Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-577
130 577 « ^szagos ülés 1900. niájns 14-én, hétfőn. mert nem látom be, hogy ha kisajátításról van szó, miért vegyük a gyáraknak csak egyik kategóriáját és miért ne az összeseket, a melyek nagyobb kontingenssel rendelkeznek, mint a mennyi a jövőben a gyárak kontingensének maximuma lesz. De különben is, annyira méltányos alapra helyezkedtem ebben a javaslatban a mezőgazdasági gyárakkal szemben, hogy valóban alig lehetséges ebben a tekintetben továbbmenni. Hiszen már a múltkor volt szerencsém kimutatni, hogy ez a levonás, mely a mezőgazdasági gyárakat érinti, elenyésző csekély mennyiség, (Halljuk! Halljuk l a jobboldalon.) ágy, hogy a mezőgazdasági gyárak nem fogják megérezni, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) mert ha azt a mennyiséget veszszük tekintetbe, a mely alapját fogja képezni a levonásnak, tudniillik a mezőgazdasági gyáraknál a 960 hektoliteren felüli, az ipari gyáraknál a 3650 hektoliteren felüli mennyiséget, akkor kiderül, hogy az a 3000 hektoliternyi mennyiség, a melyet a mezőgazdasági gyáraktól akarunk elvenni, nem több, mint a kontingensnek 1*01 százaléka. Ha tehát felteszszük, hogy egy mezőgazdasági gyárnak van 1508 hektoliternyi kontingense, és annak a 960 hektoliteren felüli összegéből, tehát 548 hektoliterből teszszük meg az említett levonást, kiderül, hogy évenkint 5'53 hektoliter levonásnak vettetik alá az a gyár, a mely 1508 hektoliterrel bir. Egészben véve úgy áll a dolog, hogy a 3000 hektoliternek 2 /V része az, a mely a mezőgazdasági gyárakra esik. Hogyha tehát az egész mennyiséget, mely a levonás tárgyát képezi, hetedekre osztjuk fel, akkor w /i részt vonunk le az ipariaktól és 2 /7-et a mezőgazdaságiaktól. Tényleg oly elenyésző csekély mennyiség ez, a melyet az illető mezőgazdasági szeszfőzdék észre sem fognak venni. Elvileg pedig egyáltalán nem tartanám helyesnek, a mint a múltkor is kijelentettem, hogy az espropriáczóinak eszméje csak az ipari gyárakra vonatkozólag iktattassák a törvénybe, sőt súlyt helyezek arra, hogy a mezőgazdasági gyárakra nézve is beiktattassék, mert a szeszipar deczentrálizáezióját csak ezen az elvi alapon fogjuk kereszttílvihetni. (Úgy van! jobbfelöl.) A t. képviselő úr további indítványa az, hogy a 60 korona, a mely az önkéntes lemondás esetében a megváltási árt képezi, szállítttassék le, mert felfogása szerint a 60 korona túlságosan nagy összeg. Én, t. ház, e tekintetben csak tapasztalati adatokra támaszkodhattam és nem állapíthattam meg Önkényesen ezt az összeget; miután azonban a műit évi törvény alapján időközben előfordult egyesítéseknél oly árak érettek el, a melyeknek átlagát képezi a 60 korona, mert volt 60 koronán alóli és 60 koronán felüli megváltás is, ezért vettem ezt az összeget mint átlagot, és azt hiszem, hogy ez a jelenlegi konjunktúráknak tényleg meg is felel. Egy további módosítása a képviselő úrnak az, hogy az ipari gyáraktól elvonandó 40.000 hektoliterért semmiféle kártalanítás nem adandó. Erre is volt szerencsém már a máit alkalommal nyilatkozni. Kijelentettem azt, hogy miután az 1899 : XX. törvényczikk világosan kimondta, hogy a 40.000 hektoliter addig, míg a mezőgazdasági szeszgyáraknak arra szükségük lesz, abban a mérvben, a mint a törvény megállapította, vagyis évenkint 10.000 hektoliter csökkenési mennyiségben, az ipari gyárakat illeti meg, és ezek jogosítva vannak azt igénybe venni és kihasználni, miután tehát egy részökre törvényileg biztosított jogról kell, hogy lemondjanak: most, midőn az egész 40.000 hektolitert nem négy év alatt, hanem egy év alatt vonjuk el tőlük, azt hiszem, hogy méltán megilleti őket a kártalanítás, mert hiszen azok a gyárak, a törvény világos rendelkezéséhez képest rendezték be a maguk üzemeit, erre való tekintettel csinálták meg a maguk kötéseit, és ha ennek nem tudnak eleget tenni, és tőlük a kontingens-szesznek egy mennyiségét elvonjuk, tényleg kárt fognak szenvedni, ezt a kárt pedig méltányos, hogy kárpótoljuk. Azt mondja a képviselő úr, hogy abban az esetben, ha~~mindezek a javaslatok nem fogadtatnak el, akkor azt proponálja, hogy tétessék különbség a mezőgazdasági és az ipari gyárak kártalanítási összege között és a mezőgazdasági gyárak nagyobb kártalanításban részesíttessenek, mint az ipariak. Azt hiszem, hogy az előadottakból kifolyólag nem volna méltányos ennek az intézkedésnek az elfogadása, mert az ellenkező eredményt érné el, mint a melyre törekszünk. Volt szerencsém kimutatni, hogy a levonás, kisajátítás esetén óriási nagy mértékben éri az ipari gyárakat és elenyésző csekély mértékben a mezőgazdaságiakat. Logikailag is ellenmondás volna az, hogy azoknak a gyáraknak, a melyektől egy igen jelentékeny kontingenst elvonunk, kisebb kártalanítást adjuuk, mint azoknak, a melyektől alig vonunk el valamit. A mezőgazdasági gyárak nem fognak abba a helyzetbe jutni, hogy ezenelvonás következtében az ő üzeműk érezhetően csökkenjék, mig az ipariak mindenesetre sokkal súlyosabban fogják érezni ezt az elvonást. Tehát ha a kártalanítás adásánál egyforma mértékkel mérünk, akkor mindenesetre elmentünk a legszélső határig; de az, hogy az a gyár, amelytől sokat vonunk el, kevés kártalanítást kapjon, a melytől pedig keveset vonunk el, az nagyobb kártalanítást kapjon, ez, azt hiszem, az igazság eszméjével nem volna összeegyeztethető. Elnök: A tanácskozás be van fejezve; következik a határozathozatal.
