Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-574

06 574. országos Ülés 1900. májiss 10-én, csittSrtökSn. vényczikket, a múlt esztendő június 30-án nyújtotta be a kormány, (Halljuk! Halljuk!) és az már öt nap múlva, azaz Julius 4-én törvényerőre emelkedett. A mint emlékezni méltóztatnak, olyan sorsban részesült akkor az a törvényjavaslat, mint az előbb letárgyalt javaslat: általánosságban és részleteiben minden hozzászólás nélkül elfogadtatott, S akkor, a midőn ilyen egyhangúlag nyilvánult meg a képviselőház tagjainak nézete, ma ennek a semmilyen oldalról meg nem támadott törvénynek módosításával áll elő az igen tisztelt miniszter úr. Ha ily tényeket látunk, elsősorban is kutatnunk kell, hogy mi az, a mi ezt az állapotot előidézte, hogy az igen tisztelt miniszter úr egy, nem egész egy esztendeig érvényben volt törvényt módosítani kivan. Én már most, mindjárt bírálatomnak elején, ki merem mondani, hogy ezt a módosítást nem az általános közérdek, (Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem egy érdekcsoportnak a követelése idézte elő, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és már maga ez a körülmény, ha egyebet nem, annyit mindenesetre bizonyít, hogy az 1899 : XXII. törvényezikk komoly megfontolás eredménye nem lehetett, mert ha egy államférfiú, a ki alkotásának jövőjével is tisztában kell, hogy legyen, "megfontolta azokat a viszonyokat és körülményeket, a melyeket ki akar elégíteni, akkor azt hiszem, hogy abban a hitben, hogy esztendő múlva változtatást fog rajta előidézni, nem nyújt be egy törvényjavaslatot. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) És érdekes az, t. ház, hogy, a mint maga az igen tisztelt pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottságban elismerte volt, ez az egész javaslat egy kompromisszum eredménye, a több oldalról jövő érdekek összetalálkozásának a kielégítése, a mint azt az előadó úr is szives volt itt beszédében felemlíteni. Én érteném ezt, t. ház, ha az 1899 : XXII. törvényczikk megalkotása előtt ezek az érdekek fenforogtak volna. Érteném a módosításnak szükségét akkor, ha mindazon követelésekkel, mindazon törekvésekkel, a melyeket most kompromisszum alakjában a t. miniszter úr itt kielégítetteknek akar mutatni, nem találkoztunk volna már abban az időben. Ámde, úgy az agráriusok részéről a mezőgazdasági szeszgyárak mellett, mint az ipari szeszgyárak részéről az ipari szeszgyárak érdekében, az elvek már akkor kidomborodtak, az indokok előadattak, tehát már akkor volt alkalma a miniszter úrnak határozni, és pedig, azt hiszem, akkor lett volna alkalma arra, hogy egy állandó törvény alkotására adja meg a kezdeményt. Én ebből azt a tanulságot merítem, hogy azon érdekekkel szemben, a melyek most ezt a javaslatot megteremtették, a kormánynak ellentállási képessége ma már kevesebb, mint volt ezelőtt egy esztendővel. Most olyan irány van, a melyet ezen törvényjavaslat is bizonyít, hogy legalább a látszatban hagyjuk meg mindenki érdekeinek megóvását. A mint mondtam, a kontingens-törvény szempontjából az agitáczió nem ma keletkezett, ez régi keletű. 1895-ben a harmadik gazdakongreszszus kiadott egy jelszót, és ez a jelszó az volt, hogy a szeszgyártás mezőgazdasági ipar. Ez ellen a jelszó ellen kifogást tenni nem lehet, mert ez tökéletesen igaz. Minden olyan iparág, a mely a mezőgazdaság terméseit dolgozza fel és a melynek melléktermékét maga a gazdaság értékesítheti, mindenesetre mezőgazdasági ipar. Ilyen a sörgyártás, a czukorgyártás, a malomipar, sőt menjünk tovább, még a borászati ipar is. Ez tehát olyan elemi igazság, hogy, megvallom, csodálkoztam rajta, miért tartotta szükségesnek ez a gazdakongresszus kimondani, hogy a szeszgyártás mezőgazdasági ipar. Én azt hiszem, ennek meg volt a maga oka. Ezen jelszó alatt akarták tudniillik a köztudatba átvinni azt, hogy csak az a szeszgyár szolgálja a mezőgazdaság érdekeit, a mely egy bizonyos földterülethez van van kötve, a mely saját termését dolgozza fel s a melynek termékeit is maga értékesíti. Egyszóval, a mint majd kimutatom, a nagy vagyon érdekében lett felállítva ez a jelszó. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalén.) Hogy a miniszter úr is így fogta fel ezt a jelszót, hogy maga is látta, mire akarják felhasználni ezt az odavetett jelszót, hogy a szeszipar mezőgazdasági ipar, erre nézve érdekes az ő indokolásába beletekinteni, mert hogy a maga konzequencziáját mégis levonhassa, az indokolás 12. lapján egyszerűen megtagad egy alapigazságot, hogy a szeszfőzés mezőgazdasági ipar volna. Engedelmet kérek, azt másnak, mint mezőgazdasági iparnak venni nem lehet, mert bányatermékekből, kőből, szeszt ugyan még a miniszter úr bölcsesége sem fog előállíthatni. De ő megtagadta ezt azért, hogy ennek alapján az agráriusok túlzott követelését képes legyen visszautasítani. Az én nézetem szerint a t. agrárius urak, a kik tisztán a mezőgazdasági szeszgyárak mellett törtek lándzsát, igaz jelszó alatt, de hamis íendencziákat forgattak agyukban. Eszembe jut egy bibliai jelenet, csakhogv megfordítva: itt a hang Jákobé, a kéz pedig Ezsaué. Mert az alapelv, a melyet ők felállítottak, megtagadhatatlan, az a követelés azonban, a melyet ezen jelszó alatt közrebocsátanak, nem Magyarország földjének, hanem csak egyes birtokok érdekeinek a kielégítését veszi czélba. Hát, t. ház, sokan azt mondják erre, hogy nem igaz. Már pedig én azt hiszem, nekem sikerülni fog beszédem folyama alatt bebizonyítani azt, hogy ha azon agrárius uraknak a kö-