Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-576
57<>. országos fllés 1900. m&jus 12-én, szombaton. j()3 állított trágyával. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a trágya olyan ezikk, a mely a szállítás költségét csak akkor birja ki, ha vaggon-, vagy vonatszámra megy. Azután meg nagyon jól tudjuk, hogy a kisgazdának nincsen pénze, hogy az pénzért vásárolja a trágyát. Tehát épen a trágya a nagybirtokosoknak válik előnyére, mert azok viszik azt el s nem a kisbirtokosok. Különben, t. ház, a legtöbb szeszfőzde abba is hagyta a hizlalást, és a hulladékokból szárított trágyát készít, a mely szintén külföldre szállíttatik, és így nemzetgazdasági szempontból nagyon megszívlelendő az a kérdés is, vájjon előnyére válik-e az országnak, hogy nemcsak a gabona, a földnek az ereje vándorol folyton külföldre, hanem a trágya is, mely a föld elvont erejét hivatva van restituálni. Azt hiszem, ezekkel sikerült bebizonyítanom a mezőgazdasági szeszfőzdéknek előnyét az ipariak felett. De fel kell vetnem már most a kérdést, hogy tulajdonképen milyen mezőgazdasági szeszfőzdék kívánatosak. Az én nézetem szerint az országnak az az előnye, hogy minél különbözőbb részein, minél kisebb és minél számosabb mezőgazdasági szeszfőzde állíttassák fel. Polónyi Géza: Ez a helyes! Makfalvay Géza: Látja, t. barátom, milyen sokban értünk egyet egymással! Komjáthy Béla: Gyanúba jönnek! (Derültség.) Makfalvay Géza Én indokoltnak látom azt a kívánalmat, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék az ország azon részein állíttassanak fel leginkább, (Egy hcmg: A felvidéken!) a melyek mostoha viszonyok közt vannak és inkább kapás növények termesztésére vannak utalva. Azonban ennek az álláspontnak nem szabad kizárólagosnak lenni, mert nem szabad az ország egyéb részeit, különösen magyar lakta vidékeket megfosztani azon előnyüktől, melyet a szeszfőzdék és azáltal nyújt, hogy a föld jövedelmezőségét emeli. (Élénk helyeslés halfelöl.) Azt sem tartom egészen helyes álláspontnak, hogy a szeszfőzés kiválókig a kolompárra fektettessék, mert, a mitől az Isten mentsen, talál a krumpliban egy járvány bekövetkezni, akkor nagyon jó, ha más anyagaink is vannak, s nagyon jól tudjuk, hogy az Alföldön vannak olyan szeszfőzdék, a melyek hulladékokat, répaanyagokat dolgoznak fel 8 ezáltal olyan tárgyakat, melyek különben a nemzeti vagyonból elvesznének, a nemzeti vagyonba bele állítanak. De akármennyire át vagyok is hatva a mezőgazdasági szeszfőzdék előnyétől, távolról sem fogadhatom el azt az álláspontot, hogy az ipari szeszfőzdéket akár egészben, akár részben mesterséges úton meg kellene fosztani kontigensüktől. Én előbb elismertem, hogy az ipari szeszfőzdék is használnak a mezőgazdaságnak. Nagyon jól tudom, hogy a városoknak is vau belőlük előnyük, hogy az állam fmancziái szempontjából is respektálandók, és egyáltalában nem tartanám helyesnek, hogy azok a nagy tőkék, a melyek az ipari szeszgyárakba bele feketettettek, megsemmisíttessenek. Én egyáltalában nem vagyok semmi téren az erőszakos rendszabályoknak pártolója. Én azt mondom, hogy ezt a kérdést a maga természetes lefolyása szerint kell megítélni és a helyzet ennek a lebonyolításnak kulcsát megadja. A mint a törvényjavaslat mellé terjesztett kimutatásból látom, az ipari szeszgyárak száma tíz év alatt 114-rő! 52-re csökkent. Nagyon jól tudom, t. ház, hogy ennek a csökkenésnek egyik oka az, hogy több ipari szeszgyár átalakult mezőgazdasági szeszgyárrá. Tudom, hogy ennek a csökkenésnek oka az, — talán a péuzügyminiszter úr fontosabb adatoknak van birtokában, — hogy egyes ipari szeszgyárak kontigensüket más ipari szeszgyárakra ruházták át, (Kálijuk!) de a csökkenés kétségtelen. Én azt hiszem, hogy követni kell azt a helyes álláspontot, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak kontigensét fokozatosan emelni kell, a mely állásponton van Ausztria, a hol a szeszgyárak 90 százaléka mezőgazdasági, 10°/o-ka ipari, és mely állásponton vau Poroszország is. Azt hiszem, t. ház, hogy sem a poroszokról, sem az osztrákokról nem lehet feltenni, (Ügy van! a szélső haloldalon.) hogy ők a helyes utat, a mely megfelel érdekeiknek, el nem találják. Mondom, meg lehet ezt tenni, a mire utat mutat az 1899 : XXII. torvényczikk és a mely rendszerrel e törvényjavaslat szakít, — és ezt hibájául rovon fel, — tudniillik, ha a megszűnt ipari szeszgyáraknak kontigense átadatik a mezőgazdasági szeszgyáraknak, akkor helyesen, igazságtalanság és erőszak nélkül lehet a mezőgazdasági szeszgyárak kontigensét emelni. Komjáthy Béla t. barátom felhozta, — látja, nem tudok tőle megválni, — <# . . . Komjáthy Béla: Örömmel veszem! (Halljuk!) Makfalvay Géza: .. . . hogy a mezőgazdasági szeszgyárak vagy szeszfőzdék tulajdonosai terített asztalhoz akarnak ülni; a mikor a szeszfőzés nem igen jövedelmezett, akkor nem is gondoltak szeszfőzdék felállítására, de a mikor az már jövedelmezővé vált, akkor a konczon osztozkodni akarnak munka nélkül. Hát, t. barátom, nem egészen így áll a kérdés, mert régente, midőn az átalányrendszer uralkodott, a szeszfőzés csak úgy fizette ki magát, ha a khémiának, a tudománynak minden vívmányát érvényesítették, és azok a kisebb mezőgazdasági szeszgyárak anyagilag nem bírták meg ilyen szakértők tartását. Midőn az 1888 : XXV. torvényczikk az áj rendszert meghonosította, akkor
