Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

5 b 674. orsíágos ülés 1900. május 10-én, csütörtökök. nagy hátránya, akkor azonban, még az átutalás előtt, a kontingens ki nem főzése óriási, milliókra menő károsodást okozott volna a magyar államháztartásnak. (Haljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Mióta a szeszadó átutalása megtörtént, azóta is csak egy év volt, az 1897-iki, a jó burgonyatermés éve, a mikor a mezőgazdasági szeszgyárak az ő kontingensüket kitermelték. És ez most nekik jogot ad arra nézve, hogy azt az álláspontot foglalják el, hogy: jó termés idejében majd mi fogjuk kilőzni a kontingenst, azonban készenlétben legyenek az ipari szeszgyárak, hogy rossz termés esetén mégis a szükséges mennyiséget kitermelni képesek legyenek. Tagadják, hogy ők az ipari szeszgyárak megsemmisítésére törekednének, pedig én úgy hiszem, hogy az egész tendenczia oda irányúi. Hiszen maga az igen tisztelt miniszter úr is elismeri az ipari szeszgyárak fontosságát, és Ő sem ment el egészen addig, a meddig az agráriusok követelésükkel felléptek, hogy évenként 15.000 hektoliter vonassék el az ipari szeszgyáraktól, mert — mint nagyon helyesen kifejezte mfigát, — ez az ipari szeszgyártásnak megsemmisítésére vezetne. Azonban, ha ezen a nyomon is haladunk, melyet a mostani javaslat megjelöl, rövid idő alatt el fogjuk érni azt, hogy az ipari szeszgyártás Magyarországon lehetetlenné lesz téve. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az agrárius uraknak törekvése az, hogy az összes beltermelésie szánt kontingens nekik osztassék ki, az ipari szeszgyárak pedig foglalkozzanak kivitelre szánt szesz termelésével. Ennek természetes következménye az lenne, hogy az ipari szeszgyárak apródonként megsemmisülnek, mert semmi olyan gyár, melynek biztos alapja nincs arra nézve, hogy gyártmányát elhelyezheti, nem lévén képes üzleti programmját megcsinálni, nem prosperálhat. Ennek aztán természetes következménye lesz az, hogy a belefektetett töke megsemmisül; már pedig ez az ország nem olyan gazdag, hogy ily tőkéket egyszerűen gyümölcsözetlenné tehessen. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ezzel szemben azt mondhatják, hogy nem adják ingyen, mert az illető kárpótlást kap, a mint az előadó úr is mondta: önkéntes felajánlás esetén hektoliterenként 60 koronát, kényszer esetén pedig 70 koronát. Én elhiszem, hogy, ha nem is egész mértékben, de az az egyén megkapja a maga kárpótlását; de maga a felszerelés, mint nemzeti vagyon, menthetetlenül értéktelenné válik, ez pedig oly luxus, melyet ez az ország magának meg nem engedhet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Súlyosítja a helyzetet az én felfogásom szerint, az a tény is, hogy ez a megváltás közpénzből történik, azon jutalmakból, melyek a mezőgazdasági gyáraknak adattak, és ezáltal épen azon exisztencziáknak érdekei támadtatnak meg, melyek a közszolgáltatásban részt vesznek ugyan, de az ipari szeszgyárak előnyétől elüttetnek, a mint ezt bebizonyítani megkisérlettem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Én ezeket bizonyos félelemmel hoztam elő, mert sokan ebből talán azt a követ keztetést vonják le, hogy én a mezőgazdasági szeszgyárak ellen akarnék állást foglalni. Annyira távol van tőlem ez, hogy én egyenesen a mezőgazdasági szeszgyárak mellett akarok lándzsát törni, de hogy ezt igazságosan tehessem, szükséges ezeket a tényeket a maguk meztelenségében, a maguk igazságában előadnom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már most nézzük, mi az oka annak, hogy nálunk a szeszfőzés ipari alapon rendeztetett be. Mi 1867-ben átvettük az abszolút korszakból maradt úgynevezett átalányozási rendszert az adóban. Ez mire kényszeritette az országot? Ha csak nem akarta az összes szeszszükségleteit Ausztriából fedezni, arra kényszerítette, hogy igyekezzünk a gyártást előmozdítani. Ez adta meg az alapot az ipari szeszgyáraknak, arra nézve, hogy a technikának minden vívmányát igénybe véve, igyekezzenek ezen törvénynek megfelelőleg a helyzetet kizsákmányolni. Én az ország érdekében sohasem veszem rossz néven, ha valaki vagyonosodik; de azt mindenkitől megkövetelem, hogy ezen vagyonosodás útjában is akképen viselkedjék és cselekedjék, hogy az országnak hasznára váljon. T. képviselőház! Nekünk avval a helyzettel, hogy a mi szeszgyártásunk ilyen irányban fejlődött, minden körülmények közt számolnunk kell. Számolnunk kell különösen azzal, — és itt áttérek majd a gazdasági szeszgyárakra is, — hogy nézetem és meggyőződésem szerint, a mi mezőgazdasági termelésünk rossz irányban fejlődött, nem úgy, a mint annak az ország érdekében fejlődnie kellett volna. Az én felfogásom szerint, a mai mezőgazdasági szeszgyárak legnagyobb részben csak az egyéni boldogulásnak eszközei, csak egyes birtokok jövedelmezőségét mozdítják elő, de azt a nagy feladatot és hivatást, a melyet én a mezőgazdasági szeszgyáraknak tulajdonítok, a mai mezőgazdasági szeszgyárak nem töltik be. Eddig avval a helyzettel, hogy szesziparunk az ipari szeszgyártás terén fejlődött, a kormány is mindig számolt; hiszen az első kontingenstörvénynél, az 1889 : XXV. tör vény czikknél, maga a kormány is belátta ezen nagy ipari főzdéknek fontosságát és azt mondta, hogy azokat az államgazdasági szempontokat, a melyek ezzel össze vannak kötve, nem akarja mellőzni és a mezőgazdasági szeszgyártásnak nyújtott