Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-554
g8 5& 4« országos ülés 1900. márczlus 20-án, kedden. nemzeti törekvések szemüvegén, arra meggyőződésre jutok, hogy abban valamely erösebb vezérlő-eszmét, valamely gerinczét a közoktatásügyi politikának, a mely kell, hogy a magyar államiságnak megerősítésére legyen inaugurálva, feltalálni egyáltalában képes nem vagyok. Olvastam valahol, nem emlékszem már hol, hogy az államban a kultúrának olyannak kell lennie, mint a pyramisnak, a melynek erős alapzata van és azon épül fel a további épület. Én a mi kultúránk épületét, a melyet az eddigi kormányok és a mai felépített, és a melyet az államtitkár úr is nagy odaadással gondoz, csinos épületnek tartom szintén, de nem hasonlít pyramishoz, hanem inkább chinai pagodához, a mely nek sok tornya, csengő-bongó része van, de alapzatának erejében megbízni egyáltalán nem lehet. Azt hiszem, ha így odavetem állításomat, akkor azt mondják, hogy ellenzéki szempont által vezéreltetve mondottam, pedig pártállásomtól eltekintve, tisztán nemzeti érdekből óhajtom e dolgokat taglalni. Ha mi erős nemzeti kultúrát akarunk itt megvalósítani, — mert mindig ebből indulok ki, — mi lehet annak alapja? Első lenne a kisdedóvó-törvény végrehajtása. És kérdem a t. kormányt, végrehajtotta-e? A mióta meghoztuk a törvényt, nem volt reá pénz. Hát ha a katonatisztek fizetésére és más meddő kiadásra van pénz, akkor erre miért nincs? Az a kormány nem érdemes arra, hogy ott üljön, a melynek pénze, akaratereje nincs, hogy a magyar nemzet erejét konczentrálni képes legyen. Ha nézzük, hány község van Magyarországon, és látjuk, hogy 13—14 000 községben van 1221 kisdedóvó, és ha tekintetbe veszszük, hogy a mikor a törvényt megalkottuk, a nemzetiségek a maguk egészében úgy a hírlapjaikban, mint mindenütt egész Európa előtt gyűlöletet igyekeztek támasztani a magyar nemzet ellen azzal a panaszszal, hogy oly törvény hozatott, mely őket ki akarja forgatni a nemzetiségükből, azt látjuk, hogy mégis, annyi esztendő után, a mióta megalkottuk a törvényt, oly nyomorult eredménynyel állunk szemben, hogy összesen van 1221 rendes óvó, 208 állami menedékház és 998 nyári menedékház. De valahogyan ne higyjék, hogy az mind állami érdem, a mikor 1221 óvodáról beszélünk, mért az állami óvodák száma 253-nál többre nem megy. De, t. képviselőház, ha a kisdedóvó, mint a pyramis alapja nem vált be, nézzük csak a többit, hiszen van nekünk mindenféle szakoktatásunk. És itt is azt tapasztaljuk, hogy ott, a hol kezdeni kell, mindent elhanyagolunk. Térjünk át a népiskolák dolgára. Első dolgunk volna, ha nemzetiesen akarunk haladni és ha a magyar állameszmét ki akarjuk domborítani és meg akarjuk valósítani, a népiskolai törvény revíziója. Nem hiszem, hogy sok bátor ember lenne e képviselőházban a mai áramlatok közt, a melyeknek furcsa hatásuk van Magyarország szellemére, mondom, nem hiszem, hogy sok ember lenne itt, a ki a revízióba könnyen bele merne menni, mert nagyon félek, nem az az irány volna megvalósítva, a mely kell, hogy minden szabadelvű magyar ember lelkében éljen. (Úgy van! a szélsőbalon.) Olay Lajos: Ki kell mondani, állami iskola! Komjáthy Béla: Olay Lajos t. barátom azt mondja: állami iskola. Én vele tökéletesen egyetértek, mert hitem és meggyőződésem szerint az állami iskola volna képes ezt a nemzetet erőssé tenni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Itt elsősorban mindenkinek magyarnak kell lennie, s csak aztán tartozhatik felekezethez. Ezért örömmel tennék meg mindent arra nézve, hogy az állam erejét nagygyá tegyük és a jövő Magyarországot felépíthessük. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ha el is ismerem egész készséggel, hogy az utolsó Öt esztendőben óriási módon szaporodott az állami iskolák száma, mégis, ha Összehasonlítjuk a mai számarányt a felekezetek és a sokszor nem jó felekezetek kezében levő iskolák számával, akkor helyzetünk csakugyan kétségbeejtő. Bocsássanak meg, hogy hosszasan foglalkozom ezen kérdéssel, (Halljuk! Halljuk!) de méltóztassanak elhinni, én lelkemre és Istenemre mondom, hogy ezen felszólalásomban semmi más nem vezet, minthogy igyekezem csekély tehetségemmel felrázni a nemzetet, hogy kötelességét megtegye. (Halljuk! Halljuk!) Nézzük, hogyan állunk az állami iskolákkal? El akarom ismerni, a mi elismerésre méltó, mert máskép nem volnék igazságos bírálatomban. Az 1897/98-évben volt összesen 17.098 népiskola, ebből állami 1.511. Mikor ma az állami iskolákra oly nagy súlyt fektetünk, az összes iskoláknak esak 10°/o a állami iskola. Igaz, hogy 1896-ban még esak 975 volt, és így a haladás aránylag nagy, de ez is megakadt. És hogyan történt azelőtt az államosítás? Ha valamely község vagy felekezet államosítani akarta iskoláját, kölcsönt vett fel arra az épületre és az állam átvévén, a bérekkel törlesztette azt. Ma egyszerűen oda áll és azt mondja: ez nem lehet, te építsd fel az iskolát. E miatt azután a maga anyagi erejéből nem mer a község hozzá fogni, és nagyon sok helyet tudok, a hol az államosítás e miatt elmaradt. Ennek az lett a következménye, hogy nagyon sok helyütt a megkezdett tárgyalásokat abba hagyták. Ha parancsolná az államtitkár úr, még uévszerint is meg tudnám nevezni ezen iskolákat. De még egy veszélyes dolog történt, és engedje meg a t. ház, hogy ezt a ház előtt felhozzam. (Halljuk!) Épen a népiskolákról lévén
