Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-576
576. országos ülés 1900. május 12-én, szombaton. Í05 akarókkal szivesen vagyok együtt és nem szégyenlem, hogy együtt vagyunk. Már most áttérek arra a kérdésre, hogy a javaslat megfelel-e azon követelményeknek, a melyeket az előbb felállítottam. Nagyon jól tudom, t. ház, mi tette szükségessé ezt a javaslatot. Szükségessé tette az a körülmény, mint a javaslat indokolása is megmondja, hogy az 1888-iki törvény intézkedéseiben és szelleméhen bízva, igen sok olyan mezőgazdasági szeszfőzde alakúit, mely az azoknak ftntartott kontingensből úgy volt csak kielégíthető, hogy 170—171 kontingenst kapott. Nem akarok ennek okaival foglalkozni; de annyi áll, hogy ezen visszás, hátrányos állapoton a javaslat segít. Vannak ennek is hiányai. Nevezetesen hiányául rovom fel azt, hogy megengedi az ipari kontingensnek az iparira átruházását; mert, mint előbb mondtam, az ellenkező eljárás természetesen fejlesztette volna a mezőgazdasági szeszfőzdéket. Az is hátrány, hogy a mezőgazdasági kontingens maximumát 960-ban állapítja meg a régiekre nézve is, vagyis ezeknek az üzemét megszorította. Ezekre nézve áll az a veszteség, a mit a t. pénzügyminiszter úr indokolásában említ, hogy e;:ek így drágább költséggel dolgoznak. De ezeket érte más veszteség is. Mert az a mezőgazdaság, a melyen magasabb kontingenssel biró szeszfőzde volt, az egész üzemét ezen magasabb kontingenshez képest állapította meg, és mikor ez a kontingens leszállt, a mezőgazdasági üzemet is másképen kellett beosztani; pedig azt minden gazda tudja, hogy a mezőgazdasági üzemek átváltoztatása mindenesetre hátránynyal jár. Hiányául rovom fel a javaslatnak azt is, hogy a letett óvadék elvesztését ahhoz köti, hogy a kellő időben lépjen életbe a mezőgazdasági szeszfőzde, működését a kellő időben megkezdje. Meghatároz kivételeket, de ezek közt nincsen az, ha az illető gazdaságot valami elemi csapás éri. Mert akkor, mikor termés nincs, elverte a jég, akkor nem méltányos azt az óvadék elvesztésével és más egyéb hátránynyal sújtani. Ezek a hiányai a javaslatnak általánosságban. Elismerem, hogy azon visszás állapotokon, a melyeket az 1898 : XXII. törvényczikk létrehozott, segít, ennélfogva azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Nyegre László jegyző: Mezei Mór! (felkiáltások a szélső baloldalon i Végünk van!) Förster Ottó: A lipótvárosi agrárista képviselő! Mezei Mór: T. ház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Én Magyarország egyik képviselője vagyok, és mint ilyen beszélek. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás.) Elnök (csenget); Csendet kérek! KÉPVH. NAPLÓ 1896—1901. XXIX. KŐTETT. Mezei Móri Megvallom, nem volt szándékomban ebben a kérdésben felszólalni; nem azért, mintha a magam szempontjából nem volnának a szőnyegen levő törvényjavaslat ellen komoly aggodalmaim ; de nagyon jól tudom, hogy az én igénytelen felszólalásom az adott helyzeten változtatni nem fog, és méltóztassék elhinni, hogy a borsónak a falra hányása nem tartozik az érdekfeszítő foglalkozások közé. Ha mégis szándékomat megváltoztattam és kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy néhány rövid megjegyzést tegyek, erre leginkább, vagy talán kizárólag azok a tendencziák indítottak, a melyek a törvény előkészítése körűi és a törvény megvitatása körűi részben megnyilatkoztak. Nem vonatkozik ez természetesen,— ezt őszintén be kell vallanom, —• a pénzügyminiszter úrra, az ő személyére, (Mozgás a bal- és a szélső baloldalon.) ő rá nem vonatkozik. (Derültség a bal- és a szélső baloldalon.) Ezt azért jelentettem ki, mert mielőtt e tendeucziákra rátérek, az ő általa tett egyik enuncziáczióra kívánok megjegyzést tenni, a melylyel én nem érthetek teljesen egyet. A pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy ez a törvény nem felel meg minden igénynek, nem is felelhet meg, mert kompromisszum, és épen az a körülmény, hogy egyik fél sincsen megelégedve azon felek közül, a melyek közt ez a törvény kompromisszumot képez, épen az a körülmény bizonyítja, hogy a kompromisszum jó. Már Hieronymi Károly t. képviselőtársam tette tegnap azt a megjegyzést, hogy ez igen szépen hangzik, de nem mindenkor igaz; én is abban a véleményben vagyok, mint ő. Mert ha kompromisszumot létesítünk oly összeütközött érdekcsoportok közt, a melyek részéről támasztott követelések mértéke nem egyforma, — a szertelen követelések támogatására igénybevett agitáczió mértéke sem egyforma, — és a kompromisszum abból áll, hogy az egyiknek többet adunk, mint a mennyit igazság szerint adni kellett volna, s a másiktól többet veszünk el, mint a mennyit igazság szerint elvenni kellett volna, akkor igenis ennek a kompromisszumnak megvan és megmarad az az egy előnye, hogy várhatjuk tőle a harczban álló érdekcsoportok között a békének helyreállítását, de, méltóztassék megengedni, azt sem szabad figyelmen kivöl hagyni, hogy, ha meggyökeresedik a harczoló érdekcsoportoknál az a meggyőződés, hogy a követelések nagyobb részének érvényesítésére tarthat számot az a rész, a mely az ő követelését impetuózusabb, offenzivebb agitáczióval támogatja, akkor talán rossz prognosztikont állítunk fel azon eszközökre és módokra nézve, a melyek befolyásolni fogják a jövőben oly gazdasági kérdések tárgyalását és elintézését, a hol az osztályok és érdekcsoportok érdekei jönnek összeütközésbe. Ezt azért voltam bátor megjegyezni, mert u