Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

555. országos illés 1900. márczlus 21-én, szerdán. m ség nélkül magyarokká nevelni jobágyaikat. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Ezek tehát történelmi hagyományok és én azt hiszem, hogy az a nagy veszély, a melyet a képviselő úr előhozott, épenseggel nem fegyeget. Nem szeretnék hasonló túlzásba esni, de mégis, a mennyire ismerem Magyarország múltját, talán egész bátran mondhatom, hogy ezeréves múltunk összevéve nem tett annyit a magyarság erősítésére, a magyar nemzeti jellem és önérzet fejlesztésére, a magyar nemzeti kultúra élesztésére, mint az utolsó 33 esztendő, a mióta tudniillik önálló magyar kormányunk van. (Zaja szélső halóidalon.) Ezt lehet kicsinyleni, de eltagadni nem lehet. (Úgy van! a jobboldalon.) Kubik Béla: Mátyás királynak megesett! Zsilinszky Mihály államtitkár: Mátyás királyról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ő a niagj'ar kultúrát fejlesztette volna. (Helyeslés a jobboldalon.) Terjesztette igenis az olaszt, azt behozta Magyarországba, ebben roppant erdemei vaunak, de a magyar kultúrát és a magyar nyelvet épenséggel nem. Volt egy magyar tudósunk, a ki Magyarországnak akkori kultúrájáról és Mátyás király érdemeiről irt: Vallaszki Pál. Én azt gondolom, hogy mióta itt a kultuszminiszteri széket báró Eötvös József elfoglalta, azóta, egész a legújabb korig minden egyes miniszternek az volt egyik legszebb feladata, legnemesebb czélja és egész munkásságának legnemesebb ambicziója, hogy ebből az államból, ebből a nemzetből igaz magyar nemzeti államot teremtsen azon eszközökkel, a melyek kulturális tekintetben rendelkezésére állottak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És én biztos vagyok benne, hogyha bármelyikük elkövette volna azokat a bűnöket, a melyeket t. képviselőtársam tegnap előszámlált, azt a minisztert a magyar nemzet nem tűrte rolna meg egy pillanatig, hauem a haragja elseperte volna egypár hónap múlva arról a helyről a melyen volt. De nem seperte el, mert nem forgott fenn az a veszedelem és az a bíín. Mindenki, a ki látni akar, meggyőződhetett arról, hogy e vádakra nézve, legalább az újabb korra vonatkozólag, épen az ellenkezőleg áll a dolog. Hiszen tegnap fel lettek itt számlálva azon községek egész nagy tömeggel, a melyek úgy lettek feltüntetve, mintha előbb magyarok lettek volna, és most már eltótosodtak. Némelyikére már Polónyi Géza t. képviselő úr mindjárt megjegyezte, hogy annak épen az ellenkezője áll. És csakugyan, a ki megfordul a felvidéken, csak örömmel láthatja, hogy az újabb generáczió, az a szegény gyerek, micsoda örömmel beszél és felel, hogyha valaki magyar nyelven szólítja meg. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Ezt tapasztalásból mondhatom ^én, a ki azon vidékeken megfordulok. Különben Boda Vilmos t. képviselő úr is elismerte, hogy a dolog túlozva van, mert maga is túlzó sovinisztának mondotta magát. Pedig a túlzás ilyen esetben egyáltalában nem használ az ügynek; sőt azt hiszem, ha valahol kell tisztán látni, minden szenvedély és mellékes érdek nélkül, e kérdésben kell okvetetlenül az okjektivitást megtartani és törekedni arra, hogy az minél inkább megőriztessék. T. képviselőtársam egyébként bizonyos kérdéseket vetett fel, a melyekre nézve beszédem folyamán leszek bátor válaszolni. Most csak azt említem fel, hogy mégis talán nagyon erősen nyilatkozott akkor, mikor azt, mondotta, hogy egy negyedszázad óta tagja ennek a háznak, és bár minden államférfiú, a ki eddig itt a miniszteri székekben ült, erősen hirdette, hogy mindenekelőtt a magyar állameszmét kell megerősíteni, de egyetlenegy sem tett érte semmit. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Engedelmet kérek, nagyon sok van ezzel mondva és épen azért nem felel meg a valóságnak. (Derültség a jobboldalon.) Bátor leszek csak a mostani kultuszminiszter úr tetteire és cselekményeire t. képviselőtársaim figyelmét felhívni. Kezdve a népoktatástól fel egészen az egyetemi oktatásig, majdnem minden egyes fokozatban új meg új reformot hozott létre. 0 rendezte és fokozta a testi nevelést, ő szervezte a női nevelést, és mondhatom, nincsen ága a magyar közművelődésnek, a melyben igazi nagy tetteket felmutatni képes ne volna. De nem is kell ezeket szóval említenem, hiszen maguk azok a kövek, azok az épületek, a melyekről épen most nyilatkoztam, mégis csak oly dolgok, a melyeket nem lehet egészen eltagadni, (Igáz! Úgy van! a jobboldalon.) mert azok nemcsak mint épületek, hanem azon szellem és tudomány folytán, a mely bennük honol, mégsem csekélységek. Azt hiszem, az alsó oktatásra nézve, az óvodákra vonatkozólag nem kell semmit sem szólani. Az már el lett mondva innen. Az óvodákat mindannyian szeretnők szaporítani. De ne felejtsük el, hogy az a törvény, a mely erre vonatkozik, nem az államot kötelezi, az államnak csak megengedi, hogy óvodákat építhessen, csak a községekre nézve teszi azt kötelezővé. De az állam meglévén győződve arról, hogy az óvodában a gyermeklélek a legfogékonyabb minden jóra és legkönnyebben ott tanulja meg a magyar nyelvet, minden olyan helyen igyekezünk és építünk állami óvodát, hol már állami népiskola van, hogy az a gyermek, ki már némiképen megtanulta a magyar nyelvet, folytatólag annál biztosabban tanúihassa azt. A mi a polgári iskolákat illeti, felemlítette a t. képviselő úr azt a mozgalmat és azt a reformtervet, a mely ez idő szerint a köz vél e-