Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

665. országos ttlés 1900. márczlns 21-én, szerdán. 77 könyvvezetőnek az állami tanítót lehessen kinevezni. Ez nagyon furcsa dolog, alig akarom elhinni, és remélem, hogy a t. államtitkár úr ezt egész határozottan meg fogja czáfolni. És most engedjék meg, t. uraim, hogy egy talán kényesnek látszó dolgot itt előhozzak. (Halluk! Halljuk!) Még senkisem említette, de én azt gondolom, — mert többen figyelmeztettek, r— hogy sok szülőnek és a tanügy igaz barátainak szivéből szólok, mikor itt rámutatok azon legújabb, furcsa nevelő-oktató eszközre, a melyet a tanuló ifjúságnak a színházba járatásával kieszelték, és e fölött határozottan megütközésemet fejezem ki. A szépérzéket és a mííízlést akarják a tanuló ifjúságban fejleszteni és azért elvezetik a fővárosban is, a vidéken is a színházakba. Tudom, hogy azokon az ifjúsági előadásokon nem adják elő a Ghésákat, vagy a Szeczessziót, hanem úgynevezett klasszikus darabokat, a miket a tanárok tartoznak az iskolában előbb bizonyos kommentárral ellátni s az ifjakat az előadásra elkészíteni. De vegyük csak a dolgot gyakorlatilag. Hiszen akármelyik klasszikus darabnak akárhány olyan részlete van, a mely annak az ifjúnak elméjére, szivére, kedélyére nem valami jó hatással van, vagy legalább is — és ezt mindenki meg fogja engedni, — az ő fantáziáját nagyon is igénybe veszi, az itjút felizgatja és annyira szórakoztatja, hogy ez az ő tanulásának rovására történik. Azt is tudom, — egy tanár maga mondta nekem, — hogy azokkal az előleges kommentárokkal nem igen vesződnek, mert nem igen érnek rá. E dolog annyira túl volt hajtva azelőtt, hogy havonként négyszer tartottak ilyen előadásokat, a mit most már redukáltak kettőre és a másik kettőt átengedték az egyetemi ifjúságnak, a melynek számára már nem annyira klasszikus darabokat adnak elő, hanem felnőtt voltukra való tekintettel, más darabokat is. Igazán megvallom, hogy mikor látom azokat a tanuló ifjakat így testületileg a színházba menni, azt gondolom, mintha ismét abban a korban élnénk, a mikor a jelszó az volt: panem et circenses! És igazán csak sajnálni tudom azt, hogy a tanári karból e tekintetben nem emelkednek fel hangok, hogy a tanári kar, nem tudom micsoda okok által vezérelve, nem mer ennek a dolognak ellenállani, hanem odaadja magát eszközül. Én szivemből sajnállak kedves ifjúság, hogy téged a művészeti izlés nevében készakarva rontanak, vágyaidat, igényeidet, mesterségesen felcsigázzák, látványosságokhoz, mulatóhelyekhez hivatalosan hozzászoktatnak. Nagyon kérem a kultuszminisztériumot, ne vegye ezt csekélységnek és ne hivatkozzék korszellemre, hanem gondolja meg azt, hogy ez a kísérletezés nagy ártalmára van az ifjúságnak, mert nem csupán a mííérzék és a szépérzék fejlődik bennük így, hanem a nagyzás, a nagyigénytíség és az élvezetvágy, a mit talán későbbi viszonyaik közt, anyagi eszközök hiányában sem lesznek képesek megszerezni és kielégíteni. (Zaj) Rátkay László: Ez túlzás! Páder Rezső: Elhiszem, de magát a dolgot az a korszellem hozta magával, a mely minden dologban túlozni szokott. Ha nem restelném pap létemre, elmondanám, hogy esetleg bizonyos orvosi követelmények miatt közegészségügyi tekintetekből, például a természetes életnedveknek a testi szervezetnek jobb kifejlődése szempontjából szükségesnek fogják tartani az ifjakat nem tudom micsoda helyekre elvezetni. Ezt is épígy lassanként a korszellem magával hozhatja. Még egy dologra kérem fel a t. tanügyi kormányt. Megvallom, hogy ez bizonyos ügynek elintézésében espediens akar lenni. Utóbbi időben ugyanis a minisztériumtól ismételve mentek a községekhez sürgető rendeletek, és nyomban utána a közigazgatási bizottságoktól sürgős meghagyások és végrehajtással való fenyegetb'dzések, hogy a községek, vagy hitközségek építsenek új iskolákat, új tantermeket és szervezzenek új tanítói állásokat azért, mert a tanköteles gyermekek száma egy tanteremben a 80—100—120-ra emelkedett. Természetes, hogy a már minden oldalról zaklatott szegény nép igyekszik ezen kötelességteljesítés alól kibújni. Látom a magam községeiben is, hogy mennyire húzódoznak e dologtól és hogyan halogatják az építés megkezdését. Én ismerve a törvényt és látva a szegéay nép helyzetét, de egyúttal óhajtva a tanítás eredményét is, gondolkoztam a fölött, nem lehetne-e a dolgon segíteni, hogy a szegény nép a mellőzhető kiadásoktól megkíméltessék. Tekintve a népiskola tantárgyait, a népiskola rendeltetését, azt hiszem, lehetne segíteni. Az osztatlan népiskolában a hat évfolyammal való bajlódás amúgy is csak akadályul szolgál a kellő eredmény elérésében, mert kitilnő tanító legyen, — maguk a tanítók mondják, — a ki képes a hat tanfolyam mellett kellő eredményt felmutatni. Nagy a vesződség, sok idő elvész, és az egyes évfolyamoknak rendes foglalkozással való ellátása igen bajos dolog. Ezen iskolákban úgy lehetne segíteni a bajon, hogyha úgy osztanák be a dolgot, hogy 3—4 évfolyam délelőtt lenne az iskolában, 3 vagy 2 pedig délután. Ezt maga a törvény sem tiltja, a mely intézkedik ugyan arról, hogy 80 tankötelesnél több egy tanteremben ne legyen, de ez csak a túltomötség elkerülésére vonatkozik. Arról azonban nem intézkedik, hogy ne lehessen a tanítást akként berendezni, hogy a gyermekek egy része