Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

674. országos ülés 1900. Vetélésük a maguk egészében teljesítve lenne, akkor a kisgazdáknak millióit kizárnók a szeszgyártás hasznából és megfosztauók őket egyes becses piaczoktól. A nagybirtok kifőzi a maga terményét, a moslékot a saját mustra-ökreinek a feljavítására használja, a trágyát a saját földjére hordja. Hát ez ellen kifogást tenni egyáltalában nem lehet. Azonban az ily gyárak, a melyeket a törvény a jövőre is felállíthatókuak enged, megfosztják a kisbirtokot ezen előnyöktől, azért, mert először nem engedik meg, — mert erre lehetőség sincsen, — hogy szeszgyárakat csinálhasson, és másodszor az ipari szeszgyárakat teszik lehetetlenekké, a mely ipaii szeszgyárak ismét visszaadják a földjavítási eszközöket a kisbirtoknak. Hiszen az a kukoriczamennyiség, melyet az ipari szeszgyárak a nyilt piaezon megvettek, sokkal több, mint Összes exportunk. Hi szén, ha jól emlékszem, a t. előadó úr, nem ugyan itt most a házban, hanem a bizottságban, felhozta, hogy maga az aradi szeszgyár kimutatta és bebizonyította, hogy naponta mintegy 2000 hektoliter hazai termény volt az, a mit megvévén, feldolgozott, tehát a népnek piaczot teremtett. Én nem szeretném azt, t. ház, hogy ebből a bevezetésből valaki azt a következtetést vonná, mintha én az agrár törekvéseket helyteleníteném, mintha én az agrár törekvéseknek nem volnék a barátja; mert egészen határozottan kijelentem, hogy minden igaz magyar ember, a ki szereti ezt a hazát, a ki faját meg akarja erősíteni és annak érdekeit biztosítani akarja, az agrárius érdekek ellen állást nem foglalhat. Azonban definiáljunk. Az az agrárizmus, a mely ma uralkodik Magyarországon, az csak egyeseknek gazdasági érdekeit irta a zászlójára és azok a kisebb exisztencziák, a melyek pedig inkább tartják fenn az országot, és nagyobb biztosítékot nyújtanak a jövőre, ezen agrárpolitikában kielégítést egyáltalában nem találnak. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelől és a középen.) Az az agrárius politika, t. ház, mely azokat gyámolítja és istápolja, a kik gyámolítás és istápol ás nélkül is képesek megélni és mozogni, az én politikámmal nem egyezik meg. Az igazi agrárpolitika az, a mely épen a szegényebb, kisebb exiszteneziáknak, a kisbirtokosoknak adja meg a lehetőséget arra, hogy földjüket értékesíthessék és a maguk és a hazájuk iránti kötelességeiknek e)eget tehessenek. (Helyeslés. Ügy van! a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelől és a középen.) Makfalvay Géza: Ázt akarjuk mi is, teszszük is! Komjáthy Béla: Hát, t. ház, azt mondja e

gy igen tisztelt közbeszóló képviselő úr, az agrárizmusnak egyik prononcirozott képviselője, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXIX KÖTET. ÍJHS 10-én, csütSrtökSn. 57 hogy ezt teszik ők is. Most ezúttal azért nem reflektálok a közbeszólásra, mert beszédem folyamán alkalmam lesz oly thémát fejtegetni, a melyben bebizonyíthatom, hogy ebben a t. közbeszóló úr tévedni méltóztatott. (Mozgás balfelől.) Mindenesetre, majd fog alkalmat venni magának a t. közbeszóló úr, hogy netaláni tévedésemet helyreigazítsa. Azt hiszem, senkisem tagadja azt, hogy az úgynevezett agráriusok irtóháborút indítottak az ipari, szeszgyárak ellen. Mert, ha az ő követelésük nem egészében is, hanem csak nagy részben, a mint most is ebben a javaslatban mutatkozik, teljesedésbe megy, akkor az ipari szeszgyárak bukása csupán idő kérdése. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Már most rögtön, mikor erről beszélünk, egy kérdés merül föl, hogy ugyanis miért akarja a nagybirtokosság ezt az egész iparágat, az egész szeszgyártást a maga számára lefoglalni? És sajátságos, hogy ez csak azóta van, a mióta a beltermeíéshez mérten a szeszfőzést kontingentálták. A míg a szeszfőzésben szabad verseny volt, addig, míg, nagy feladat volt a szeszfőzdéket üzemben tartani, a míg minden egyes szeszgyáros a törvény 5—6 módosítása folytán csak újabb meg újabb nagy inveszticziókkal volt képes feladatának eleget tenni; akkor, a mikor még az átutalás nem lévén meg Ausztria és Magyarország között, mikor minden szesztermelés egyúttal a magyar állam kincstárába nagy összeget adott, akkor nem igyekeztek ezek a most követelőző urak a szeszgyártásból maguknak az oroszlánrészt kivenni. Legyünk azzal tisztában, hogy azok az agrárius urak, a kik most a terített asztalhoz akarnának ily egyszerűen járulni, ma nem volnának abban a helyzetben, hogyha az ipari szeszgyárak a maguk kötelességét nem teljesítették volna. Polónyi Géza: Addig eleget vesztettek! Komjáthy Béla : Azt mondja egyik közbeszóló úr, hogy addig sokat vesztettek. Vissza fogok térni erre is és azt hiszem, hogy ennek az állításnak tarthatatlanságát is be fogom bizonyítani. Húsz esztendeig, míg nem volt a szesz kontingentálva, kérdem a közbeszóló uraktól, nem volt-e a szeszfőzés mezőgazdasági ipar? Addig nem reklamálták, addig nem törekedtek oda, hogy az ipari szeszgyártást lehetetlenné tegyék. Hiszen csak egyetlenegy tényre hivom fel az urak figj elmét, hogy ugyanis a kontingentálás első éveiben is, 1880—1894-ig, a mezőgazdasági szeszgyárak a nekik kiosztott összes kontingensből 460.000 hektolitert nem termeltek ki. Hát ha akkor nem lettek volna az ipari szeszgyárak, mi történt volna? Mert ne méltóztassék feledni, hogy ma, ha nem főzik ki a kontingenst, annak megvan a maga közgazdasági és mezőgazdasági 8