t. pénzügyminiszter urat, hogy oly kevés előrelátással bir, hogy ily előjogot olyanformán czikkelyeztetett he, hogy ezt most meg kell váltaniok azon mezőgazdáknak, kiknek joguk volt ehhez a 40.000 hektoliterhez, mert a megváltási összeget azon szuperbonifikáezióból fogják előteremteni, mely a mezőgazdaságnak lett adva. T. ház! Azt mondotta továbbá, hogy be fogom bizonyítani, hogy hogyan érvényesítette és hogyan teljesítette kötelességét a nagyipar a közgazdasági téren. Egy nagyon érdekes kimutatás van a t. pénzügyminiszter úr indokolásához csatolva a szeszfőzdék létszámáról, az ezen létszámban bekövetkezett változásokról és a szeszfőzdék kontingens-termeléséről 1888-tól 1899-ig. A midőn í888-ban a szeszadó-törvényt meghozták, ennek legelső következménye az volt, hogy a szesz ára rövid egy év alatt, — a mint Neumann Ármin t. képviselőtársam tegnap mondotta, — 26 forintról leszállt Budapesten 12 forintra. Ez a vidéken körülbelül 10 forint 50 krajezárt jelentett. Hogy mit jelent ez az apadás egy mezőgazdasági szeszfőzdére nézve, azt megmondja ezen kimutatás. 1888-tól 1898-ig a mezőgazdasági szeszfőzdék száma mindig emelkedett, és pedig 414-ről 436-ra, de azt hiszik talán, hogy ennek természetes következménye az volt, hogy vele együtt emelkedett a kontingens is, a melyet ők kihasználtak? Korántsem. Ellenkezőleg, a kontingens a legutolsó évig, 1898-ig sohasem lett kihasználva, úgy hogy ha ezt a kimutatást figyelemmel kiséri az ember, úgy rájöhet arra, hogy miként ingadoztak a szeszárak. A legrosszabb években, 1889., 1890., 1892-ben és 1893-ban legnagyobb volt azon hektolitermennyiség, a mely ki nem lett égetve: 114, 164, 130 és 101.000 hektoliterrel. De nézzük ugyanazon időben az ipari szeszfőzdék állapotát. 1888-tól 1898-ig az ipari szeszfőzdék száma 114-ről 52-re apadt. Ezzel szemben az igénybe vett kontingens nem volt elegendő, hanem évről-évre a mezőgazdasági szeszfőzdéktől átvett kontingenst égették ki. De ez az apadás nem arra enged következtetni, hogy nagy volt a pangás, hanem arra, hogy a nagy madarak felfalták a kis madarakat. A kisipari szeszfőzdék megszűntek, a nagy szeszfőzdék pedig, a melyek dominálták a vásárt, szaporodtak, erőben is gyarapodtak és a szeszkontingenst kihasználták. Ezen évtizedben lehetetlen volt a szeszkontingenst a mezőgazdasági szeszfőzdékben haszonnal kiégetni, de igenis haszonnal dolgozott mindig az a nagyipar, mert annak kezében van az árak megszabúsa, és hogy mily csúnyául élt. vissza ezzel, a tekintetben hivatkozom tíz évi tapasztalatokra, a mely idő alatt a szeszipar Ausztriában mindig másfél forinttal vagy két forinttal jobb árakat tudott elérni a magyar szeszgyáraknál. Leipziger,Linzer és a többi urak ma is kartelt képeznek, ma is összebeszélnek és nem adják meg azt az árt, a melyet Bécsben vagy Prágában jegyeznek. Bécsben és Prágában két, vagy másfél forinttal magasabb az ár, mint minálunk.