Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-575
575. országos ttlés 1900. május ll>én, pénteken. 93 vannak a komplexumok, a melyek annak termékeit biztosítják. Mindezekre ki kell terjeszkednie egy jogászilag is helyes kodifikácziónak, mert ellenkező esetben a t. pénzügyminiszter úrnak több jogot adna a törvényhozás, mint a mennyit neki szánni akar, a mennyiben tetszésétől függne ezen létező és az életben mindennap felmerülő birtokviszonyokat a kontingens kiosztásánál a szerint apprecziálni, a mint az Ő neki tetszik. Ez nem volna helyes és ezért a törvényben erre vonatkozólag normákat kell felállítani. Még egyet, és ezt is csak röviden érintem, bár elég fontos dolog, mert nem akarok sokáig terhiikre lenni. (Halljuk. 1 Halljuk!) Ez a törvényjavaslat helyesen felveszi azt az eszmét, hogy a kontingens kiadatásának egyik feltétele, hogy az illető szeszfőzdék gépeiket és szerelvényeiket hazai gyárakból szerezzék be. Ez egészen helyes dolog és feltétlenül helyeslendő, mint tendenezia. Azonban, mikor az illető folyamodik egy szeszfőzdére, akkor még szeszfőzdéje nincsen berendezve. Hogy igazolja tehát azt, hogy ő hazai gyárakból szerezte be azokat a gépeket? Csak arról lehet tehát szó, hogy kötelezettségeket vállal, hogy hazai gyárakból fogja azokat beszerezni. Mire vezet ez a dolog ? Ne méltóztassék ezt olyan egyszerű dolognak venni. Ha ez a törvényben így megy keresztül, a hogy az jelenleg van, ennek az lesz a konzequencziája, hogy a mint ez a törvény publíkáltatik, 48 óra múlva kartellbe lép valamennyi gyáros és a kontingensből a mezőgazdákra jutó prémiumot lehúzzák a gyárak berendezésénél és majd megosztoznak legalább is a mezőgazdákkal ezen a prémiumon. Ilyen kartelleknek nem szabad az országot kiszolgáltatni, mert akkor nem azt a czélt éri el a törvényhozás, hogy a mezőgazda kapja meg a prémiumot, hanem mert kényszerítve van hazai gyárból beszerezni, a gyáros pedig nem adja a kartell folytán, csak egy bizonyos áron, — ezen kartell révén zsebre vágják a prémiumot a budapesti és más gyárosok. Ennélfogva mi a teendő ? Meggyőződésem és nézetem szerint az, hogy magát az eszmét, mint helyeset meg kell védelmezni olyan alakban, hogy a mezőgazdák kötelezettséget vállaljanak arra, hogy hazai gyárakból szerezzék be szükségleteiket, de fentartjuk, hogyha jelenségek merülnének fel arra nézve, hogy a kartellek útján ezen gépeknek és szerelvényeknek mesterséges drágítása ezéloztatik, adjunk meghatalmazást a pénzügyminiszternek arra, hogy abban az esetben ezen feltételtől eltekinthessen és a képviselőháznak erről tegyen jelentést. (Helyeslés.) Én más módot is szívesen elfogadok, ha valaki alkalmasabbat ajánl, mert czélom csak az, hogy maga az eszme védessék meg, hogy a hazai ipar részesíttessék előnyben, és pedig úgy, hogy kötelesek az illető szeszfőzdék itt szerezni be a gépeket és berendezéseket, azonban ha másképen nem, meghatalmazási úton védjük meg a mezőgazdákat, nehogy ez visszaélésre vezethessen. Most még hogy a dolognak egy gyakorlati részével is végezzek, rá kell mutatnom a törvényjavaslatnak egy rendelkezésére, amely az 5. szakasz ban tartalmazza azt, hogy a pénzügyminiszter úr az általános közgazdasági érdekek által indokolt esetekben kivételesen megengedheti, hogy két, vagy több ipari szeszfőzdének a kisebbik adótétel mellett termelő mezőgazdasági szeszfőzdével való egyesülése megtörténhessék, és hogy ezen esetben az egyesült szeszfőzdék csak az egyik szeszfőzdében legyenek jogosítva a kontingens kitermelésére. Én, t. pénzügyminiszter úr, nagyon szívesen fogom venni, ha esetleg felvilágosíttatom, hogy tévedek, de arra vagyok bátor felhívni, figyelmét, hogy nem gondolja-e azt, hogy ez a dolog is visszaélésekre fog vezetni ? A törvényjavaslat 1. §-ának 2. bekezdése ugyanis ilyen módon megszűnt szeszgyárak utáni kontingenst a mezőgazdaság számára helyesen lefoglalja. Ha azonban ez az egyesülés megengedtetik az ipari és mezőgazdasági szeszgyárak között, és az illető csak egy szeszgyárban termelheti ezen kontingenst, akkor ez az állapot soha sem fog bekövetkezni, mert az ipari szeszgyárak mindig magukhoz fogják váltani ezen kontingenst és ez adás-vétel tárgya lesz, a mennyiben mielőtt valaki megszüntetné a szeszgyárat, kontingensét eladja. Ily alapon azután a mezőgazdaság számára ezen kisajátítás útján meg nem váltható kontingens jsohasern fog esedékessé válni. Azért szeretném, ha a t. pénzügyminiszter ár ezen intézkedést egyszerűen elejtené. Mert ennek nem lehet más következménye, mint az, hogy nem lesz sohasem az a helyzet, ón legalább attól félek, hogy ez a mezőgazdaság javára esnék. Még egy kérésem van a t. pénzügyminiszter úrhoz. Azon ipari szeszgyárak, melyek gazdaságivá alakultak át és a melyeknek ennélfogva 1680 hektoliteres kontingensük van, nem kapták még eddig meg ezt a kontigenst egész mértékben, hanem kaptak 1508 hektoliteres kontingenst. Ez a körülbelül 172 kektoliteres kontingensvesztessóg kárpótolandó. De, t. ház, ki által és hogyan fog az kárpótoltatni ? Kinek fog az imputáltatui? Ki fogja ezt a kárpótlást megfizetni? Az állam-e, vagy a mezőgazdák? Ezt a felvilágosítást tisztelettel kérném, hogy a részletes vitánál ne kelljen alkalmatlankodnom. Egy harmadik dolog az, hogy mikor az Ausztriával valóngyezség köttetett, akkor 18.000 hektoliter tekintetében Ausztria javára lemondás történt a szeszkontingensből. Ez az egész 18.000 hektoliteres szeszkontiugens azonban a mezőgazdasági kontingensből vonatott le. (Felkiáltások balról: 19.000 hektoliter 1) 18, vagy 19.000,
