Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

mi. országos ülés 1900. a helyzetbe jöttünk, hogy kénytelenek voltunk olyan megalázó, nemzeti büszkeségünket letörő és saját nemzeti érdekeinket lábbal tapodó kiegyezést csinálni. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem így van! Komjáthy Béla: A miniszterelnök űr más nézetben van. Ez kötelessége is neki, mert minden ember elsősorban önmagát védje, mert őt a tények sem előttem, sem az ország színe előtt megvédeni nem fogják. Széll Kálmán miniszterelnöki Dehogy nem! Komjáthy Béla: Azt mondja a t. miniszter, elnök úr, hogy igen. Engedje meg akkor, hogy egy kérdést intézzek hozzá: vájjon realizálva van-e az a törvény, a melyet Romániában megalkottak, vájjon beváltották-e azt az ígéretet, a melyet a miniszterelnök úr itt az ország szine előtt tett, hogy ide 4°/o os oláh rentét fognak letenni azon megállapított összeg biztosítására? Nagyon lekötelezne a t. miniszterelnök úr, hogy ha e részben engem szives volna felvilágosítani Lehet, hogy tévedek; lehet, hogy félre vagyok vezetve; de az a Feladata a t. miniszter urnak, hogy engem a rendes útra tereljen. Mert úgy vagyok értesülve, hogy a román kormánynak egyáltalában esze ágában sincsen, hogy ily rendes forgalmi eszközt képező rentét, járadékot tegyen itt le, hanem a törvény alapján obligácziót fog kiállítani és azt elküldi a magyar kormánynak azért, hogy quazi port hintsenek a nemzet szemébe, hogy csakugyan deponálva van, de azt az obligácziót értékesíteni nem lehet, és a kamatai minden évben külön megszavazás alá kerülnek. És ha egyszer eszébe talál jutni annak a román kormánynak, hogy a kamatok kiszolgáltatását megtagadja, akkor a magyar kormány összetett kézzel fog állani, nem tehetvén semmit. Hiszen ha így történnék, abban ugyan nem volna veszély, sőt ezzel elérnénk azt, hogy csakugyan nem lenne többé szubvenczió. De akkor mi történik ? Akkor már jogalapot foguuk teremteni arra, hogy az a Miklósegyház, mely most is pert indított, de sohasem érvényesítette volna a román kormány ellen, az új jogalapon meg fogja nyerni a pert, mert ma már más jogalapja van, tudniillik a két államnak beleegyezése, mely elismeri azt, hogy neki csakugyan magánjogilag alapos követelése volt. És ennek mi lesz a vége? Ugyan most sem sokat nyerünk azzal, hogy leteszik az állampénztárunkba az obligácziót; de akkor azután majd tetszés szerint, ellenőrzés nélkül fogják felhasználni azt az összeget, kivévén azt az állami felügyelet, mely Magyarországon különben is mindenre kiterjed. De hagyjuk el ezt a román-brassói iskolam&rczlns 20-án, kedden. g^ ügyet, és ha azt hiszi a t. miniszterelnök űr, hogy nem igaz az én felállított tételem, hogy Magyarországnak az 1867-iki kiegyezés után meg van kötve a keze abban, hogy cselekedjünk valamit, és hogy mikor elhatározunk valamit akkor is nézzünk jobbra-balra, hogy milyen bírálatnak lesz az kitéve innen is, onnan is, sajnálom, hogy nincs itt a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, és így a t. államtitkár úrhoz és a t. miniszterelnök úrhoz intézek egy kérdést. Én úgy vagyok értesülve, hogy politikai okokból, még pedig egy vizsgálat alapján a magyar kormány elhatározta, — nagyon helyesen, dicsérettel említem fel, — hogy a felügyeletet ki fogja terjeszteni a nemzetiségi iskolákra minden irányban, úgy vagyok értesülve, hogy ezen felügyeletnek a szervezete is meg volt állapítva, és egyszerre csak az egész elhatározás semmivé vált. Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy! Komjáthy Béla: Egyáltalában nem realizálták; talán lenne szíves a f miniszterelnök úr felvilágosítani, örömmel fogom venni. De én úgy vagyok értesülve, hogy azok a politikai viszonyok és okok, a melyek a kormányt kényszerítették, hogy igenis erősebb felügyeletet gyakoroljon, időközileg megszűntek. Én ezt nem ellenzéki szempontból hozom fel, távol legyen tőlem, engem ez a t. koroníny világosított fel eziránt. Széll Kálmán miniszterelnök: Ugyan! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, há a t. miniszterelnök úr nem kisérte figyelemmel, én figyelemmel kisértem. Méltóztassék lehozatni a naplókat s meg fogja látni abból, hogy mindazokat, a miket én elmondtam, Wlassics Gyula miniszter úr maga mondta a képviselőház szine előtt, ő maga mondta, hogy meg fogja tenni. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát miért kételkedik. Komjáthy Béla: Abban, a mit mondott, nem kételkedem, sőt tovább megyek, a t. miniszterelnök úrnak soha egy szavába sem kételkedem, csak a cselekedeteit nem látom, mert hiszen szavakban Magyarországon sohasem volt hiány, de a tények hiányoztak mindig. [Igenis, megmondta a kultuszminiszter úr, de annak realizálására semmit sem tettek soha. Az nagyon helyes, hogy a miniszterelnök úr távollevő kolégáját itt védeni igyekszik, azonban én a magam egyszerűségében, a ki egyáltalán mástól befolyásolva nem vagyok, mint azon nagy, erős gondolattól, hogy édes magyar hazámnak és fajomnak a biztosítását itt lehetővé tudjam tenni, kissé másként nézem a dolgot és el merem mondani, hogy az alkotások terén, ha nézzük, a mit a közoktatásügyi kormány Magyarországon tett, abban sok üdvös, helyes dolog van, a mit részleteiben bírálva, elismeréssel veszek, de a mit, ha a maga egészében nézem, és különösen a