Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-576

576, országos ülés 1900. május 12-én, szombaton. 107 Rakovszky István: Az nem áll! Mezei Mór: Rakovszky István képviselő úr nem ismerte el, de erről az oldalról is, a túloldalról is, sőt a pénzügyminiszter úr részéről is el lett ez elismerve általában. Rakovszky István: A pénzügyminiszter sem ismerte el! Mezei Mór: Mindjárt rájövök, hogy mit mondott erre a pénzügyminiszter, mert én is meghallgattam a pénzügyminiszter urat, hasonló figyelemmel, mint Rakovszky István képviselő úr. Vannak, t. ház, — különösen az Alföldet hangoztatták, — olyan mezőgazdasági szeszgyárak, a melyek olyan vidéken vannak felállítva, a hol ezt az eminens mezőgazdasági érdeket nem szolgálják. *A pénzügyminiszter úr azt mondja, Komjáthy Béla képviselő úr beszédére adott válaszában, hogy ez igaz, de szerzett jogokat respektálni kell. Komjáthy Béla képviselő úrnak jogérzete sem engedi meg azt, hogy a szerzett jogokat elvegyék azoktól, akik ezeket a kedvezményeket megszerezték. Ez igaz, ezt én elfogadom. Forradalmi téren nem állunk, a szerzett jogokat tehát respektálni kell. De azt kérdem a t, pénzügyminiszter úrtól, ha a szerzett jogokat respektáljuk, és ha azoktól, a kik a közérdeket ugyan nem szolgálják, de akiktol mindamellett, ha megnyerték az állami kedvezményeket, azokat megvonnunk nem lehet: miért nem alkalmazza ő ezt az elvet az ipari szeszgyárakkal szemben is? Azoknak talán nem voltak szerzett jogaik? El van ismerve, hogy közérdekeket szolgálnak azok a mezőgazdasági szeszfőzdék, a melyek az arra alkalmas vidékein az országnak felállíttatni fognak. Ezekről gondoskodni kell. Ezt konczedálom. Förster Ottó: Hány van a Lipótvárosban? (Zaj.) Mezei Mór: Mezőgazdasági egy sincs. Azonban már mondottam, én Magyarország képviselője vagyok, tehát azt tessék tőlem kérdezni, hogy hány van Magyarországon. Förster Ottó: Nem is tudtam, hogy Magyarországon vagyunk. (Derültség balfelöl.) Mezei Mór: Minthogy pedig el van ismerve, hogy közérdeket szolgálnak, tehát ezeknek a gazdasági szeszfőzdéknek, a melyek felállíttattak, vagy felállíttatni fognak, a kedvezményezéséről gondoskodni kell. De el van ismerve az is, hogy közérdeket szolgálnak az ipari szeszgyárak is, és hogy nem szabad ezeknek fennállását veszélyeztetni, mert ezáltal hatalmas közérdeket veszélyeztetünk. Azt ellenben senkisem állítja, hogy azok a mezőgazdasági szeszfőzdék, a melyek arra nem alkalmas helyen állíttattak fel, szintén közérdeket szolgálnak, mégis ezek eddigi állományukban sértetlenül hagyatnak. Nekem nem az az alapom, én részemről egyáltalában nem tartom azt az alapot helyesnek, a melyen ez a javaslat és korábbi szeszadótörvényeiuk állottak; én egyáltalában nem tartom elfogadhatónak ezt a megkülönböztetést: mezőgazdasági és ipari szeszfőzde. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy az a földbirtokos, a ki bármely iparüzemet létesít, erre az üzemre nézve csak úgy iparos, mint akárki más. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy ez épúgy áll. mint a hogy a nagyiparosnak ipara, ha — és ez gyakran megtörténik, — bármily kiterjedt földbirtokot szerez, annak a földbirtoknak megszerzése által nem szűnik meg iparitzemnek lenni. És ha azt mondjuk, hogy a szeszipart állami kedvezményekkel támogatni kell, ezt egyáltalában nem volt szükséges két kategóriába osztani, külön-külön kontingenseket kiosztani, hanem legigazságosabb és leghelyesebb az lett volna, ha minden egyes szeszfőzde egyénileg biráltatnék meg, és azon mértékben részesülne kedvezményben, a melyben szolgálja a közérdeket. Rakovszky István képviselő úr egy megjegyzésére kivánnék még reflektálni. O ildomosnak tartotta azt is, hogy, a mikor az ipari szeszfőzdéknek a kontigensben való részeltetését leszállítani, vagy azt tőlük épen megvonni kívánta, indokolásul a nagyiparnak hazafiatlanságát, szívtelenségét hozza elő. Hát én úgy tudom, hogy az agrárizmus nem autochton terméke Magyarországnak, hanem importált, még pedig importálva van Németországból, és hogy németországi jelszavakat és németországi irányelveket alkalmaznak minálunk, egészen eltérő gazdasági viszonyok mellett. Én csak azt az egy megjegyzést kívánom tennni, ha már onnan méltóztatnak venni a tanulságaikat, akkor talán ne kerülje el figyelmüket az, hogy Németország azt, hogy preponderáló gazdasági hatalmával dominál Európa és a tengerentúli földrészek legnagyobb részeiben, nem az ő agráriusainak köszöni, hanem köszöni annak a nagyiparnak és kereskedelemnek, a melytől méltóztatnak inherens természeténél fogva a hazafiságot, mint vele meg nem egyeztethetőt, megtagadni. Én azt hiszem, hogy legalább is nem volt igazságos és nem is volt szükséges ebbe a vitába ezt a vádat belevinni, és hogy gazdasági kérdéseink megvitatásánál sem azoknak a gazdasági tényezőknek nem teszünk szolgálatot azáltal, ha osztályérdeket osztályérdekkel állítunk szembe, és ha osztályérdek szempontból — és ezt nem Makfalvay Géza t. képviúrra értem, hanem egészen általánoságban szólok, mert személyes polémiába bocsátkozni nem akarok, — kívánjuk a gazdasági kérdéseket megoldani. Ne méltóztassék megfeledkezni arról, hogy a jövő problémái sokkal hatalmasabb gazdasági kérdésekkel állítanak minket szembe, a melyek, 14*