Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

574. országos ülés 1900. május 10-éa, csütörtökön. G9 újonnan keletkezett és a jövőben keletkező mezőgazdasági szeszfőzdék számára szükségelt szeszkontingens az ipari szeszfőzdéktől vonassák el, mert úgy az 1888-iki törvény állítólagos intencziója és szelleme, de a gazdasági érdekek is ezt kívánják, viszont az ipari szeszgyárosok utaltak szerzett jogaikra, utaltak arra, hogy több mint 20 millió forint van üzemükbe befektetve, hogy ők is gazdasági missziót teljesítenek, és hogy ők nehéz körülmények között is betöltötték hivatásukat, és mindezek alapján azt kívánták, hogy a nagyobb gazdasági szeszgyárak kontingenséből vétessék el a szükségelt szeszmennyiség. Eztn két ellentétes felfogás és kívánság Scylláj i és Charibdise között állott a kormány, és nehogy az eg\ iknek, vagy a másiknak örvényébe sodortassák, egy kompromiszszumhoz folyamodott, mely mint minden kompromisszum, egyik felet sem elégíti ki; s ha a törvényjavaslatot csak a két fél igényei szempontjából akarjuk elbírálni, el kell ismerni, hogy miután egyik fél sincs vele megelégedve, a helyes középutat választotta. De vau, t. ház, még egy másik, egy sokkal magasabb szempont, melyet a törvényjavaslat elbírálásánál szemen kivíil hagyni nem lehet egy szempont, mely az egyes érdekkörök vágyainál és igényeinél sokkal fontosabb, és ez a közérdek szempontja. És ha én ezen szempontból bírálom el a törvényjavaslatot, ha azt kérdezem, mit követel a jelen esetben a közérdek, init követel adópolitikai, gazdasági, iparpolitikai szempontból, és mit kíván az igazságos ág, akkor a következő eredményhez jutok: Adópolitikai tekintetben az államháztartás érdeke azt kivánja, hogy azon ezé!, melyet a törvényhozás az 1888-iki törvény alkotása alkalmával szem előtt tartott és mely akkor ezen törvény kiindulási pontja volt, sértetlenül fentartassék és semmi más magánérdeknek alá ne rendeltessék. Ezen czél tudvalevően az volt, hogy a szeszadó fokozása által az államháztartásnak egy nagy jövedelmi forrás biztosíttassák. Ezen adójövedelmet, kétségtelenül nehéz viszonyok között is, a múltban elsősorban az ipari szeszfőzdék szolglítatták, ők bizonyultak biztos adóalanyoknak, azért, tekintettel arra, hogy ezen jövedelemről a kincstár a jövőben sem mondhat le, ezen adóalanyt gyöngíteni, vagy épen elveszíteni nem szabad. A szeszkonjuukturák jövőbeni alakulását senkisem láthatja előre, seukisem tudhatja, minő viszonyok fognak a szeszpiaczon beállani, ily esetben a tőkeszegényebb gazdától, a kinek a szeszgyártás csak a mellékfoglalkozását képezi, nem lehet kívánni, s nem lehet várni, hogy szeszgyárát veszteséggel is üzemben tartsa, holott a nagyszesziparos, ki százezreket fektetett szeszgyárába, a kinek ezen ipar egyedüli keresetforrása, egyedüli foglalkozása, az igenis a jobb jövő reményében tizemben fogja tartani még oly viszonyok között is szeszgyárát, és fogja az adót leróni, a mint azt a 90-es években tette. Az adópolitikai követelményeken kii ül a helyes iparpolitika azt kivánja, hogy a mi iparszegény országunkban egy kipróbált és virágzásnak indult iparhoz nemcsak, hogy ne nyúljunk, hanem hogy azt minél hathatósabban támogassuk, (Helyeslés jobbfelöl.) legkevésbbé szab id pedig ezen ipirt bántanunk akkor, midőn a mezőgazdasággal szoros összefüggésben áll és közvetlenül nagymérvű gazdasági érdekeknek is szolgál. (Helyeslés jobbfelöl.) Már egyszer a közérdeknek ezen követelményét szem elől tévesztettük akkor, midőn a malomipart megrendszabályoztuk, és íme a következmény az volt, hogy nemcsak ezen iparág lett nagy megrázkódtatásoknak kitéve, hanem ezen eljárás káros visszahatással volt mezőgazdaságunk vitális érdekeire is. (Úgy van! jobbfelöl.) És ezért, szerintem, itt a döntő kérdés nem az, vájjon az ipari szeszgyárak a tőlük elvont kontingensért nyernek-e és mily nagyságú kárpótlást, mert ez legfeljebb az igazságosság és a szerzett jogok respektálása kérdésének szempontja alá esik; a mit a közérdek itt kíván, az egészen más, az az, hogy maga ezen virágzásnak indáit iparág, mint olyan, fentartassék, és azért én egyáltalán nem tudok megbarátkozni azzal, hogy ezen szeszgyárak kontingens birtokállománya kényszerkisajátítás által megrövidíttessék. A helyes gazdasági politika pedig azt kivánja, hogy a gazdasági szeszfőzdék gazdasági rendeltetésük, nem pedig ipari természetük szempontjából nyerjenek szabályozást; csak amennyiben nemcsak névleg, hanem tényleg gazdasági, még pedig kizáróan gazdasági jelleggel birnak, szükséges üzemüket állami támogatásban részesíteni; (Úgy van! jobbfelöl.) azon vidéken, hol a talaj silány, hol a termények legjobban szeszgyártás esetén értékesíthetők, ott a gazdasági szeszgyár létkérdését képezi. A föld ameliorácziója és jövedelmezősége, egyszóval a birtokos exisztencziája függ tőle; ott azonban, hol a szeszgyár nem nélkülözhetlen kelléke a gazdaságnak, hanem a birtokosnak csupán nagyobb jövedelmet biztosít, ott a szeszgyár sajátképen gazdasági jelleggel nem bír. (Úgy van! jobbfelöl.) Végre az igazságosság szempontja, mely, bár utolsónak említem, nem utolsó szempont, azt kivánja, hogy a szerzett jogok sértetlenül fentartassanak. Ezen jogokat csak fontos közérdekek szempontjából szabad kisajátítani. Még kárpótlás mellett is csak átalános fontos gazdasági érdekek előmozdítása okából lehet a tulajdon szentélyébe belenyúlni, de nem akkor is, ha