Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-576

576. országos ülés 1900. május 12-én, szombaton. 109 dást a nélkül folytatni nem lehet. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez volt nézetem akkor, ez a nézetem ma, és épen ezért azt tartom, hogy prémiumban részesíteni szeszgyárat, akár mely néven alakuljon is az, szemben másokkal, a hol ezt gazdasági viszonyok nem indokolják, nem lehet. Hiszen a kinek módja van benne, a ki gazdasági szempontból a szeszfőzdét ki akarja használni, a ki elég nagy vagyonnal bir arra, annak módjában van a szeszgyártást is kihasználni saját hasznára, joga van hozzá, de prémiumot az államtól nem követelhet, állítson ipari szeszgyárat, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ismétlem, a gazdasági szeszgyárak pártolásáthelyeseltem akkor, helyeslem ma is, az általam, most megjelölt határok között. De azután nem tagadom, hogy bár nem most, ezzel a javaslattal, hanem már az 1899 : XXII. törvényezikkel, némileg túlmenttink ezen a határon, nem annyira a határozmányokban, mint inkább az applikáczió óvatos körülírásának szempontjából. (Úgy van! jobbfelöl.) Ezért én nem azt mondom, a mit Komjáthy Béla t. barátom meg is tett, hogy a kormányt meg lehet támadni, és hogy elhamarkodva hoztuk azt a törvényt, hanem azt állítom, hogy a kormányt a törvény javasolta, a törvényt mi hoztuk, és hogy mindnyájunknak mentsége a pénzügyminiszter űr által igen jól felhozott akkori helyzet. Ha tehát hiba volt, vagy elhamarkodás, ebben aztán mindnyájan, a kik ezen háznak tagjai vagyunk, részesek vagyunk, (Úgy van! jobbfelől) miért nem foglalkoztunk vele, miért nem vettük észre és miért nem szólaltunk föl ellene? (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Molnár JenőS Hiába szólaltunk volna fel! Most is hiába szólunk! (Zaj.) Tisza Kálmán: Kérem, ha szándékom az volna, hogy kapaczitáljak, akkor polémiába is bocsátkoznám és az én koromhoz nem illő vakmerőségre vállalkoznám, mert hisz vakmerőség volna önök közül bárkit is kapaczitálni akarni. (Élénk derültség a jobboldalon.) Minthogy azonban az 1899 : XXII. törvényczikk megalkottatott, kénytelen vagyok beismerni, hogy az azóta kifejlett viszonyok folytán, a mostani javaslat benyújtása és elfogadása elutasíthatatlan szükséggé vált. Mert csakugyan állottak elő azon törvény folytán oly újabb jogos igények, hogy lehetetlen azokat, kik a törvényre támaszkodva, verték magukat nagy befektetésekbe, egyszerűen azért, mert 1899-ben túlmentünk, ezen igényeiktől megfosztani, elütni. Én tehát, mint ezekből is látni méltóztatnak, a törvényjavaslatot el fogom fogadni. (Halljuk! Halljuk!) Sőt többet mondok; még a részleteknél sem ígérkezem semmi módosítványra, legkivált nem olyanra, hogy az általam s nagyon becsesnek tartott gazdasági szeszgyárak érdekében az ipari szeszgyárak rovására még túlmenő követeléseknek adassék hely. De tartozom, mielőtt beszédemet befejezném, megmondani, mit tartok én az ipari szeszgyárak fontosságáról. Fontosaknak tartom, mint az államkincstár jövedelmeinek egyik és oly forrását, a mely nem akadt meg akkor sem, mikor a gazdasági szeszgyárakbői meríthetett jövedelem nagyon leszállt. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És nem is követelek ezért az ipari szeszgyárak, vagy azok tulajdonosai részére hazafias áldozatkészséggel való tüntetést; távolról sem. A dolog természetében rejlik, hogy a nagy erővel dolgozó szeszgyár képesebb kiállani egy-két rossz évnek a hatását, mint a kis gyár, mely erre hivatva nincsen. Ez az egyik. A másik az, hogy a nagy költséggel fentartott, nagy vagyont képviselő szeszgyár tulajdonosát saját érdeke is arra készteti, hogy egy-két rossz év miatt ne hagyja egészen dugába dőlni vagyonát, mely abban a szeszgyárban fekszik. Nem hazafiságból tehát, hanem a dolog természeténél fogva, és saját érdekéből, de azért ugyanakkor, igenis szolgálja az államkincstár érdekét is. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) De másodszor, az ipari szeszgyárak, méltóztassanak elhinni, egyes, a túloldalról ma is felsorolt városok fentartásának, életének feltételei. Mert méltóztassanak meggondolni, ha azon szeszgyárak csak leszállíttatnak, még inkább ha teljesen megszűnnek, honnan fogja a város ezen összegeket előteremteni? A város összes lakóinak adóterhéből. Tehát itt egy nagy érdek megóvására kell ügyelni. De végül, bármit méltóztassanak is mondani, mezőgazdasági érdek az ipari szeszgyárak fennállása is. (Mozgás balfelöl.) Mert azok a szeszgyárak, ott, a hol voltak, összeszedik a kis ember gabonáját, — akármit mondanak, — sőt rendelkezésére bocsátják néhol ingyen, másutt méltányos áron, az ottan nyert trágyát. Ez használ először is a kisgazdának; a trágya által pedig a vidéken levő középbirtokosnak. Mert méltóztassanak elhinni, a mai vasutak mellett, akárhány helyen lehet látni a szeszgyárak kihordott trágyáját a vidéki középgazdák földjén összehordva, a hol azután a közgazdaság javára fordíttatik. Mindahárom érdek követeli tehát, hogy az ipari szeszfőzdék az okvetlenül szükségelt mennyiségen túl ne korlátoztassanak, és ne csőn kíttassék meg azon kontingens, a mely, legalább egy ideig, ezen javaslat szerint is számukra fenmarad. Mert hiszen igás, hogy a törvény gondoskodik arról, hogy a még apasztandó kontingensért az illető szeszfőzde tulajdonosa hektoliterenként kárpótlást kapjon, de egyfelől nem tagadható, hogy ez a kárpótlás sem kárpótolja