Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

72 574. országos ölés 1900. május 10-éu, esiitSrtSkön. Kifogást tesz a képviselő úr az elleu, hogy én a törvényjavaslat indokolásában polemizálok a mezőgazdasági szeszfőzdék azon kívánságával, a mely ebő és fő alapelv gyanánt azt állítja oda, hogy a szeszgyártásnak mezőgazdasági ipar­ágnak kell lenni. Azonban a t. képviselő úr a legűíigyobb mértékben polemizál a szeszgyárak­kal és megtagadja tőlük még azt is, a mi őket jogosan megilleti. (Ügy van! jobbfelöl.) A dolog­ban csak egyetlenegy döntő tévedés van. Nem azt diffikultáltam én a törvényjavaslat indokolá­sában, hogy a mezőgazdák a szeszgyártást mező­gazdasági iparággá akarják tenni, hanem azt, hogy kizárólag mezőgazdasági iparággá akarják tenni. Ez ellen kellett állást foglalni közgazdasági és fináncziális, sőt jogi szempontból is, és miután e tekintetben teljesen egy alapon állunk az én t. képviselőtársammal, igazán nem értem, hogy ő ezen inczidensből miért iutéz ellenem támadást. Azt mondja a képviselő úr, hogy ennek a törvényjavaslatnak diszpozicziói miatt az ipari szeszgyártás maholnap lehetetlenné fog válni. Én épen az ellenkezőről vagyok meggyőződve. Akármit teszünk is, bizonyos áramlatokat meg­szüntttni, vagy hogy azok ne jelentkezzenek, megakadályozni, képesek nem vagyunk. De ha meghatározzuk a működési kört, úgy az egyik, mint a másik foglalkozás részére, és az elhatá­rolt kört törvénybe iktatjuk s a törvényt hosz­szabb időre léptetjük életbe, azt hiszem, ez az egyedüli mód és eszköz arra, hogy egyrészről a mezőgazdasági szeszfőzdék igényeit kielégítsük a fejlődés lehetővé tétele által, s biztosítsuk egy­szersmind az ipari szeszgyártásnak a fenmara­dását is és prosperálását abban a körben, a melyet részére kijelölünk. Már pedig ez a tör­vény nem úgy van kontemplálva, mint a régiek, hogy nincs határidőhöz kötve annak a fenmara­dása, hanem a 10. g-ban ki van mondva, hogy most már ez a törvény, ha csak a tönényhozás bölcsesége nem intézkedik időközben máskép, fen fog állani mindaddig, míg az ennek alapját képező tör­vény, az 1899 : XX. törvényczikk érvényben van. T. képviselőtársam három kívánalmat állít fel e törvényjavaslattal szemben: az egyik az, hogy lehetővé tegyük a mezőgazdasági szesz­gyártás fejlődését; másodszor, hogy ott tegyük lehetővé, a hol ez a szeszgyártás csakugyan szükséges; és harmadszor, hogy ne tegyük le­hetetlenné az ipari szeszgyárak fennállását. Én azt hiszem, hogy ebbea a törvényjavaslatban épen ezek az alapelvek nyernek megvalósulást és így mind a három irányban teljesíttetik a kívánalom. Mert azt, úgy hiszem, eenkisem fogja kétségbe vonni, hogy a mezőgazdasági szeszgyártás fejlődésének lehetősége e törvény­javaslatban meg vau adva. És senkisem tagad­hatja azt, hogy épen azon vidékekre kívánja a mezőgazdasági szeszgyártást szorítani ez a tör­vény, a melyek helyzetüknél és minőségüknél fogva arra vannak utalva. És végííl harmadszor garancziák vannak benne abban a tekintetben is, hogy az ipari szeszgyártás az adott körben fen­maradhasson és prosperálhasson. Ámde a t. képviselőtársam kifogásolja azt, hogy bár eddig helytelen irányban fejlődött a mezőgazdasági szeszgyártás, oly vidéken is léte­sültek szeszgyárak, a melyek nincsenek arra rá­utalva, a hol azok igen kellemes ajándékot, vagy jövedelmi forrást képeznek a tulajdonosra nézve, de nem elkerülhetetlenül szükségesek a gazdál­kodás folytatására; ezt az állapotot a javaslat mégis továbbra is meghag} ? ja és ezért szemre­hányást tesz nekem. Hát ha ezen az állapoton változtatni akartunk volna, akkor tényleg létező szeszgyárakat kellett volna bezárnunk és én azt hiszem, hogy az ő jogérzéke elsősorban lázadt volna fel olyan intézkedés ellen, a mely ezt a sérelmet törvényesítette volna. Azt mondja továbbá, hogy ezen törvény alapján lehetetlenné fog válni, hogy szövetkeze­tek létesüljenek szeszgyártás czéljából. Én egy­általában nem vagyok képes belátni, miért vál­nék ez lehetetlenné. Hiszen a törvény erre egye­nes felhívást foglal magában. Az 1899 : XX. törvényczikk 5. §-ában, a mely a mezőgazdasági szeszgyárak rendkívüli kedvezményeiről szól, egyenesen ki van mondva, hogy a fentebbi, tudniillik a kedvezményekre vonatkozó határoz­mányok hasonszeríí alkalmazást nyernek az oly szeszfőzdéknél is, a melyeket valamely szövct­.kezet tart üzletben, ha e szövetkezet tagjai mezőgazdaságok tulajdonosai, vagy haszonbérlői, és itt a szövetkezet valamennyi tagjának mező­gazdaságához tartozó szántó, rétek és legelők összes területe beszámítandó. Barta Ödön: De az új javaslatban nincs! (Ügy van! Ügy van! a ssélso haloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Lukács László pénzügyminiszter: Te­hát itt a törvényes lehetőség meg vau adva ós így nem vagyok képes belátni, hogy miután az új javaslat semmiben sem változtatja ezt a tör­vényt, miért válnék lehetetlenné a szövetkeze­tekre nézve a szeszgyárak létesítése. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj.)^ Barta Ödön: Mert nem egy a tulajdonos! Lukács László pénzügyminiszter: Tu­dom, mire czéloz a képviseő úr, és épen arra akarok válaszolni. Azt mondja Komjáthy Béla t. képviselő és utána Barta Ödön képviselő ár, hogy a jelen törvényjavaslat második bekezdésé­ban van egy diszpoziczió, a mely szerint csak oly szeszfőzde igényelhet részeltetést a kontin­gensben, mely a vele kapcsolatos mezőgazdaság­gal együtt ugyanazon személy tulajdonát képezi.

Next

/
Thumbnails
Contents