Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-576
576. orsfágos ülés 1900. május 12-éB; szombaton. 117 szerííleg kimutattam annak indokolásában, hogy sem közgazdasági, sem finaneziális előny ebből a gyártásra vagy a termelési üzemre nincsen, — mondom, — ha még helyesnek tartanám is ezen javaslatot, nem fogadhatnám el és a t. ház sem fogadhatná el azért, mert egyáltalában nem tartozik ezen törvény keretébe a főzési módoknak megállapítása. A főzési módoknak megállapítása a szeszadótörvénybe tartozik, a mely köztudomás szerint Ausztriával egyetértőleg már megállapíttatott és t900. év augusztus végéig állandó törvényünket képezi. Miután tehát annak keretébe tartozik és nem a kontingens felosztási törvény kei étébe, kérnem kell a házat, bogy a módosítást mellőzni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Minthogy a szakasz maga nem támadtatott meg, azt hiszem kijelenthetem, hogy... Rakovszky Istvíín: Nem fogadjuk el! Elnök: Kérem, tehát azokat, a kik az 1. §-t elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a szakaszt elfogadja. Felteszem most a kérdést, elfogadja-e a ház azon határozati javaslatot, a melyet Kálmán Károly • képviselő több társával együtt a kis üstökben való szeszfőzés iránt beadott? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Dedovics György jegyző (olvassa a törvényjavaslat 2. §-át). Lukáts Gyula jegyző: Rakovszky István! /Rakovszky István: T. ház! Én a 2. §. egyik bekezdéséhez egy módosítást kivánok beadni. Mielőtt ezt indokolnám, engedje meg a ház, hogy egész röviden reflektáljak a t. pénzügyminiszter úrnak előbbi felszólalására. A t. pénzügyminiszter úr azt állította rólam, hogy én a tegnapi beszédem folyamán azt mondtam volna, hogy a kormánynak ^ténykedéseiből csak azt látom, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék érdekei ellen íoglal inkább állást, mint az ipari szeszfőzdék érdekében. Én ezt nem mondottam. Tegnapi beszédem folyamán csakis ezen törvényjavaslat kritikájára szorítkoztam. Sokkal olcsóbbak ezek a babérok, a melyeket ily feltevések alapján a miniszter úr szerezhet magának, semhogy ezek hozzá méltók volnának, a kinek a szaktudása előtt az ellenzék mindig tisztelettel meghajolt, és ha az ellenféllel vitatkozásba bocsátkozik is, neki amúgy is mindig elegendő érvei és fegyverei állanak rendelkezésére. A második szónok, a kinek megjegyzéseire reflektálni kivánok, Tisza Kálmán t. képviselő úr. És én most abban a ritka helyzetben-vagyok, hogy szerencsés vagyok vele az egyik kérdésben tökéletesen egyetérteni, a másikban csak némileg. A t. képviselő ár régi szokása szerint az ellenzéknek kellemeteskedni kivánt, mikor azt mondta, hogy vakmerő vállalat volna tőle polémiába beleelegyedni, tekintve az Ő aggkorát; de vakmerő annál is inkább, mert vakmerőség csak gondolni és feltenni is, hogy az ellenzéket kapaczitáhii lehessen. Ebben t. képviselő úrnak tökéletesen igaza van. Az ellenzék, mely elvi állásponton áll, nem jutott ahhoz a könnyű felfogáshoz az elvek csereberélésében, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) mint ezt a t. képviselő úr 1874-ben cselekedte, hogy a bársonyszékbe juthasson. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon) A másik kérdés, melyet a t. képviselő úr a tőle megszokott ügyességgel felvetett, de okoskodásában a kérdésnek a-ít a részét Ie mely talán kellemetlen emlékeket idézhetett volna fel a t. képviselő úr pénzügyminiszterségéről, elkerülte. Ismerjük ezeket a fogásokat. A t. képviselő úr azt állította, hogyha 1888dian nem hozták volna be a kontingentálást, a magyar szeszipar nagy pangásba, ha nem, válságba jutott volna. Ebben neki tökéletesen igaza van. De hallgatott a t. képviselő úr a 35 forintos és a 45 forintos adótételekről, a melyeket azért hozott be, hogy a túlfeszített hadügyi szükségletek fedezésére alapot nyerjen. Ha már a t. képviselő úr hivatkozik ténykedéseire, tessék az árnyoldalakat a fényoldalakkal szembeállítani és meg fogja látni, hogy nem olyan boldog vidék az a Nagyvárad, hogy minden áldás az országra Nagyváradról jönne. Mezei Móricz t. képviselő úr egyik kijelentése odairányúl, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak a közérdeknek felelnek meg és ezeknek fentartása közérdekből indokolható. Nagyon sajnálom, hogy e közérdeket azok a körök, melyekhez Mezei Móricz t. képviselő úr magát is számítja, akként honorálják, hogy a mezőgazdaság 70.000 forinttal köteles megváltani azt, a mi őt jogosan illeti. Mert e tekintetben, engedjen meg a t, pénzügyminiszter úr, az ő okoskodása sem áll, ha igaz az, hogy ezen 40.000 hektoliter a mezőgazdasági szeszfőzdéknek lett kiosztva, akkor olyasmit váltsunk meg, a minek élvezete csak papíron volt meg, de valósággal sohasem, az ipari szeszfőzdéknek. T. ház! Én a 2. §. második bekezdésének e szavait: »a hazai gyáraktól szerzi be«, tudniillik: a hol ki van kötve az a kötelezettség, hogy a törvényben kontemplált előnyöket csak az a gyár fogja elnyerni, a mely a szeszfőzde berendezését kizárólag hazai gyárakból szerzi be, abszolúte nem helyeselhetem. Nem helyeselhetem először jogi szempontból. Mert ez az előny a mezőgazdasági szeszfőzdéket illeti és ezt
