Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-575

94 5?5. országos ülés 1900. május 11-én, pénteken. az most mindegy. Tény a£, hogy az egész 18, vagy 19.000 hektoliteres kontingens, mely Ausztria javára átbocsáttatott, tisztán a mezőgazdasági kontingensből vonatott le. Ennek a fele természetesen illette a mezőgazdaságot, hogy az ő kontingenséből vonassék le ; de a másik fele kétségtelenül az ipari szeszgyárak kontingenséből volt volna levonandó. Már most kérdem a t. pénzügyminiszter urat, mi képen hajlandó ezt indokolni és illetőleg hajlandó-e a mezőgazdaság számai a azon 9.000 hektoliteres kontingenst, mely Ausztria javára engedtetett és a mely fele részben az ipari szeszgyárak kontingenséből lett volna levonandó, a mezőgazdasági szeszfőzdék számára visszaadni ? Befejezésül, t. ház, még csak annyit akarok mondani, hogy a mennyire nem tartom helyesnek a rideg agrarizmus szempontját, épúgy nem tartom helyesnek a rideg merkantilizmusnak a szempontját. Én mindig azon az állásponton állottam és állok, hogy Magyarország elsősorban földmívelő állam lévén, az ős lakosság földmíveléssel foglalkozván, ennek Hámnak elsősorban eminens kötelessége a földmívelést istápolni. De szívesen elismerem annak a tételnek is a jogosultságát, hogy ott, a hol szerzett jogról van szó, bármely intézkedés történjék a földmívelés vagy más javára, ez a szerzett jogok sérelme nélkül történjék. Azért az ipari szeszgyárakkal szemben azon az állásponton állok, hogy — habár én a szeszfőzést elsősorban mezőgazdasági ágnak tartom, — csak a teljes kártalanítás mellett lehet ezt tenni, ez az egyedüli helyes alap. Azonkívül meg kell említenem, hogy a 70 koronával való kártalanítást feleslegesen soknak tartom; mert köztudomású dolog, hogy ez a szeszkontingens a piaczokon a kereskedők között 50 koronával volt számítva egy lusztrumon keresztül. Maga a t. pénzügyminiszter úr is, ha jól emlékszem, javaslatában szintén csak 60 koronát számított fel maximális kárpótlás czímén és helytelenül emeltetett fel 70 koronára a kötelező kisajátítás esetére ez az összeg. Ezt minden körülmények közt helytelennek tartom, mert ez imaginárius ár, a melyet az állam nem fizethet, nem fizethet különösen azzal a 40.000 hektoliterrel szemben, a melynek jogosulatlanságát Rakovszky István t. képviselőtársam szerintem is helyesen mutatta ki. Már most arra a kérdésre, a melyet Hieronymi Károly t. képviselőtársam is felvetett, hogy miért nem lesznek a sörgyárak, a czukorgyárak mezőgazdasági gyárak, a következőket mondom. Ismerni kell a szeszgyártás kimagasló és mindenekfelett való jelentőségét, hogy ugyanis a szeszgyártás először a trágya szempontjából lényeges kelléke a mezőgazdaságnak ; (Igaz ! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) másodszor és főleg, hogy a mezőgazdasági szeszfőzde tényleg hazai marhákkal és hazai anyagokkal dolgozik, míg ellenben az ipari szeszfőzde ott keresi az anyagát, a hol olcsóbban találja, (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) és ha megtalálja a szerb rossz marhában, felkeresi ott, és megcsinálja a bécsi vásáron, a szerb vásáron a magyar marha rossz hírnevét és az értékét csökkenti. Ez, t. képviselőház, oly tétel, a mely felett vitatkozni abszolúte nem lehet és nem szabad. Azért kell feltétlenül elsőbbséget biztosítani annak, hogy a mezőgazdasági szeszgyártásra fektesse az állam a maga részérői a fősúlyt. Azt sem fölösleges felemlíteni, igen természetesen magam is azon az állásponton vagyok, hogyha már ily helytelen prémium-rendszer egyáltalán behozatott és fentartatni czéloztatik, hogy elsősorban annak a vidéknek jussanak azok a szeszgyárak és általuk a prémiumok, a melyeken a föld termőképessége oly csekély, hogy a nép kivándorlásra kényszeríttetik. Az ipari szeszgyárak nem mentik meg a nemzetet a kivándorlástól, a mezőgazdasági szeszgyárak igen. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) Ezért tajtom helyesnek és szükségesnek, hogy az állam a maga részéről ezt az irányt, a mennyire tőle telik, istápolja. Nem alkalmatlankodom tovább, t. képviselőház. (Sálijuk/ Halljuk!) Röviden konkludálok általánosságban oda, hogy e törvényjavaslatot, a mely a közös vámterület elvén épült fel, mely a prémium-rendszert hozza be, már csak azért sem fogadhatom el, mert még azt a békét is, melyet a nemzetgazdaság és az állampolgárok között elérni akar, nemcsak el nem érte, hanem a mint ez a tárgyalás fényesen igazolta, az eddigi ellentéteket a legnagyobb mértékig növelte; mondom, e törvényjavaslatot semmi kürülmények közt általánosságban sem vagyok hajlandó elfogadni. De ha a képviselőház elfogadja, a 2. §. tekintetében, a mely különösen ütköző pontja e kérdésnek, már most előterjesztek egy szöveget nem azért, mintha szerelmes lennék belé, de hogy módot és alkalmat nyújtsak, hogy a részletes tárgyalásig akár a t. pénzügyi kormány, akár a képviselő urak észrevételeiket megtehessék. Magam részéről nem fogom ellenezni azt sem, ha ez a 2. §. a részletes vita során visszaküldetik a bizottsághoz ujabb szövegezés végett; azonban már most korrekt szöveggel állok elő, hogy az eszméket, a melyeket fölvetettem, legalább megfogalmazva is lássa a t. képviselőház. Magától értetődik, hogy a mennyiben szavazásra kerül a sor, pontonként kell különválasztani. A 2. §. idevonatkozó pontját ajánlom a t. pénzügyminiszter úrnak, hogy méltóztassék átszövegeztetni a következő elveknek megfelelően (olvassa); »Részeltetést csak az a mezőgazda igényel-