Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

70 574. országos fllés 1900. május 10-én, cslítörtökön. netán egy vagy több birtokos magánérdeke azt kívánná. És ha én ezekkel szemben bírálat tárgyává teszem az előttünk fekvő törvényjavaslatot és azt kérdezem, vájjon eleget tesz-e mindezen általam jelzett követelményeknek, köteles nyíltsággal be kell ismernem, hogy azt csak részben teszi, s hogy abban, az általam jelzett szempontoknak úgyszólván csak rudimentumait látom. (Mozgás.) A javaslat ugyanis az adójövedelmet biztosítani akarja a mezőgazdasági szeszgyárakkal szemben is azáltal, hogy kényszereszközökkel vagy jobban mondva, hatályosabb szankczióval kívánja őket a számukra fentartott szesznek tényleges kitermelésére szorítani. A részesedési alapnak leszállítása és az által, hogy a kontingens kiosztásánál elsőbbséget ad azon szeszfőzdéknek, melyek a silány talaj javításának nélktílözhetlen eszközét képezik, egy üdvös deczentralizácziónak egyengeti az útját, és kidomborítja a szeszfőzdék gazdasági jellegének a követelményét. Végre azáltal, hogy a később felállítandó gazdasági szeszfőzdék számára szükségelt szeszmennyiségeket nemcsak az ipari szeszfőzdéktől, hanem legalább részben a nagyobb kontingenssel biró gazdasági szeszfőzdéktől is akarja elvonni, az igazságosság követelményeivel is számol. Mindezeknél fogva, és tekintettel a fenforgő kényes helyzetre és viszonyokra, a törvényjavaslatot elfogadom, mint olyant, mely egy tűrhető mödus vivendit állapít meg. (Helyeslés jobbfélöl.) Elfogadom pedig azon reményben, hogy ezen törvény zárkövét fogja képezni azon experimentálásnak, melyet e kényes kérdésnél észlelünk, és hogy abban a szeszgyárak mindkét kategóriája megnyugvást fog találni. (Helyeslés) (Lukács László pénzügyminiszter: Miután nem akarom magamat kitenni egy oldalról sem annak a vádnak, hogy ebben a nehéz és kényes kérdésben csak a vita bezárása után szólalok fel, a t. képviselőház engedelmével fel akarom használni a rövid időt, a mely az ülésből még rendelkezésemre áll, hogy néhány észrevételt tehessek azokra, a miket az előttem szólott t. képviselő urak itt a törvényjavaslat ellen felhozni méltóztattak. (Halljuk! Halljuk!) Hogy mindenekelőtt Neumann Ármin t. barátom beszédével foglalkozzam, arra csak néhány megjegyzést akarok tenni. Azt hiszem, hogy t. barátomnak az a szemrehányása, a mely azt foglalja magában, hogy itt valami törekvés nyilvánul az ipari szeszgyárak deposszedálására és megsemmisítésére, nem irányúihatott sem a törvény, sem a kormány állásfoglása ellen. Neumann Ármin: Nem! Lukács László pénzügyminiszter; Nem irányulhatott pedig abból az egyszerű okból sem, mert hiszen a törvényjavaslatnak minden betűjéből, minden intézkedéséből kiviláglik, hogy a kormány ebben a nehéz kérdésben legfőbb törekvésének tartotta, a helyes középúteit megóvni, éa mindkét érdekcsoport kívánalmait és érdekeit a lehetőség határain belől kielégíteni. Legfényesebb bizonyítéka annak, hogy e törvény egyáltalán nem irányúi az ipari szeszgyárak ellen, az, hogy azt a nagyfontosságú elvet, a melyet a mezőgazdasági érdekeltek saját követeléseik élére állítottak, és a mely azt kivánta a törvényjavaslatban kifejezésre juttatni, hogy a szeszgyártás kizárólag mezőgazdasági ipar, a kormány nem tette magáévá, hanem ellenkezőleg, arra az álláspoutra helyezkedett, hogy habár a mezőgazdasági szeszfőzés minden tekintetben támogatandó, nagyfontosságú kiegészítő részé a gazdálkodásnak, és az minden módon a lehetőségig támogatandó, ennek a támogatásnak határát az képezi, hogy az ipari szeszgyárak exisztencziáját, vagy prosperálását ne fenyegesse. Ennélfogva tehát azt hiszem, hogy t. barátom nem a törvényjavaslat és nem a kormány álláspontja ellen hozta fel azt, a mit mondott. Engedjék azonban meg, hogy ha már t. barátom beszédére reflektálok, még egy dolgot érintsek meg, a mely nincs ugyan szoros összefüggésben az előttünk levő javaslattal, de a melyet már többször hallottam felemlíteni vádképen a kormány és az úgynevezett agrárius párt ellen, és ez az, hogy a kormány és az agráriusok megsemmisítették a malomipart az Őrlési forgalom megszüntetése által. Azt hiszem, hogy a kik így fogják fel ezt a kérdést, nem helyesen itélik meg a történteket. A kik, mint a ház régibb tagjai, visszaemlékeznek, jól fogják tudni, hogy az őrlési eljárás ellen ennek a háznak egyes oldalairól igen éles támadások intéztettek annak idején. Interpelíácziókat intéztek a kormányhoz; a kormány felelősségre vonatott, hogy miért nem szünteti meg a visszaéléseket, a melyek az őrlési eljárással űzetnek, miért nem szünteti meg a károsodásokat, a melyeket az őrlési forgalom a magyar mezőgazdaságnak okoz. És mi volt a kormány válasza? Én voltam szerencsés ily interpellácziót átörökölni hivatali elődömtől, a melyre az a választ nem adta meg és így mindjárt miniszterségem első idején jutottam abba a helyzetbe, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznom kellett, és az interpelláczióra boldogult Péchy Tamásnak meg kellett adnom a választ. Igyekeztem akkor kimutatni, hogy az őrlési eljárás nem káros, nem veszedelmes, sőt helycsen gyakorolva, kiegészítő • részét képezi a helyes mezőgazdaságnak és a mezőgazdaságnak előmozdítására igen alkalmas; (Helyeslés.) és ha a kormány mégis arra az álláspontra helyezkedett, hogy törvényjavaslat, illetőleg törvényben nyert