Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

72 55*. országos filés 1900. márczíns 20-án, kedden. minthogy azt tartom és hiszem, hogy ez a magyar faj veszélyben van, az első szolgálatot azzal vélem teljesíthetni, hogy egész kíméletlenül lerántom a leplet minden oldalról, hogy kimutassam a bajokat; mert ha nem ismerjük a bajt, nem fogjuk tudni rá a kellő gyógyszert megtalálni. (Helyeslés.) Én ezekből a magam tanulságát levonom; vajha a magyar kormány is levonná. Hogy pedig még inkább levonhassa a maga tanulságát s megismerje kötelességét, talán nem lesz felesleges nagyon röviden — s ezzel azután beszédemet be is fejezem, — rámutatni arra, hogy az eddigi nembánomság politikája, a melyet a magyar kormány, nemcsak ez, de évtizedek óta mindegyik folytat, miképen termetté meg gyümölcseit? (Halljuk! Halljuk!) Itt vannak a román főpapok! (Halljuk! Halljuk!) Milyen ezeknél a magyar szellem? önök ezt nem tudják, vagy nem akarják tudni. Hát nincsen hatalom ebben az államban, hogy azokat az embereket, a kik itt élnek ebben az országban odakényszeritse, hogy fiszteljék ennek a magyar államnak minden jogát, minden törekvését? Felhoztam a múlt alkalommal Metianu metropolita jelentését; most felhívom a kormány figyelmét Mihályi érsek működésére. (Halljuk!) Meg lehet azt tíírni ebben a magyar államban, a mely élni akar, hogy azok nyíltan lázadást űzzenek a magyar állam területén, (Helyeslés a szélső baloldalon) s azt mondják, hogy: ha pedig ez meg ez történik, akkor ilyen meg ilyen bonyodalmak jönnek elő? Kérdem az igen tisztelt államtitkár urat, micsoda lépéseket tett ennek visszatorlására és micsoda garancziákat képes nyújtani, hogy a hazaárulással vetélkedő ilyen tények többé fel ne merüljenek? (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, eltekintve a magyar liturgiával szemben tanúsított ilyetén eljárástól, nem jött-e le a hályog az igen tisztelt kormány szeméről akkor, mikor még a katholikus autonómia szempontjából is milyen állást foglaltak el, a hol megtagadták a közösséget, az együttüal adást, a hol rámutatnak, hogy egyáltalán semmi sem kell, ha magyar? Lehet azt helyes, öntudatos politikának tartani, a melynek ilyen eredménye van? Ha egyéb nem volna is, maga ez az egy jelenség elég arra, hogy ennek a hazának minden egyes tagja követelje a kormánytól, hogy lépjen már arra a térre, a hol ezt a hazát, ezt a fajt a veszélytől megmenteni képesek vagyunk. (Helyeslés-) De menjünk csak tovább! (Halljuk! Halljuk!) Nem ennek a kormányzatnak — nem a mostaniról szólok, hanem általában arról, melyet a magyar nemzet folytat, — eredménye-e az, a hogyan a nemzetiségi papok magyar nyelvismeretével vagyunk ? A törvény világosan kimondja, hogy Magyarországon nem lehet senkisem pap, lelkész, a ki a magyar nyelvet nem ismeri. T. államtitkár úr! Ugy-e kevesen vannak, a kik nem tudják a magyar nyelvet? Mert én úgy tudom, hogy nagyon sokan vannak. Hiszen nem csoda, mert hogy egymással idegen nyelven társaloghassanak, a mostani kormány egy püspököt is nevezett ki, a ki a magyar nyelvet nem tudja, de a ki azért a magyar főrendiháznak mégis tagja, a hol magyarul folyik a tanácskozás. (Mozgás.) A magyarság szempontjából, mert a papokról beszéltem, talán itt megint lesz szives a t. miniszterelnök úr az én emlékező tehetségem felfrissítésére ide sietni, mert itt megint olyan dolgot hozok fel, a melyet megígért a kormány, de a melyről én nem tudok semmit, bár meglehet, hogy csak én nem tudok. Itt mondta ki, hogy a kolozsvári egyetem protestáns theologiai kart, a budapestin görög-keleti theologiai kart fognak felállítani. Történt ebben valami? Pedig méltóztassék elhinni, nagyon hazafias cselekedetet végeznének, ha ezt megtennék, mert merem mondani, egyik legnagyobb bííne a magyar kormányzatnak az, — s azt hiszem, ebbe mindenki igazságot ad nekem, — hogy Magyarországon nevelik a nemzetiségi és vallásfelekezetek papjait és a mi kormányunknak van legkevesebb befolyása arra, hogy miként nevelnek, hogyan tanítanak és mit csinálnak. Mikor tudjuk, hogy az a szegény nép müveletlenségében csak a hit életében való előljáró utasítása szerint lesz sokszor jóvá, vagy roszszá, akkor az az állam, a mely élni akar, az az állam, a mely csakugyan magyar akar lenni, nem ügyel arra semmit, hogy ezeket a nevelőket mikép nevelik. (Úgy van! a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Hiszen épen egyik paptársamnak mondtam itt beszédem megkezdése előtt, hogy annyira mennek, hogy például a görög-keleti szemináriumban a kánonjogot sem tanítják dgy, a mint kellene, hanem külön, Saguna-féle tankönyvet használnak azért, hogy még a hierarchiában is azon előnyt, a melyet esetlegesen a hazafias papok nemzeti szempontokból felhasználhatnának, ellensúlyozni képesek legyenek. De, ha meg méltóztatnak engedni, még egy pár dologra hivom fel a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Itt van például a segély kiosztása, a kongnia, a melyért óriási összegeket áldozunk. Ugyan ki tud nekem garancziát adni arra, hogy ez a pénz hazafias irányban, oly emberek segélyezésére fog fordíttatni, a kik a magyar államért lelkesülnek. Egyáltalában véve kérdem a t. államtitkár urat, van-e valami közege arra nézve,