Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-576

108 576. országos ülés 1900. május 12-éii, szombaton. ha azokat megoldani sikeresen nem tudjuk, egyaránt el fogják seperni a liberalizmust és konzervativizmust, az agrarizmust és a merkantilizmust. Méltóztassanak visszaemlékezni, t. képviselőház, Szilágyi Dezső képviselőtársunk egy enuncziáeziójára, melyet egyik újévi elnöki üdvözlet alkalmából mondott, hogy nekünk magyarországi képviselőknek, kötelességünk képviselni azokat, a kiknek érdekei itt a házban képviselve nin csenek, és méltóztassanak elhinni, hogy az ország jövőjének nem teszünk szolgálatokat, hogyha a gazdasági kérdések megoldásánál nem tekintünk, még pedig elsősorban, arra, hogy a szegény ember első életszükségletei megdrágulást ne szenvedjenek. Én a magam részéről azt mondom, hogy ha a gazdasági tényezők favorizálásáról, vagy nem favorizálásáról van szó, nem vagyok sem agrárius, de nem vagyok merkantilista sem, az is bizonyos. Rakovszky István: Ez nem bizonyos! (Derültség.) Mezei Mór: Bocsánatot kérek, Rakovszky István t. képviselő úrnak méltóztassék osztályozni maga magát, tetszése szerint, de méltóztassék nekem is megengedni, hogy magamról meglegyen a magam meggyőződése, a melyet nem tartozik elfogadni. Förster Ottó: Hát fogadjunk, hogy merkantilista! (Nagy derültség.) Mezei Mór: Förster Ottó képviselő úr annyit szólt már közbe, hogy méltóztassék megengedni, ha közbeszólásaira nem reflektálok. (Hosszantartó zaj a baloldalon.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, hogy közbeszólásaikkal a vitát ne szakítsák meg. A tárgynak és a háznak méltósága megkívánja a komoly hangot. (Halljuk! Halljuk!) Mezei Mór: Én azt hiszem, hogy ha gazdasági érték esztimácziójáról van szó, minden vagyonnál, legyen akár ingatlan, akár takarékpénztári betét, tehát az a gyűlölt nagytőke, — mind a kettőnél a nemzetgazdasági háztartásra nézve sokkal nagyobb értéket képvisel és sokkal nagyobb figyelmet érdemel az az érték, melyet az emberi munka képvisel, és ha lehetne statisztikát felállítani arról, hogy minő értéket produkál az emberi munka, szemben azzal a hozammal, a mit a föld és tőke hoznak: kétségtelenül arra az eredményre jutnánk, hogy sokkal nagyobb értéket óvunk meg akkor, a midőn a nemzet legbecsesebb kincsét, az emberi anyagot kíméljük. És én, a ki mint liberális politikus, a liberalizmust védem, azt hiszem, hogy ha a jövőnek ezt a problémáját a liberalizmusnak nem sikerűi megfelelő megoldásra hozui, saját szellemében: akkor a liberalizmusnak jövője nincs. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ha én ezen megjegyzéseim daczára, a szőnyegen fekvő törvényjavaslatot [általánosságban elfogadom, teszem ezt azért, mert ez a törvényjavaslat, legalább rövid kilencz évre terjedöleg, némi állandóságot biztosít az illető gazdasági tényezőknek és érdekköröknek, és mert úgy tudom, hogy a gazdasági ténykedésben a bizonytalanság a legnagyobb baj és semmisem hat olyanynyira bénítóan, mint az az aggodalom és az azzal járó rémlátomás, hogy mit hoz majd a holnapi nap, mit hozhat a jövő esztendő. (Helyeslés a jobboldalon.) (Dedovics György jegyző: Tisza Kálmán! [Tisza Kálmán: (Halljukí Halljuk!) T. képviselőház! Valóban, a minta ház hangulatát észlelni szerencsém volt, nem nagyon jó kedvvel határoztam el magamat a szólásra, mert úgy látom, hogy — némely körökben legalább— azövéikkel nem mindenben egyező nézet, még csak csendben való meghallgattatásra sem talál. De mindamellett igen röviden elmondom nézetemet. (Halljuk! Halljuk!) Előre bocsátom, polémiába senkivel sem bocsátkozom és a szeszipar részleteinek fejtegetésébe sem megyek, az utóbbiba azért nem, mert ezt előttem már többen és különböző oldalakról, eléggé megvilágították. Ha felszólalok, ennek legfőbb oka az, hogy mint tán némelyek még emlékeznek rá, a kontingentálást és a szeszfőzés módjának megváltoztatását először behozott 1888-iki törvénynek megalkotásában bizonyos fokig magam is részt vettem. Ez a törvény hozta be a kontingentálást. (Halljuk.

1 Halljuk!) Némelyek ezen vitában már magát ezt a kontingentálást is elitélik némileg. Méltóztassanak azonban visszagondolni azon időkre, a mikor ha egyfelől a szeszgyártás módjának megváltoztatása, másfelől ha a kontingentálás be nem jön, összes szesziparunk, a gazdasági épen úgy, mint az ipari, azon a ponton volt, hogy a legnagyobb veszélyeknek kitéve, talán jó részben elpusztul. (Ügy van! jóbbfelöl.) A kontingentálási rendszer behozatala tehát okvetlenül szükséges volt. (Halljuk! Halljuk!) Különben, hogy én nem voltam akkor sem a gazdasági szeszfőzdék ellensége, talán azok, a kik visszaemlékszenek azon időkre s azon törvények határozmányaira, el fogják ismerni, hiszen azon törvénynek bizonyos, a gazdasági szeszfőzdékre megállapított előnyei tették lehetővé, hogy az akkor már igen kis számra leolvadt gazdasági szeszfőzdék száma azóta tetemesen megszaporodott. (Úgy van! jóbbfelöl.) Barátja vagyok a gazdasági szeszfőzdéknek ma is, de csakis azon határig, a melyet akkor magam állapítottam meg, hogy egyfelől addig lehet azokat kedvezményben részesíteni, míg ez az ipari szeszfőzdék fennállását kétségessé nem teszi, nem veszélyezteti, (Ügy van! jóbbfelöl.) és másfelől a kedvezmények indokoltak ott, a hol a talaj és I az éghajlati viszonyok folytán helyes gazdálko-