Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

mi. országos ülés 1900. a helyzetbe jöttünk, hogy kénytelenek voltunk olyan megalázó, nemzeti büszkeségünket letörő és saját nemzeti érdekeinket lábbal tapodó kiegyezést csinálni. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem így van! Komjáthy Béla: A miniszterelnök űr más nézetben van. Ez kötelessége is neki, mert minden ember elsősorban önmagát védje, mert őt a tények sem előttem, sem az ország színe előtt megvédeni nem fogják. Széll Kálmán miniszterelnöki Dehogy nem! Komjáthy Béla: Azt mondja a t. miniszter, elnök úr, hogy igen. Engedje meg akkor, hogy egy kérdést intézzek hozzá: vájjon realizálva van-e az a törvény, a melyet Romániában meg­alkottak, vájjon beváltották-e azt az ígéretet, a melyet a miniszterelnök úr itt az ország szine előtt tett, hogy ide 4°/o os oláh rentét fognak letenni azon megállapított összeg biztosítására? Nagyon lekötelezne a t. miniszterelnök úr, hogy ha e részben engem szives volna felvilágosítani Lehet, hogy tévedek; lehet, hogy félre vagyok vezetve; de az a Feladata a t. miniszter urnak, hogy engem a rendes útra tereljen. Mert úgy vagyok értesülve, hogy a román kormánynak egyáltalában esze ágában sincsen, hogy ily rendes forgalmi eszközt képező rentét, járadékot tegyen itt le, hanem a törvény alapján obligá­cziót fog kiállítani és azt elküldi a magyar kormánynak azért, hogy quazi port hintsenek a nemzet szemébe, hogy csakugyan deponálva van, de azt az obligácziót értékesíteni nem lehet, és a kamatai minden évben külön megszavazás alá kerülnek. És ha egyszer eszébe talál jutni annak a román kormánynak, hogy a kamatok kiszolgáltatását megtagadja, akkor a magyar kormány összetett kézzel fog állani, nem tehet­vén semmit. Hiszen ha így történnék, abban ugyan nem volna veszély, sőt ezzel elérnénk azt, hogy csakugyan nem lenne többé szubven­czió. De akkor mi történik ? Akkor már jogala­pot foguuk teremteni arra, hogy az a Miklós­egyház, mely most is pert indított, de sohasem érvényesítette volna a román kormány ellen, az új jogalapon meg fogja nyerni a pert, mert ma már más jogalapja van, tudniillik a két államnak beleegyezése, mely elismeri azt, hogy neki csak­ugyan magánjogilag alapos követelése volt. És ennek mi lesz a vége? Ugyan most sem sokat nyerünk azzal, hogy leteszik az állampénztárunkba az obligácziót; de akkor azután majd tetszés szerint, ellenőrzés nélkül fogják felhasználni azt az összeget, kivévén azt az állami felügyelet, mely Magyarországon különben is mindenre kiterjed. De hagyjuk el ezt a román-brassói iskola­m&rczlns 20-án, kedden. g^ ügyet, és ha azt hiszi a t. miniszterelnök űr, hogy nem igaz az én felállított tételem, hogy Magyarországnak az 1867-iki kiegyezés után meg van kötve a keze abban, hogy cselekedjünk valamit, és hogy mikor elhatározunk valamit akkor is nézzünk jobbra-balra, hogy milyen bírálatnak lesz az kitéve innen is, onnan is, saj­nálom, hogy nincs itt a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úr, és így a t. államtitkár úrhoz és a t. miniszterelnök úrhoz intézek egy kérdést. Én úgy vagyok értesülve, hogy politikai okokból, még pedig egy vizsgálat alapján a magyar kormány elhatározta, — nagyon helyesen, dicsé­rettel említem fel, — hogy a felügyeletet ki fogja terjeszteni a nemzetiségi iskolákra minden irányban, úgy vagyok értesülve, hogy ezen fel­ügyeletnek a szervezete is meg volt állapítva, és egyszerre csak az egész elhatározás semmivé vált. Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy! Komjáthy Béla: Egyáltalában nem realizálták; talán lenne szíves a f miniszterelnök úr felvilágosítani, örömmel fogom venni. De én úgy vagyok értesülve, hogy azok a politikai viszonyok és okok, a melyek a kormányt kényszerítették, hogy igenis erősebb felügyeletet gyakoroljon, idő­közileg megszűntek. Én ezt nem ellenzéki szem­pontból hozom fel, távol legyen tőlem, engem ez a t. koroníny világosított fel eziránt. Széll Kálmán miniszterelnök: Ugyan! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, há a t. miniszterelnök úr nem kisérte figyelemmel, én figyelemmel kisértem. Méltóztassék lehozatni a naplókat s meg fogja látni abból, hogy mind­azokat, a miket én elmondtam, Wlassics Gyula miniszter úr maga mondta a képviselőház szine előtt, ő maga mondta, hogy meg fogja tenni. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát miért kételkedik. Komjáthy Béla: Abban, a mit mondott, nem kételkedem, sőt tovább megyek, a t. miniszterelnök úrnak soha egy szavába sem kételkedem, csak a cselekedeteit nem látom, mert hiszen szavakban Magyarországon sohasem volt hiány, de a tények hiányoztak mindig. [Igenis, megmondta a kultuszminiszter úr, de annak realizálására semmit sem tettek soha. Az nagyon helyes, hogy a miniszterelnök úr távollevő kolé­gáját itt védeni igyekszik, azonban én a magam egyszerűségében, a ki egyáltalán mástól befolyá­solva nem vagyok, mint azon nagy, erős gondo­lattól, hogy édes magyar hazámnak és fajomnak a biztosítását itt lehetővé tudjam tenni, kissé másként nézem a dolgot és el merem mondani, hogy az alkotások terén, ha nézzük, a mit a közoktatásügyi kormány Magyarországon tett, abban sok üdvös, helyes dolog van, a mit rész­leteiben bírálva, elismeréssel veszek, de a mit, ha a maga egészében nézem, és különösen a

Next

/
Thumbnails
Contents