Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

91 555. országos ülés 1900. m&rczius 21-én, szerdán. lalkoztatta a minisztériumot az úgynevezett, orvosi vizsgának a rendezése, a mely csak azért késett idáig, mert ezt a belügyminisztériummal egyetértőleg kellett végezni, és a mennyiben innét már a választ megkaptuk, a végleges elhatározás annyira ment, hogy a régi rendszer szerinti vizsgák be vannak tényleg szüntetve és a régi rendszer szerinti diplomák nem fognak többé kiállíttatni. Berzeviczy Albert t. képviselőtársam felemlítette a testi nevelést. Ezt összefüggésben óhajtottam volna hozni magával a népoktatás ügyével, a mennyiben azonban itt felhozták, meg kell jegyeznem, hogy igenis a testi nevelésre, a délutáni játékokra és játékterek berendezésére a minisztérium igen nagy súlyt helyezett, és ma már jóformán az egész ország középiskoláiban arról tanácskoznak, miképen tudjanak olyan nagy területeket nyerni, a melyeken a testedzés, különösen pedig a játékok minél kényelmesebben és czélszerübben legyenek végrehajthatók. (Helyeslés.) A művészet kérdése is felmerült. A midőn kijelentem, hogy mindazon nézeteket teljesen magamévá teszem, a melyeket Berzeviczy t. képviselőtársam felhozott, úgy a különböző ellentétes felfogásokra nézve, valamint azon állapotra nézve, hogy a művészeti termelés és a közönségnek vételi kedve között rendkívül nagy az ellentét: meg kell hálával jegyeznem, hogy a képviselőháznak igen előkelő tagjai, mint az Andrássyak, maga Berzeviczy Albert és Hock János t. képviselő urak, mindent elkövetnek, hogy enyhíttessék a baj, és hogy a művészeti termékek ne csak itt a fővárosban és az illető kiállítási helyeken, hanem a vidéken is értékesíttessenek. A mi már most a kultuszminiszter úrnak a művészetek előmozdítására vonatkozó nézetét illeti, bátor vagyok röviden csak azt említeni, hogy egész országos közművelődésünknek egyik nagy hiányát kívánta pótolni a miniszter úr akkor, midőn közoktatásunknak egész rendszerébe bekiváuta hozni a művészeti Ízlésnek fejlesztését. Szükségét éreztük ennek azért, mert az anyagias irány tagadhatatlanul oly nagy, hogy szükségünk van arra, hr>gy a művészetnek ideálizmusa, a szépnek és jónak előmozdítása, az emberi léleknek magasabb eszmények szféráiba való felemelkedésére hatással legyen. (Tetszés és helyeslés.) Ezért kívántuk behozni a szép ízlés iránti érzéknek fejlesztését közoktatásunk keretébe, még pedig a népiskolától fel egész az egyetemig, — nem azért, t. képviselőház, hogy ott a művészet külön tantárgyként taníttassék, hanem azért, hogy a leendő nemzedék világnézletének ideálisabb kincsét gazdagítsuk, hogy a szépnek, jónak, nemesnek eszméi begyökereztessenek a fiatalság lelkébe. (Tetszés és helyeslés.) Ezen szempontból tehát én nem oszthatom Páder t. képviselő úr nézetét, mintha a művészetek iránti jóindulat az erkölcsök rovására menne, mert az igazi művészet és a művészet iránti jó érzéknek fejlesztése nem szabad, hogy ellentétbe jöjjön az ifjúság erkölcsi érzésének tisztaságával. Körülbelül két millió ifjú lélek szépészeti neveléséről van szó; maga ez a szám elegendő ok arra, hogy a legnagyobb körültekintéssel lássunk utána azon eszközöknek, a melyek által a kitűzött czélt elérhetjük. Idáig az illető tanárok részére, különösen a vidéki tanárok részére nyári tanfolyamokat rendeztünk a műtörténelemből, az aeszthetikából, a régi klasszikusokból, stb„ hogy képesek legyenek otthon ezen czélnak megfelelő előadásokat tartani. Gondoskodás történt arra, hogy úgy a népiskolákban, valamint a középiskolákban, a történelem, a földrajz és természeti tárgyaknak segédeszköze gyanánt legjobb művészeink által oly fali képeket készíttessünk, a melyek által úgy az ifjúságnak szépészeti érzéke, mint hazafias gondolkozása és hazafias öntudata emeltessék és ápoltassák. (Élénk tetszés és helyeslés.) Nagyon eltérő nézetek vannak még e tekintetben a közönségnél de én azt hiszem, hogy a művészet czéljára nézve egészen helyes felfogása volt a legmtívésziesebb nevelésű régi görög nemzet egyik bölcsének, a ki azt mondotta, hogy csak olyan művészet kell, a mely a hazafias nagy kötelességek teljesítésének munkájába beviszi a szükséges ihletet az ifjú lelkekbe. (Tetszés és helyeslés.) Ezek után szabad legyen még kiterjeszkednem, — miután a felsőbb oktatásról már szóltam — azokra, a miket a tegnapi napon Boda Vilmos és Komjáthy Béla igen tisztelt képviselő urak előhoztak. Ugyanazon nézetben lévén, a melyet Berzeviczy Albert igen tisztelt képviselőtársam kifejtett, egész rövidre foghatom azokat, a mikre nézve ő nem nyilatkozott. Én sem tartom egészen indokoltnak azt a vészkiáltást, a mely onnan felhangzott, mintha a magyar faj valamely óriási veszedelemben volna, és mintha az oláhosítás és tótosítás Erdélyben és Magyarország felső vidékén nagy mértékben terjedt volna el. Ez igenis terjedt régebben, én azt elhiszem, de semmi esetre sem terjedt úgy, a mint azt t. képviselőtársam tegnap kijelentette, mintha ez most egypár évtized alatt történt volna. Ennek megvannak a történelmi okai, ennek megvan a történelmi múltja, a mikor még azok a szerencsétlen állapotok uralkodtak, hogy a földesurak, a nagyurak megtanulták az oláh és tót nyelvet csak azért, hogy cselédjeikkel beszélhessenek; pedig akkor lett volna alkalmuk a legkönnyebb úton és módon, minden nehéz-