Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-579

176 579. országos ülés 1900, i. május 10-án, szerdán. hogy a tőzsdések nem is fejtettek ki agitácziót ezen törvényjavaslat ellen. Természetes, hisz seholsem fejtettek ki, mert ez az agitáczió egyáltalán Bemmi, vagy pedig igen kellemetlen visszhangra talált volna. Nincs ebben semmi hazafiság, mert máshol sem mertek ők ez ellen agitácziót kifejteni. Siránkoztak, panaszkodtak, fenyegettek, de utoljára is meghajoltak, megfizették az adót és spekuláltak tovább. Áttérek most már a t. pénzügyminiszter úr ellenvetéseire, a melyek következtében az én határozati javaslataimat elvetette. Legelőször is a t. pénzügyminiszter, úr felelni akarván azon kérdésemre, hogy legyen szíves nekem kifejteni, miben áll az a nagy szoczíálpolitikai momentum, mely ezen törvényjavaslatban rejlik, erre azt válaszolta, liogy »ha valaki a szocziálpolitikai momentumokat abban keresi, hogy ezzel az adótörvényjavaslattal a tőzsdét megreformáljuk, annak netán létező kinövéseit lenyessük, az embereket megjavítsuk, hibáikat kikorrigáljuk, akkor bizonynyal ezzel a törvényjavaslattal ilyen eredményeket nem fog elérni, mert az nem képezi sem feladatát, sem czélját az ilyen törvényjavaslatnak*. Én ugyan már beszédemben előre kijelentettem, hogy ezt a törvényjavaslatot sem retorzióképen, sem javító intézményképen, sem biintetésképen nem kivánom felfogni, hanem egyesegyedűl az adóigazság szempontjából, de a t. pénzügyminiszter úr mégis tagadásba veszi azt, hogy ezen törvényjavaslat keretében mellesleg ily irányban is lehetett volna czélt érni, ha tudniillik elfogadta volna a t. pénzügyminiszter úr Páder Rezső barátomnak a javaslatát, a mely a kötjegykényszerr, a lajstromozási kényszert hozta volna be, a melynek elmaradásával igen sok olyan szocziális momentum fejlődik ki, melyekre igen helyesen utalt Polónyi Géza t. képviselőtársam. A kötjegykényszer, eltekintve attól, liogy az adóbiztosítás tekintetében fő fontosságú, hatalmas védőszer lett volna még a csalás ellen is. Amennyiben amint már Polónyi Géza t. képviselőtársam egész helyesen kifejtette, azokat a bizonyos »in sich« üzleteket és annak a bizonyos »breite«-nek alkalmazását meghiúsította volna. Á t. pénzügyminiszter úr abban Iát szocziálpolitikai momentumot, hogy egy igazságtalanságot szüntet meg adóteherviselés tekintetében. Én azt hittem, liberális kormányunk van; az egyenlő adóteher viselésnek elve egy olyan elv, a melyet már az í848-as törvények is biztosítottak ez országban, s most 52 év után azzal jön egy miniszter, hogy ő abban látja annak a szocziálpolitikai fontosságát, hogy az egyenlő adóteherviselés elvét megvalósítja. Én egészen más irányban véltem, hogy a szocziálpolitika hatása meglesz és a legnagyobb ámulatomra, saját okoskodásom találkozott egy rég meghalt nagy férfiónak okoskodásával, a kinek az illető könyvét én csak tegnap, a legutolsó órában tudtam megkapni. Ez Lassalíenak a műve az indirekt adóknak viszonyáról a munkásnéppel szemben. Én beszédem folyamán kimutattam azt, hogy mily nevetséges kis adóteher terheli ezen tőzsdeadótörvény értelmében a nagy tőkét, és szembe állítottam ezt azon óriási terhekkel, a melyek az indirekt adók folytán, a fogyasztási adók révén jutnak az adókinestárba, a nép legalsó, legszegényebb rétegeiből, és akkor azt láttam, hogy ebből negyven év előtt egy fényes védbeszédben ez a nagy ember egy egész tudományos szisztémát állított fel, a melynek az az alapja, hogy a nagy tőkések minden időben az adóterheket magukról el akarták hárítani és át is hárították a népnek legszegényebb rétegeire és ezáltal maguknak egy kiváltságot biztosítottak az államban, hogy az államfentartás terheit a nép szegény rétegei viseljék. Ebben van most egy szocziálpolitikai momentum, mert ha én azt tekintem, hogy azon nagytőkés nemcsak eltitkolt nagy vagyona után még mindig oly adót fizet, a mely neki a választási jogot biztosítja, de még egy másik privilégiumot is biztosított intelligencziája révén magának, hogy a mennyiben az egyik utón nem juthat bele, hát bele juthat a másik úton, akkor azt látom, hogy a szegény, a nép legalsóbb rétegéhez taitozó ember, a munkás, daczára annak, hogy aránylag, az ő viszonyait tekintve, sokkal nagyobb mérvben járul hozzá az állam szükségletéhez, a liberális államokban a szavazati jogtól meg volt fosztva, ott neki szavazati joga nincsen. És a hol a szavazati jog ily irányban kiterjesztetett, azt az inkább autokratikus, konzervatív hajlamú kormányok, mint liberális kormányok tették. T. képviselőház! A t. pénzügyminiszter úr egy mondatából azt a reményt táplálom, hogy ezen határozati javaslatnak mégis lesz egy kis praktikus eredménye is, mert a t. pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy épen a mi speeziális viszonyainkra való tekintettel, arra az eredményre jutott, hogy talán nem is minden tekintetben kifogástalan ez az eljárás, de egészben véve mégis helyesebb az árúforgalmat ez alkalommal figyelmen kivűl hagyni. Ebből azt látom, hogy a t. pénzügyminiszter úr csakis ez alkalommal akarta az árúforgalomnak megadóztatását mellőzni. De remélem, hogy a viszonyoknak fejlődése oda fogja őt kényszeríteni, hogy ő az árúforgalmat is megadóztatja, mert mindazon érvek, a melyeket a t. miniszter úr felhozott, hogy ez kártékonyán befolyásolná a mezőgazdaságot, nem állanak, mivel a mint már volt szerencsém első izben kimutatni, Németországban és Olaszországban is, nem a gazdák panaszkodnak e miatt, hanem panaszkodnak egyedül azok, a