Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-577

136 57J- országon ülés 1900. niftjas 14-én, hétfőn. tárgyra vonatkozólag elmondott, igen könnyű rekonstruálni a tényállást, és egyszerűen levonható minden objektíven gondolkozó képviselő számára a konkluzum. Rövidre vonva, miről van szó, t. ház? Az ipari szeszgyárosok a kontingens kimérésénél a három évi átlagot vették fel alapúi. Ennek természetszerű folyománya volt két dolog: először az, hogy miután a szegedi gyár az utolsó három évben részben szünetelt, részben pedig csak nagyon csekély kontingenst dolgozott fel: ezen háromévi átlagnál fogva csak olyan kis kontingenst kaphatott, hogy a gyár azzal a nagy berendezéssel e kontingenst tulajdonképen nem is vehette igénybe. Teljesen jogosultnak tartom a pénzügyminiszter úr részéről, ha és a mennyiben azzal a czélzattal közelít a törvényhozáshoz, hogy egy nagy iparvállalatnak ilyen esetleg szenvedett sérelmét jóvá akarja tenni; az intencziót magát föltétlenül helyesnek és tiszteletre méltónak tartom. A kérdés azonban itt egészen más, nevezetesen, — a t. pénzügyminiszter úr jól szokta szavait megválogatni és én vigyáztam is reá, — jól mondta a t. pénzügyminiszter úr, hogy »ez idő szerint« nem károsodik senki. De igenis károsodik a mezőgazdasági kontingens azáltal, mert a jelenlegi törvény diszpozieziói szerint a kisajátításoknak azáltal kell csökkenniük, hogyha egyes ipari szeszgyáraknál felhagynak a munkával, s így természetszerűleg az a kontingens elesvén, az kártalanítás nélkül esik a mezőgazdasági szeszkontingens javára. Ez az egyik dolog, a melyet meg kell, hogy jegyezzek; tehát kétségtelenül az állam károsodik, a mennyiben ennek a most felvett 25°/o kontingensnek révén kétségtelenül fentartunk egy kisajátítás alá eső, — mondjuk, — 6000 hektoliternyi kontingenst, a mely a törvénynek egyéb diszpozicziói szerint megszűnt volna és kártalanítás nélkül jutott volna a mezőgazdaság javára. De még ez ellen sem lehet kifogásom. Csak kérem a t. pénzügyminiszter urat és a t. képviselő urakat, hogy egy dolgot szíveskedjenek figyelembe venni. Ha egy gyár 28.000 hektoliter kontingens mellett nem tudott exisztálni, vájjon 6000 hektoliter kontingens mellett fog-e exisztálhafni? Ugy-e hogy nyilvánvaló dolog, hogy az a gyár, a mely kénytelen volt üzemét részben szüneteltetni, részben tetemesen redukáltatni, s a mely 28.000 hektoliter termelésre van berendezve és e mellett fennállani nem tudott, hogyha csak 6000 hektoliter kontingenst kap, a mellett nem exisztálhat. Mi tehát a konkluzum? Az, hogy annak a gyárnak a kontingens azon czélból adatik, hogy rekonstruálván magát, azon vidéknek termelési érdekeit szolgálja. Ez tiszteletreméltó czél. Azonban győződjék meg az igen tisztelt pénzügyminiszter úr és nyugtasson meg engem az iránt, hogy nem másról van-e itt szó? Egyszerűen arról, hogy a most engedélyezett 25°/o, 6000 hektoliter kontingens nem olyan czélból adatik-e, hogy az a gyár ott termeljen, hanem, hogy más ipari szeszfőzdék azt megvehessek, a mint hogy meg is fogják venni. Szóval az én konkluzumom egyszerű és világos. Én a pénzügyminiszter úr intenczióját szívesen szolgálom; szívesen járulok hozzá, hogy az a gyár fennáll hasson és azon vidék termelését előmozdíthassa, de ahhoz a czélzathoz, - a melyre nézve kijelentem, nehogy megint félreértessem, hogy az nem a pénzügyminiszter úr czélzata, hanem esetleg a gyáré, — hogy ezen engedélyezett kontingenst a gyár egyszerűen eladhassa, nem járulok hozzá. Rögtön hozzájárulok ezen szakasz megszavazásához, ha a t. pénzügyminiszter úr lesz olyan kegyes engemet felvilágosítani az iránt, hogy tévedek, vagyis, hogy hatezer hektoliter mellett az a gyár mégis termelőképes lesz, és hogy az eladás nem czéloztatik, vagy ha kijelenti nekem azt, hogy ezen szakaszhoz vinkuíumul egy olyan szakasz adatik, hogy el nem adható az a kontingens; mert akkor tiszta és világos a dolog, hogy jogosult közgazdasági és közérdekről van szó. Ha ezt akarjuk szolgálni, akkor méltóztassék nyilatkozni az igen tisztelt pénzügyminiszter árnak. Ha hajlandó ehhez a szakaszhoz hozzáffízui egy vinkulumot, egy szankeziót, a mely megvinkulálja ezen kontingenst, hogy el nem adható, akkor szent a békesség, és tiszta a a dolog. Ha azonban ez a vinkuláczió fel nem vétetik, akkor előttem tisztán áll a dolog, hogy nem erről van szó ez esetben, bár a t. pénzügyminiszter úrnak mis intencziója kell, hogy legyen; mert akkor nem az éretik el, hogy az a gyár termeljen, hanem az, hogy az a czég zsebre tegyen hektoliterenkint 30 forintot, mondjuk összesen 150—180.000 forintot és az a szegedi gyár mégsem fog szeszt termelni. Ez az, a mit nem szeretnék: hogy a törvényhozás ilyen czélokra használtassák fel. És azért, ha nem sikerűit meggyőznöm az igen tisztelt pénzügyminiszter urat, legyen kegyes engem felvilágosítani az iránt, hogy tévedésben vagyok. Nagyon szívesen hozzájárulnék a szakaszhoz a vinkulnm mellett, de ha vinkulum nem tétetik hozzá, akkor legnagyobb sajnálatomra nem járulhatok hozzá, hogy akár X akár Y számára, ilyen nemzeti ajándék adassék. Ezt tartottam szükségesnek elmondani. (Helyeslés halról.) I Lukáts Gyula jegyző: Rakovszky István! [Rakovszky István: T. képviselőház! Én miudehben hozzájárulok azokhoz, a miket Polónyi Géza t. képviselőtársam itt mondott. Én nem bujkálok és őszintén megmondom, hogy sokáig töprengtem a felett, mikor ezen törvényjavaslatot