Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-577
577. orsíágos ülés 190O. mäjns 14-én, hétfőn. 145 nyomóvá vált. Ezen fejlődéssel azonban nem tartott arányos lépést az adózás törvényes szabályozása, különösen nem azon irányban, mely a vagyon mozgását érinti. Ezen adók bélyegformában beszedve egy elmúlt korszak maradványai és a jogügyletek közokiratokkal való bizonyításához simulnak. De, minthogy az ingó tőke forgalma a régi jogi formákat mellőzte, ágy az adó az ingatlanon ragadt, mely tulajdon forgalma nem nélkülözheti a régi jogi formákat. Az állam szükségletének emelkedésével a közfigyelem ennélfogva mindinkább az ingó tőke forgalmára irányult, mely kolosszális értékéből legalább szerény bevételekben részesíthetné az áJIaoiot. Ebből magyarázandó ki, hogy ezen ingó tó'kék forgalmának megadóztatása az értelmes finánczpolitikus előtt elodázhatatlan követelménynyé vált. Kívánatos elsősorban megadóztatása a tőzsdei forgalomnak, mint olyan forgalomnak, mely ezen tőkék konczentrált piaczán jelentkezik. Ezen adó ellenzői talán azért küzdenek oly szenvedélyességgel ellene, mert rosszul esik az ingó tökének, hogy most már elvesztené eddigi adómentességének privilégiumát, mely felmentette őt attól, hogy a közteherviselésben a kellő arányban részt vegyen.* Ha ez igaz, akkor legyen ez adó valóban szigorú; ne akarjon csak port hinteni a közönség szemébe, (Élénk helyeslés a baloldalon.) a mely a reá rótt adóterhet alig tudja elviselni. (Igazi Úgy van! a baloldalon ) Ezen törvényjavaslat nem egyéb, mint porhintés, (Igaz! Űggy van! ä baloldalon.) ha tekintetbe veszszük, hogy épen a tőzsde tízeiméinek nagy részük van azon árdepresszióban, a mely miatt az ősi lakosság kénytelen kivándorolni, mert a termények már nem fizetik ki az előállítási költséget sem. Annál indokoltabb, t. képviselőház, a tőzsdeadó kulcsának emelése, mert én abban a helyzetben vagyok, hogy azt az óriási értékemelkedést kimutathatom, a mely 1878-tól 1894-ig a budapesti értéktőzsdén eléretett. Az emelkedés volt 216 millió, az apadás 62 millió, a tiszta nyereség tehát 154 millió forint. Ezen forgalom nem lett megadóztatva, ez a nagy nyereség egy félfillérrel sem járult hozzá azon állam szükségleteinek fedezéséhez, a melynek területén ezen óriási nyereségek elérettek. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Még sokkal nagyobbak voltak ezek az emelkedések 1894—95-ben. T. képviselőház! Helyeslem én a t. pénzügyminiszter úrnak törvényjavaslatában azt, hogy nem úgy, mint Ausztriában a tőzsdei kötést teszi az adó alapjává, hanem egy összeget; ámbátor megtaláltam a t. pénzügyminiszteri törvényjavaslat egy szakaszában is a kibúvót, a mely bizonyos esetben a tőzsdei kötést veszi alapúi. Erről az illető szakasznál fogok bővebben beszélni. De hibáztatom azt, hogy a t. pénzügy- | KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXIX. KÖTET. miniszter úr nem követte kollégájának példáját abban, hogy különbséget tesz a fix-papirok közt. A dividenda-papirok tudniillik az áringadozások következtében leginkább alkalmasak a játékra, legtöbbször forgattatnak és ennélfogva az állam számára mint adótárgyak legalkalmasabbak. Helyeslem azt, hogy a t. pénzügyminiszter úr nem úgy, mint az osztrák törvény, szorosan csak a tőzsdére szorítja az adóztatást és azokra, a kik hivatásszerííleg értékpapír-forgalommal foglalkoznak, hanem az általános adókötelezettség elvét juttatja érvényre. De nagy hátrány az, hogy nem alkalmazza azon biztosítékokat, a melyek az adóbiztosítás czéljából szükségesek volnának. Ilyen a kötjegykényszer, a leszámolási kényszer és a perelhetőségnek megvonási, azon esetben, hogyha az adókötelezettségnek nem tesznek eleget. Azon ellenvetést, a melyet a t. pénzügyminiszter tett, hogy nem lehet magánjogi hátránynyal is sújtani azt, aki adózási kötelezettségének eleget nem tesz, megczáfolom a pénzügyminiszter úrnak saját indokolásával. (Zaj. Elnök csenget.) A törvényjavaslat indokolásának ez a pontja következőleg szól (olvassa): »Egyes törvényhozások, nevezetesen az angol, még sokkal súlyosabb büntetési szankcziókat ismernek, a mennyiben az üzletek kereshetőségét az adó szabályszerű lerovásától teszik függővé, de én részemről nem tartom megengedhetőnek, hogy a legmerevebb fiskalizmus eme kifejezése törvénykezésünkben polgárjogot nyerjen.« T. képviselőház! Ha a praktikus és törvénytiszteletükről ismeretes angolok nem irtóztak a merev fiskalizmustól, miért irtóznánk mi? Én azt hiszem, az angolok legalább is olyan törvénytisztelők, mint azon tőzsdelátogatók, a kik itt Budapesten az árú- és az értéktőzsdén szerepelnek. A t. pénzügyminiszter úr annál inkább túltehette volna magát ezen az aggodalmon, mert a pénzügyminisztérium egyéb gazdasági tényezők megadóztatásánál nem sokat törődik azzal, vájjon a merev fiskalizmus elmélete érvényre jut-e, vagy nem, hanem ezzel csak akkor törődik, mikor a mélyen tisztelt bankokról és a tőzsdéről van szó. A kötjegykényszert, mely Németországban bevált, és a melyről a t. pénzügyminiszter úr is azt mondja, hogy gyakorlatilag bevált, szintén mellőzik. Én ennek okát bizonyos félénkségben találom, a mely úgy Ausztriában, mint minálunk uralkodik, valahányszor a tőzsdéről van szó. A fődolog csak a tőzsdét nem háborgatni, lesni azt a pillanatot, mikor kellemes a mélyen tisztelt tőzsdének az adó, mikor ijednek meg legkevésbbé a mélyen tisztelt tőzsdelátogatók az adó behozatalától, és mindig csak azt nézni, hogy mit szól hozzá a tőzsde és mit akar a tőzsde. Szóval: nálunk nem a törvény szabja meg az 19
