Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-576

118 576. országoa Illés 1900. május 12-en, szombaton, megszorító kötelezettséggel nem lehet megrontani akármily irányban. Látszólag, t. ház, a hazai ipar ellen beszélek, a mikor ezen szavakat ki akarom hagyni, de esak látszólag; valóságban a hazai ipar érdekében beszélek, mert csak azt akarom elérni, hogy ez ne válljék monopóliummá. Ki fogja külföldről beszerezni a szeszfőzde berendezését, ha azt ugyanazon az áron, ugyanabban a kiállításban az országban magában megkaphatja? De mi ennek a praktikuma, hogyha a törvény ezen intézkedését meghagyom? Nyomban fog keletkezni Budapesten egy szeszfőzdeberendezési ipar részvénytársaság, meg fogja nyerni a túloldal egyik kapaczitását elnöknek, fog találni elegendő képviselő urat igazgató-tanácsosnak s aztán eljár a pénzügyminiszterhez a pénzügyminisztériumba és addig jár, a mig ki nem járja magának azt, hogy a szeszfőzdék berendezésére nézve oly decziziók nem történnek és oly rendelkezések nem adatnak ki, a miket ugyanabban a perczben más gyár, más iparos nem is ismer, mint az illető részvénytársaság, a mely már beterjesztette a sémákat is, a melyek szerint fogja a szeszfőzdét berendezni. És akkor, t. képviselőház, kényszerítve lennének a szeszfőzők, hogy berendezéseiket ennél a czégnél szerezzék be. A t. miniszter úr válaszában, ha ugyan lesz kegyes választ adni, azt fogja mondani, hogy ez proféczia. Én a múltakban találok nagyon érdekes és tanulságos példákat. A szeszfőzdék berendezésénél a Magyar fém- és lámpagyárnak adatott az egész országra nézve monopólium, hogy az úgynevezett szeszórákat egyedül ő állíthatja fel. Ez monopólium. Felállították ezeket a szeszórákat; a magam esetéből tudom, velem esett meg, de nemcsak velem, hanem a többi szerencsétlen érdektársammal is, a kik szintén ettől a gyártól kapták a szeszórát. Hoztak hozzám egy vadonat új szeszórát, és mikor felállítottuk, azt láttak, hogy egyik edénynél, a mely döntő szerepet játszik az órában, nagy hiba volt, és ezt készakarva csinálták így. Észrevettük a hibát, az illető pénzügyi közeg megjelezte a szeszórán és ezt így tovább élveztük éveken át. Másnál más hiba volt, harmadiknál ismét más hiba, mindenütt hibákra jöttünk rá, úgy, hogy lehetetlen volt fel nem tételezni azt, hogy ez szándékosan és czélzatosan történik. A kik szeszfőzéssel foglalkoznak, tudják, hogy minő csapás az, ha a szeszóra megromlik, tudják, hogy minő hátrányokkal van ez összekötve: beszüntetik az üzemet, jön a komisszió, megvizsgálja, felnyitja az órát, és ez igazi incruizitórius, zaklató eljárással történik. És most megtörténik az, — a számlákkal rendelkezem, — hogy felnyitják a szeszórát és ott hiányt konstatálnak, a mit a szomszédos kisváros ^bádogosmestere két-három forintért kijavíthatna, de ez nem megy ám úgy. A szeszórát, a mely czementtel van odaerősítve az állványhoz, le kell onnan venni, drága pénzen Budapestre kell küldeni, drága pénzen küldik onnan vissza és az ily kis javítások belekerülnek 100 — 150—170 forintba, . esak azért, mert a t. pénzügyminisztérium részérő! kiadatott a rendelet, hogy a szeszórákat máshol, mint Budapesten a lámpagyárnál, nem lehet kijavítani. Ettől félek én itten. Még más momentum is nagyon fontos. A ki mezőgazdasági szeszfőzdét berendezett, az tudja, hogy a főzőkészülék vas, vörösréz, ón és sárgaréz alkatrészekből áll. Nagyfontosságú az úgynevezett Lőthungnál megállapítani, hogy mily részben adnak hozzá ónt, vörösrezet vagy sárgarezet, mert attól igen sok függ. Ha az ember nem jön hozzá akkor, mikor ezt összeállítják, akkor ezt nem is tudja konstatálni. Mi ennek a következménye? A réznek ára, mondjuk, kilónként 1 forint 60 krajczár. Ha én előttem megmázsáltatom az illető részletet, akkor tudom konstatálni. De én messze a Kárpátok aljáról utazzak ide Budapestre, hol oly szeszfőzde-berendezést állíthatnak elő, a milyet a minisztérium majd rendeletileg meg fog határozni? Ez az utazás felemésztené a berendezés költségeinek tetemes perczentjét. Ezen okból éu ezeket a szavakat egészen kihagynám. Már egy kis teudeneziát láttam abban, a mit Komjáthy Béla képviselő úr tegnap felhozott, nem az ő részéről, mert jóhiszemííleg használta fel. hanem az illető szeszfőzde-berendezési vállalat részéről, hogy ily exorbitans árakat irt ki, a melyek valamennyiünknek, kik értünk hozzá, olyanoknak tetszettek, hogy az ember valóban nem gondolhat egyebet, minthogy az az ember egy kicsit meghibbant, vagy üzleti érdekből akarta ezt tenni, de ez üzletének valóságban nem feküdt érdekében, hanem inkább kárára volt. Meg vagyok győződve, hogyha mi ezt a megszorító rendelkezést kihagyjuk^ mindenki ott fogja beszerezni a berendezést, a hol a legjobbat kapja s nem fog az, ki Budapest közelében lakik, elutazni Teschenbe, és nem fog az, ki Kassa vidékén lakik s ott jó berendezést kaphat, utazni nem tudom hová, hanem ott fogja beszerezni, a hol a legolcsóbbat kapja. Nekünk érdekünkben áll, hogy ez a megszorítás ne legyen, mert ha meglesz, meg vagyok győződve, hogy mindent itt fognak konczentrálni és ez nagy baj, mert ha azok a kisiparosok, kik szintén jó szeszfőző alkatrészeket állítanak elő, nem kapják meg ezt a munkát, hogy előállítsanak egész berendezéseket a vidéken, és majd tönkremennek. Ha nekünlj az évenkint előforduló javítások miatt Budapestre kell mennünk az illető emberekért s azok innen fognak kiküldetni, az