Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-576
576. országos Ülés 1900. május 12-éii, szombaton. 115 5. §-ának jeleidegi szövegezése mellett nem fog bekövetkezni az az eset egyáltalában, hogy az ipari szeszgyárak kontingense a mezőgazdaságiak javára jusson, nem fog bekövetkezni pedig azért, mert két ipari gyárnak egyesítése lehetővé van téve, és így mindenki előnyt fog adni az egyesítés útján való eladásnak, tehát nem fog bekövetkezni az ipari gyárnak megszűnése, tehát a kontingens nem is eshetik a mezőgazdasági szeszgyáraknak javára. Hát az előbbi törvény intézkedései szerint ez az állapot tényleg bekövetkezhetett. A jelenlegi törvény azonban xxgy van kontemplálva, hogy az ipari szeszgyáraknak egyesítése nem történhetik meg a kormány kivételes engedélye nélkül. Tehát minden egyes esetben a pénzügyminiszter úr mérlegelni fogja az általános közgazdasági érdekeket, és csak akkor fogja az egyesítést megengedni, hogyha általános közgazdasági érdekek azt indokolják. Más esetben meg fogja tagadni az engedélyt, és ha ennek következtében az ipari szeszgyár megszűnik fennállani, nagyon természetes, hogy az egész kontingens a mezőgazdasági szeszgyárak javára fog esui. Azt kérdezte továbbá a képviselő úr> hogy miután a mezőgazdasági szeszgyárak régebbi legmagasabb kontingense Í680, és mai legmagasabd kontingense 1508 között differenczia van, vájjon ez képezi-e kártalanítás tárgyát a mezőgazdasági szeszgyárak javára? Erre nézve azt van szerencsém válaszolni, hogy ez nem képezi •a kártalanítás tárgyát azért, mert a kontingensnek az alap-felosztásnál beállott csökkenése nem olyan dolog, a melyért kártalanítás illethetné meg a szeszgyárat. Az 1680 hektóliternek leszállítása 1508-ra pedig az alap-felosztásnál történt. Az elv ugyanis, melyet épen az ankét javaslatára fogadtam el annak idején, az volt, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak kontingense, azaz legmagasabb évi mennyisége az legyen, melyet az illető szeszgyár az utolsó tíz év alatt a legkedvezőbb évben termelt. így számítottuk ki a szükségletet; ezzel szembeállítottuk a rendelkezésre álló kontingenst, és így osztottuk fel ezt a rendelkezésre álló mennyiséget. Miután azonban a rendelkezésre álló mennyiség kevesebb volt 10'21°/o-kal, mint a kontingens-igény, általában mindenki 10'21°/o-kal kevesebbet kapott, mint a mennyi az ő igénye volt. Ez volt az alapfelosztásnál a redukczió. Ennek a redukcziónak volt következménye az ,1508 hektoliternek mint maximumnak megállapítása, és természetes, hogy ezért semmiféle kárpótlás az illetőt nem illeti meg. Végül azt mondja a t. képviselő úr, hogy miután a 19.000 hektoliter, melyet Ausztriának átbocsátottunk, a mezőgazdasági kontingensből lett elvonva, miképen szándékozik a kormány azt kárpótolni? Erre nézve, t. képviselőház, azt kell válaszolnom, hogy téves számításon alapszik, mintha a 19.000 hektoliter a mezőgazdasági kontingensből lett volna elvonva. Tudom, hogy a t. képviselő úr honnan merítette ezt. Tudom, hogy az aOrszágos magyar gazdasági egyesület«-nek memorandumában foglaltatik egy számítás, mely azt igyekszik bebizonyítani, hogy a 19.000 hektoliter a mezőgazdasági kontingensből lett volna elvonva. Ez azonban a tényeknek nem felel meg. Mert akkor, a mikor a kontingens Ausztria és Magyarország között megállapíttatott, akkor a főkontingensek állottak egymással szemben, tekintet nélkül az intern megosztásra, és így lett kiszámítva, mennyi esik Magyarországra, mint főkontingens és mennyi esik Ausztriára. Ennél nem voltunk tekintettel arra, hogy kinek a kontingense csökkent. Az azutáni belső megosztás intern dolga lévén Magyarországnak, erre már a 19.000 hektoliter átbocsátásának semmiféle befolyása nem volt. A dolog pedig tényleg úgy áll, hogy nemhogy a mezőgazdasági szeszgyárak kontingenséből vontuk volna el, hanem ellenkezőleg, az ipari szeszgyárak kontingense rövidült meg, úgy, hogy ezért semmiféle mezőgazdasági szeszgyár kártalanítást nem igényelhet. Ezek után, t. képviselőház, még csak egy pár fontos kérdésre tartozom felvilágosítással. (Halljuk! Halljuk!) Ezeket felvetették Justh Ferencz képviselő úr és mai beszédjében Makfalvay Gréza képviselő úr. Justh Ferencz képviselő úr nincsen egészen megelégedve a törvényjavaslattal, (Halljuk! Halljuk!) és abban a véleményben van, hogy a szesziparnak a szeszmonopolium rendszere sokkal jobban megfelelne. Kérem, t. ház, így inczidentaliter nem igen szeretnék a szeszmonopólium kérdésében állást foglalni; ez sokkal nehezebb és nagyobb kérdés, úgy financziális, mint közgazdasági szempontból, semhogy azt inczidentaliter el lehetne bírálni. Tény, hogy azok a kisérletek, a melyek a külföldön a monopóliummal tétettek, nem mindig és nem mindenütt váltak be, és ez az, a mi bennünket óvatosságra int. Azt konczedálom, hogy abban az esetben, ha a kincstár beváltaná fix áron a mezőgazdasági termelőktől a szeszt, ez az árban bizonyos állandóságot idézne elő a termelőkre nézve, egyszersmind azonban megfosztaná a mezőgazdasági szeszgyártást a vállalkozás jellegétől, mert hisz akkor ez a vállalat semmiféle koczkázattal nem járna, s egyszerűen szállítási üzlet volna az állammal szemben. Azonban, ha az állandóságot bevinné a mezőgazdasági ipar körébe, attól tartok, hogy annál kevésbbé vinné be az állandóságot az államháztartásba, mert az államkincstár igen nagy koczkázatoknak és igen nagy veszteségnek volna esetleg kitéve. Mindenesetre nagyon megfontolandó lesz akkor, a mikor arra kerül a sor, hogy foglalkozhassunk ezzel a 15*
